Mert örök a szerelem

20

Nem tudom mennyi idő telt el, mikor felnéztem a laptopról. Mindannyian az ágyakon feküdtek, a mellettem lévőn Jimin volt, fejét felém fordította és engem nézett ábrándos szemeivel.

- Nem vagy éhes? Vagy szomjas? – kérdezte gondoskodóan.

- Talán egy kávé jól esne – mondtam.

- Hozok neked – és már indult is. Milyen aranyos!

- Teljesen az ujjaid köré csavartad – szólalt meg csukott szemei alól YoonGi.

- Én nem ....

- Előnyére változott. Három hónappal ezelőtt el sem tudtuk volna képzelni, hogy az a faszfej aki akkor volt ilyen is tud lenni. Ehhez te kellettél SunHee, hogy megváltozzon.

- Én sem tudtam, hogy ő valaha is ilyen kedves lesz velem.

- Csak kedves? Akkor még mindig nem beszélt veled?

- Ezt hogy érted?

- Khm .... bevallotta már mit érez?

- Igen.

- Vagy úgy! – és kinyitotta szemét – Tehát akkor most mi is van köztetek?

- Mi .... együtt vagyunk – súgtam felé.

- Gratulálok! Épp ideje volt már. A kínlódásotokat nem tudtuk volna sokáig nézni – nevetett.

- Ne már YoonGi ....

- Sun, itt a kávé – adta kezembe Jimin a nagy pohár forró italt és egy lendülettel a hátam mögé vetette magát.

- Te mit csinálsz? – fordultam hátra.

- Csak egy kicsit hadd maradjak itt – és csókot adott vállamra miközben átölelt. Beleborzongtam csókjába, ölelésébe, de féltem, hogy valaki meglát bennünket.

Így telt el a két hét. Amikor csak tehettük, együtt voltunk, és Jimin mindig talált valami ürügyet, hogy velem alhasson. Nem próbálkozott többel, de ez érthető, hiszen Hae is ott volt a szobában. Szenvedélyes csókok, mámorító ölelések, a vágyakozás az ismeretlen után, ennyi volt, ami jutott nekünk. De nekünk így is jó volt. Kimondhatatlanul jó érzés volt karjai között elaludni és ébredni. A fiúk előtt nem titkolóztunk, Jimin elmondta nekik.

Többször sétáltunk a tengerparton ujjainkat összekulcsolva, egymást átölelve néztük a naplementét. Utolsó este is a parton ültünk, Jimin mögöttem ült és átkarolt, miközben én mellkasának dőltem.

- Sun, holnap hazautazunk. Közöttünk semmi nem fog változni, de kevesebbet fogunk találkozni.

- Tudom, de én elfogadtam ezt.

- Minden lehetőséget meg fogok keresni, hogy találkozhassunk. Nem tudom, hogy fogom kibírni nélküled, ha nem láthatlak.

- Jimin, megoldjuk. Köszönöm neked ezt a csodás két hetet, hogy veled lehettem.

- Ezt most úgy mondod, mint aki búcsúzkodik.

- Nem, nem akarok elbúcsúzni. Szeretlek Park Jimin.

- Én is szeretlek Kim SunHee – és maga felé fordított, majd gyengéd csókban forrtunk össze. Egy darabig még hallgattuk a tenger zúgását, a hullámok susogását, majd visszamentünk a szállodába. Utolsó éjjel még egymást átölelve aludtunk, hogy másnap visszatérjünk a hétköznapok világába.

Újra itthon. Amint hazaértünk, két nap múlva kezdődtek a vizsgáim az egyetemen. Rohangáltam az ügynökség és az egyetem között, de minden vizsgámon sikeresen túl vagyok. Három napja csak a ruhákat készítjük a fiúknak a japán turnéra. Külön ruhazsák, felcímkézve mind, fajtánként 3 szett. Mióta visszajöttünk Kota Kinabalu-ról, alig találkoztam Jimin-nel. Ők állandóan próbáltak sokszor éjszakába nyúlóan is, de minden este felhívott és beszéltünk. Volt, hogy énekelt a telefonba, legutóbb a Beautiful refrénjét.