𝚃𝚒𝚕𝚝𝚘𝚝𝚝 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚎𝚕𝚎𝚖 | ✓

43.

𝓑𝓮𝓽𝓽𝔂

A kórházba érve kétségbe esettül kérdezgettem a nővereket, hogy hol találom Stefan-t és milyen állapotra számíthatók. Persze semmit nem mondtak azon kívül, hogy melyik szobában van, de egyenlőre nekem ez is épp elég volt.
A szobához érve, a doktor úrat pillantottam meg az ajtó előtt, majd ki sírt szemekkel oda siettem hozzá.

- Doktor úr, kérem mondja, hogy felépül a barátom.

- Kérem nyugodjon meg. Stefan szerencsés helyzetben volt. - mondta nyugodt hangom, amitől megkönnyebbültem.

- Ezt, hogy érti? - töröltem közben a kifolyó könnycseppeim.

- Az autó ablakjának szilánkai, a teste más más részeibe furodtak, de ezeket a műtét során sikeresen eltávolítottuk. Az egyik nagyobb, körülbelül tenyér nagyságú szilánk a mellkasát sértette. Ha egy kicsit arrébb és mélyebben furodik a szívét sértette volna, amit nagy valószínűséggel nem élt volna túl.

- Úr isten. - rogytam a terem melletti székre hitetlenül.

- A barátja erős, hamar fel fog épülni. Ha szeretne bemehet hozzá, de kérem, ha magához is tér ne zaklassa fel túlságosan. - mosolygott rám kedvesen.

- Köszönöm, mindent köszönök Úram. - néztem fel rá hálásan.

- Ez a munkám hölgyem. - simította meg a karom, majd el sétált.

Amit a doktor úr mondott még most is nehezen fogom fel. Ami Stefan-nal történt mind az én hibám. Felzaklattam és ezt sosem bocsátom meg magamnak.

Amint a doktor úr elment, bementem Stefan-hoz. Ott feküdt eszméletlenül, a teste nagy része pedig bevolt kötve. Szörnyű volt így látni őt. Így látni azt az embert akit mindennél jobban szeretek.

Mellé ültem, megfogtam a kezét és csak néztem. Zokogva beszélni kezdtem hozzá, hátha felkel, hátha ő is mond valamit.

- Sajnálom, Stefan. Nem kéne most itt lenned. Otthon kéne ülnöd, várnod, hogy vacsorát csináljak neked, majd ha megvacsoráztunk megnéznünk egy filmet, utána pedig lefeküdnünk. Ezt kéne most tennünk. Amikor azt hittem, hogy elveszítelek téged, rajöttem arra, hogy én veled akarok lenni Stefan, veled szeretném leélni az életem. Nem hagyhatsz itt még alig éltük a mi életünket, ennek itt nem lehet vége. Nem is lesz vége, felépülsz és minden megy tovább, éljük tovább a közös életünket. Szeretlek Stefan, és örökre szeretni foglak.

Fájt, hogy nem hall engem és nem tud semmit sem mondani. Hogy nem tudja, hogy itt vagyok mellette, és fogom a kezét. Fájt viszont, hogy nekem így kellett látnom őt, így kellett mellette ülnöm, így kellet hozzá beszélnem.

Mikor már teljesen feladtam annak a reményét, hogy hozzám szólna vagy csak rám nézne, éreztem, hogy a keze mozgolodik az enyémben. Felkaptam a fejem és láttam, hogy engem néz.
Elképesztően boldog lettem, amit ki is mutattam, de megszólalni nem tudtam abban a pillanatban, de nem is kellett Stefan megtette helyettem.

- Szeretlek, Elisabeth. - mondta nehezen, majd láttam, hogy bekönnyezik.

- Nyugodj meg, csak feküdj, és pihenj. - töröltem le gyorsan a kifolyt könnycseppét, majd megpusziltam a homlokát, és vissza ültem.

- Az a kis semmit érő. - kezdett újra beszélni, idegesen.

- Kérlek, ne mondj semmit, nem vagy jól. - próbáltam nyugtatni.

Nem szólt semmit csak rámnézett, és egy mély levegőt vett, az arc kifejezésein pedig láttam, hogy nehezen megy neki.

Furcsa volt amit mondott. Valakiről beszélt, de tudtam, hogy nem szabad folytassam, nincs abban az állapotban, hogy felidegesíthesse magát. De kíváncsi voltam ezért észben tartottam ezt a dolgot.

Ui.: Boldog Új évet kívánok minden kedves olvasómnak! Legyen számotokra szép év 2019!❤️🥰