𝚃𝚒𝚕𝚝𝚘𝚝𝚝 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚎𝚕𝚎𝚖 | ✓

17.

Stefan

Mikor közöltem Bettyvel, hogy a nővére már értesített láttam rajta, hogy teljesen összezuhant belül. Félt, hogy amint meglátom Jessicát előtörnek az iránta való érzéseim és újra vele akarok lenni. Viszont én tudtam, hogy ez semmiképp nem történik, meg. Jessica egy utolsó lotyó!

- Szóval, mit mondott? - nézett rám, kíváncsi ám ijedt tekintettel.

- Sablonos dumákat kezdett el tolni, hogy mi újság velem, hogy vagyok, nekem meg mivel nem vagyok hülye egyből leesett, hogy akar valamit és ezt vele is közöltem. Először játszotta, hogy már csak úgy fel sem lehet engem hívni, aztán nagy nehezen kibökte, hogy visszaakar jönni a városba és nincs hova mennie.. - kezdtem el, majd Bryan közbe szólt.

- Nincs hova mennie? Hisz itt vagyunk mi, a családja!

- Azt mondta, hogy a szüleitek megtiltották, hogy mégegyszer betegye a lábát a házba. - folytattam mire Betty láthatóan rosszul lett.
Odaléptem mellé, hogy átöleljem, de ő nem igazán fogadta, csak nézett előre egy pontra, majd felszólalt.

- És hozzád akar menni mi? - kérdezte, de a hangja teljesen elváltozott, olyan furcsa volt eddig még sosem hallottam ilyen hangnemben beszélni.

- Igen hozzám, de közöltem vele, hogy keressen mást és rám egy percig se számítson. - mondtam teljes komolysággal.

- És erre ő? - kérdezte Bryan.

Ekkor egy pillantra elgondolkodtam. Tudtam én jól, hogy mit mondott csak nem voltam benne biztos, hogy Betty előtt kellett volna választ adnom.

- Stefan? Mit mondott? - kérdezte ő majd a tekintetét szigorúan rám szegezte. Láttam a szemeiben, hogy egy csomó gondolat jár a fejében. Nem tudtam, hogy mondjam ki végre.

- Azt válaszolta, hogy, ha vele nem is akarok foglalkozni, a gyerekemről gondoskodnom kell.

- A te gyerekedről? - nézett rám Betty a hangja tükrözte idegességét.

- Tudom, tudom fogalmam sincs miről beszélt az az örűlt ribanc, azonnal rányomtam a telefont. Kizárt, hogy az én gyerekem lenne. - magyaráztam de Bettyn látszott, hogy egy cseppet sem hisz nekem.

- Menj el kérlek. - ült le az ágyra, arcát pedig a kezeibe helyezte.

- Nem az enyém, Elisabeth.. - léptem közelebb hozzám mire ő határozottan eltolt magától.

Nem tudtam mit tegyek nem akartam, hogy azt higyje tényleg én vagyok az apja. Ez a ribanc ismét felforgatta fenekestül az életem, mintha az lenne a sorsom, hogy tönkre tegyen minden áron. Megszerettem Bettyt, ő az első lány, aki miatt megváltoznék, aki miatt újra jó útra térnék.
Tudtam, hogy most nem akar mégcsak a közelében sem tudni ezért jobbnak láttam, ha lelépek.

Mikor haza értem nem tudtam mit csináljak, járkáltam a szobámban fel-alá egy üveg Jackkel a kezemben. Muszáj volt leigyam magam vagy különben nem bírnám ezt az egészet. Tudom nem ez a legjobb újra kezdés, de nem mehet ez egyik napról a másikra. Lehet nem is menne. Mi van, ha meg sem akarok változni, és élem tovább a gondtalan kis életemet? Nem okozok fájdalmat magamnak, főleg nem Bettynek. Beléptem az életébe és úgy hittem, majd jó móka lesz. Nem érdemli meg, hogy ezt tegyem, én pedig nem érdemlem meg, hogy jó legyek.

Másfél óra fájdalmas önpusztítás után elhatároztam magam. Kezembe vettem a telefont és írni kezdtem. Így lesz a legjobb.