𝚃𝚒𝚕𝚝𝚘𝚝𝚝 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚎𝚕𝚎𝚖 | ✓

71.

𝓑𝓮𝓽𝓽𝔂

Jól esett, hogy tisztába tettük a dolgokat, és ilyen jót beszélgettünk. Valamiért úgy éreztem, hogy hihetek neki, bár az eszem nem nagyon értett ezzel egyet. Sokat komolyodott, és láttam a tekintetében, hogy hatalmas űrt hagyott benne az édesapja.

Tudtam, hogy azt gondolja haragszom rá, ezért nyugtatásképp a fejem a vállára hajtottam és átkaroltam. Láttam rajta, hogy kellemetlenül érezte magát vagyis inkább szörnyen zavarba jött szóval finoman eltávolodtam tőle. Nem, nem azért bújtam hozzá, mert úgy érzem, hogy akarok bármit is kezdeni csak szimplán jól esett és a reakciójától eltekintve tudtam, hogy neki is.

- Kezd sötétedni, haza vigyelek? - kérdezte gyengéd hangon, mintha valami aggasztaná.

- Még nem szeretnék menni, de ha te így látod jónak akkor igen, megköszönném. - mondtam egy hamis, magáról mindent eláruló mosollyal.

- Ne haragudj - hajtotta arcát a tenyereibe. - Egyszerűen csak butaság volt, hogy felkerestelek. - ekkor már végképp nem értettem, hogy mit is akar ebből kihozni.

- Ahhoz képest eléggé ragaszkodtál hozzá, hogy megtalálj... - vágtam rá cinikusan, kerülve a szemkontaktust.

- Mindegy, ezt nem értheted. - rázta a fejét, majd idegesen a teraszra viharzott.

- Akkor esetleg elmondhatnád, hogy mégis mi történt pár másodperc alatt amitől így meggondoltad magad. - futottam utána.

- Nem. - gyújtott rá egy cigarettára. Nem tudom mit kéne mondjak. - állt velem szemben tehetetlenül.

- Tudod mit? Haza tudok menni egyedül is. - abban a pillanatban ott hagytam, ő pedig nem jött utánam..

Igen az eszem tudta, hogy Adrian - nal semmi nem mehet gond nélkül, de én mégis a szívemre hallgattam amiről igazán le kéne szokjak. Ismét kérdőjeleket hagyott bennem de belefáradtam, hogy a válaszokat keresgessem. Igaza volt, butaság volt ez az egész legalább egy dologban egyetértünk.

Már ki léptem az kapun, amikor egy csinos, vörös nőbe ütköztem. A tekintete határozott volt és láttam, hogy nem érti mit keresek itt. Köszönés és egyéb nélkül finoman arrébb lökött, de éreztem a belőle áradó durvaságot. Megijedtem de a kíváncsiság, hogy mégis ki ő és mit keres Adrian régi házában, erősebben uralkodott bennem mint az ijedtség.

Mikor haza értem, kedvetlenül léptem be a házba, és a köszönésen kívül senkivel sem váltottam egy szót se. A hormonokra fogtam, de közben belül mart a kíváncsiság és a tudatlanság, bármennyire nem akartam az elmúlt pár órára mégcsak gondolni se.

Reggel szörnyen keltem és az egyetemre se volt kedvem bemenni, de a terhességem miatt elég sokat hiányoztam már így is, közben többször semmi bajom nem volt. Elkészültem, reggelit csináltam Stefan - nak majd Daniel - el a suliba indultunk.
A kapun kilépve egy ismeretlen autót láttam meg a házunk előtt parkolva. Az ablaka sötétített volt, ezért nem tudtam ki ül a járműben, de amikor a sofőr észrevett kiszállt az autóból. A vörös nő volt az. Iszonyatosan megijedtem és ösztönösen magamhoz rántottam Daniel - t aki mit sem értve nézett rám. A nő folyamatosan tartotta a szemkontaktust, mellette közeledni kezdett amivel még jobban megrémített.

- Elizabeth igaz? - hirtelen a kezét nyújtotta felém egy hatalmas mosollyal az arcán.

- Igen és te pedig... - fogtam vele kezet, de éreztettem, hogy én nem ismerem őt.

- Kristen. Örülök, hogy megismerhettelek, a tegnapi viselkedésemért pedig ne haragudj Adrian nem jött haza a szokásos időben és nem szólt, hogy jön az unokatestvére. - magyarázta kellemetlenül, én pedig teljesen elvesztettem a fonalat. Én lennék az unokatestvér?

- Megértem teljesen, Adrian meg nem mesélt rólad. - próbáltam eljátszani az "unokateso" szerepet, mellette pedig megakartam tudni végül, hogy ki is ez a titokzatos hölgy.

- Tényleg? Pedig a jegyese vagyok. - amint ezt kimondta nyeltem egy hatalmasat, és csak döbbenten néztem rá. Hogy mégis mi?