𝚃𝚒𝚕𝚝𝚘𝚝𝚝 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚎𝚕𝚎𝚖 | ✓

69.

𝓑𝓮𝓽𝓽𝔂

Egy magas, barna hajú srác állt velem szemben. Ha kérdeznétek, igen sajnos tudom ki ő. Sokan hihetik, hogy Adam után Stefan-ig nem volt barátom, de ez nem így van. Adrian Herris. Mit is mondhatnék róla? Talán annyi elég lesz, hogy a fiú aki ki használva a tudomást a szörnyű titkomról, magáévá tett. Az egészet játéknak gondolta, de közben én érezni kezdtem, és rövid idő alatt bele szerettem. Eldobott, és mint egy idegennel, úgy bánt velem, ezzel elérve a második legfájobb pontot az életemben. Túl ragoztam, történetesen, egy semmirekellő seggfej állt a házam ajtaja előtt.

Automatikusan becsaptam az ajtót és az emeletre indultam. Kopogott, csengetett megállás nélkül felváltva, szóval kénytelen voltam ismét ajtót nyitni, ha azt akartam, hogy minél előbb el takarodjon innen. Persze érdekelt is a mondani valója. Két éven keresztül egy szempillantásra sem láttam, és hallani sem halottam felőle. A szakításunk után furcsa módon felszívodott, sokan azt beszélték, hogy elköltöztek, de más is felmerült, én pedig semmivel sem foglalkozva, csak örültem, hogy eltűnt, és bíztam benne, hogy többé nem kell látnom, erre tessék..

- Mit. Keresel. Itt? - tettem fel a kérdést a szavak közt szünetet hagyva, dühösen.

- Téged. Ez a harmadik ház ahol kereslek. Beszélnünk kell. - sajnáltatta magát, azt gondolva, hogy nem látok át rajta.

- Nekünk évek óta nincs miről beszélnünk Adrian. - mondtam, és ismét az ajtót készültem becsukni , de nem engedte.

- Húsz percet adj, és mindent, esküszöm mindent megmagyarázok. - kérlelt.
A szemeiben félelmet, és bánatot láttam. Fel nőtt akárcsak én. Pokolian haragszom rá, de mindig is érdekelt, hogy vajon miért tűnt el, mégis csak szerettem.

- Hallgatlak. - tartottam nyitva az ajtót, és leültem a kanapéra.

- Szép ház. - nézett körbe, majd ő is leült.

- Térj a lényegre.

- Az első dolog amit mindenképp tudnod kell, hogy szerettelek.

- Ezt most el kéne higyjem? - förmedtem rá, hiszen ezt ő sem gondolhatta komolyan.

- Folytatom. Amit veled tettem, embertelen volt. Gyerek ésszel gondolkodtam, és nem tudtam, hogy milyen következményei lehetnek a tetteimnek. Beléd szerettem, ahogy te is belém. De elkellett engedjelek, és nem magam miatt, miattad. Tudom, hogy így is nagy fájdalmat okoztam, de ha tudtad volna az igazságot az még jobban szíven ütött volna.

- Ezt most nem értem. - teljesen össze zavarodtam, és értetlenül próbáltam kibogozni ezt az egész történetet.

- Adam bátyja megfenyegetett, hogyha nem lépek ki az életedből örökösen, megöl. Ismertem Adam-et és a bátyját is és tudtam, hogy képes lenne rá. Be vallom gyenge módon megfutamodtam, és úgy láttam jónak, ha azt teszem amit mond. Féltem tőle, és attól is, hogy téged is bántana. Azt hittem, hogy sikerül mellőznöm téged, de nem ment, és láttam rajtad, hogy mennyire szörnyen érzed magad. Elértem, hogy elköltözzünk, és így mindent magam mögött hagyhattam.

Nem. Nem jutottam szóhoz. Olyan hihetően, és érzéssel beszélt, hogy már majdnem elhittem. Stefan? Az én Stefan-om fenyegette meg? Tudom, hogy benne volt pár zavaros szarban, de az hogy szánt szándékkal megöljön valakit, arra sosem lenne képes. Ezt nem tudtam, hogy mégis hogy kéne felfogjam. Csak ültem a kanapén és néztem magam elé, majd eszembe jutotott minden rossz amin keresztül mentem. Szörnyű pillanat volt, hiába csak a gondolatom szüleménye, egyszer valóságos volt és megtörtént.
Aztán a hasamra tettem a kezem, és minden rossz elillant. Bármilyen rosszul kezdtem érezni magam, ez az érzés felülmúlhatatlan.

- Mit csinálsz? - nézett rám a fiú csodálkozva.

- Adrian, Stefan és én egy pár vagyunk elég hosszú ideje. Gyermeket várok tőle, és ez itt a mi közös házunk.

- Aha. - reagált lehangoltan.

- Jól látom, valami nem tetszik? - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Pont tőle akartalak megvédeni Bee, erre a legrosszabb rémálmomban sem számítottam volna. - állt fel csalódottan.

- Magamra hagytál, és az elejétől fogva kihasználtál, mégis te akarsz engem megvédeni másoktól? - háborodtam fel.

- Sajnálom. Ezen már nem tudok változtatni, de a jövőn igen. Ezért vagyok itt.

- Nekünk már nincs jövőnk.

- Nem is erre gondoltam. Csak azt akarom, hogy megbocsáss, vagy csak megértsd, hogy nem ellened tettem amit tettem.

- Sok embernek bocsátottam már meg, feleslegesen. Bele fáradtam. - mentem a hűtőhöz egy üveg vörös borért és két pohárért.

- Remélem csak véletlenül vettél elő két poharat. - lépett mellém és az egyik poharat vissza tette.

- Nem, hosszú volt ez a hét. - vettem volna le ismét a poharat, de megakadályozott.

- Szerintem ülj le, majd én csinálok neked egy teát, a bort meg felejtsd el és hagyd rám. - utasított, ami nem tetszett mivel rohadtul nem volt abban a helyzetben, hogy meg mondja mit csináljak.

Bele törődtem, és csak bólintottam egyet, aztán vissza mentem a nappaliba és kényelembe helyeztem magam.
Annyi mindent tudnék kérdezni tőle, két év hosszú idő.
De nem tudtam eldönteni, hogy érdekel-e egyáltalán, vagy csak nem akarom fel eleveníteni a múltat. Amilyen gyorsan kilépett az életemből, mára olyan jelentéktelen emberré vált számomra.

- Hidd el ez jobban ki üt, mint a bor. - tért vissza, egy kis teás pohárral, és borral a kezében.

- Ki akarsz ütni? Inkább idd meg te. - toltam el magamtól a teát, de valójában viccnek szántam.

- Persze, mit gondoltál miért jöttem?
Gyógytea te butus, feloldja a feszültséget meg minden ilyen szarság tudod. - magyarázott. Ezt szerettem benne, mindig tudta milyen helyzetben mit kell mondjon.

- Régen hívtál így. Emlékszem akkor kezdted el amikor..

- Amikor az első randinkunk esőben akartál haza sétálni. - vágott közbe, majd egyből éreztem a feszültséget.

- Igen, valamikor volt ilyen is. - próbáltam oldani, de nem igazán jött össze.

- Tudom, a válaszod nem, de azért megkérdezem. Lehet róla szó, hogy valamikor beszélgessünk, úgy rendesen? Későre jár nem akarok már zavarni. - kérdésében megmutatkozott a zavarodottág és a bizonytalanság.

Őszintén, nem tudtam mit válaszoljak. Akartan vagy akaratlanul de ki csúszott a számon az igen szócska, és én hülye még egy mosollyal is rontottam az így is szar helyzetemen.