𝚃𝚒𝚕𝚝𝚘𝚝𝚝 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚎𝚕𝚎𝚖 | ✓

27.

𝓑𝓮𝓽𝓽𝔂

Két nap telt el azóta, hogy apa elment itthonról. Stefan elmondta, hogy megtalálta és beszélt is vele, de először annyira titokzatos volt. Nem értettem, hogy miért ezért méginkább kiváncsi voltam. Úgy éreztem, hogy nekem is beszélnem kéne az apámmal, de azt se tudtam, hol keressem. Anya még mindig összetört volt és ezt nem is próbálta titkolni, volt, hogy egyik percről a másikra sírva fakadt és csak hosszadalmas vigasztalás után nyugodott meg.
Szörnyű volt ez a két nap, Bryan és én tartottuk anyában a lelket, miközben mi sem voltunk a legjobban, plusz Stefant sem láttam ez idő alatt. Olyan volt mintha kerülne engem.

19:37

Megvacsoráztunk és mindenki a szobájába ment, illetve Bryan átjött hozzám.

- Még mindig nincs híred apáról? - csukta be maga után az ajtót és az ágyamra vetette magát.

- Nincs, Stefan nem mond semmit. - álltam az ablakom elé, és az ő ablakát bámultam.

- Menj át hozzá, úgy látszik otthon van. - lépett mellém.

- És ha nem akar látni? - fordultam felé a számat húzva.

- Szerintem akar. - mosolyodott el.

- Rendben. - szólaltam meg egy kis idő után. - Vigyázz anyára. - nyitottam ki az ablakot majd kimásztam rajta.

Stefan ablaka alatt görcsbe rándult a gyomrom. Félek, hogy nem kíváncsi rám, de ha most nem mászok be az ablakán sosem tudom meg.

Elisabeth? - nézett rám furcsán mikor nagy nehezen sikerült áttuszkolnom magam. Vagy én híztam vagy az ablak lett kisebb. Örök rejtély.

- Kerülsz engem. - léptem elé.

- Nem kerüllek csak most nem alkalmas. - vakargatta a fejét, mint amikor valaki kellemetlenül érzi magát.

- Vársz valakit? - vontam fel a szemöldököm.

- Jézus, nem! - förmedt rám.

- Akkor mi a baj Stefan? - néztem értelmetlenül.

- Nincs baj, csak— kezdett bele mikor az ujjam az ajkaira tettem.

Az apám hangját hallottam, és ezer százalékosan biztos voltam benne, hogy nem csak félre hallok.

- Itt az apám? - vettem le a szájáról az ujjam.

- Igen, itt. - mondta megkönnyebbült hangon.

- És ezt miért nem tudtad nekem elmondani? - emeltem fel a hangom.

- Mert egyszerűen nem tudtam, hogyan mondjam el. - magyarázkodott.

- Most már tudod? Mert akkor hallgatlak. - néztem rá komoly tekintettel.

- Az apád és az én apám gyermek koruk óta ismerik egymást. Az apád nem akart nektek erről beszélni mivel apámmal nem valami erkölcsös dolgokat tettek. Amit Jessica mondott hazugság volt. Igaz, hogy Mic félre lépett aminek következménye lett, a lány terhes lett, de elvetélt. Egyszeri eset volt de az édesapád tudja, hogy ez nem mentség ezért nem tagadta amiket Jessica mondott. - magyarázta.

- És ezekről már két napja tudsz? És nekem egy szót nem voltál képes mondani. - mondtam "elégedetten".

- Sajnálom, de úgy voltam vele, hogy ezt nem nekem kell közöljem, de az apád még nem állt rá készen. - fogta meg a kezeim.

- Remélem már készen áll. - húztam el őket, és leindultam.

Az apám ott ült Stefan szüleivel egy asztalnál, és ahogy elnéztem elég jól érezte magát.

- Betty, te mit keresel itt? - állt fel az asztaltól.

- Ő a lányod Michael? - nézett rám Stefan apukája.

- Igen a fiatalabbik.

- Ő Stefan barátnője. - tette hozzá Stefan édesanyja. - Christina, Stefan anyukája. - állt fel és nyújtotta felém a kezét egy nagy mosollyal kisérve.

- Elisabeth. - fogtunk kezet.

- Édesapád sokat mesélt rólad, a fiammal ellentétben. - rázta a fejét Stefan felé. - Domenic. - nyújtott kezet ő is.

- Elisabeth.

- Jó választás fiam. - bólogatott apám felé, mire ő mosolyogni kezdett.

- Beszélhetnénk négy szem közt? - néztem apára, ő pedig látta, hogy nem jó kedvemben vagyok.

- Persze. Egy pillanat Dom. - indult felém.

- Csak nyugodtan. Addig ülj le fiam. - intett Stefan felé.

- Mi ez az egész apa? - léptünk a házon kivül.

- Nem tudom, hogyan álljak anyád elé Elisabeth. - fogta a fejét.

- Könnyen. Szenved nélküled apa, ameddig te itt borozgatsz mintha mi sem történt volna. Csak beszélj vele, kérlek.

- Rendben, elköszönök és mehetünk aztán lesz ami lesz, jó? - mosolyodott el.

- Jó. - hozzábújtam.

- Büszke vagyok rád kicsim. - ölelt meg szorosan. - Köszönök mindent barátom, Christina, de itt az ideje, hogy cselekedjek. - lépett apa Domenic elé, miután visszatértünk a házba.

- Nincs mit köszönj, örülök, hogy újra találkozhattunk. Minden jót kívánok neked, sok sikert. - ölelték át egymást.

- További szép estét. - köszönt el apa majd indult felém az ajtóhoz.

- Egy pillanat. Szívecském miért nem maradsz itt nálunk? Szívesen megismernénk jobban, persze ha nincs ellenedre, neked és édesapádnak sem. - mosolygott rám Stefan anyukája.

- Igen az jó lenne. - szólalt fel Stefan is lelkesen.

- Ha szeretnél kicsim, maradhatsz. - suttogta apa.

Rendben maradok. - mosolyogtam
Stefanra.