𝚃𝚒𝚕𝚝𝚘𝚝𝚝 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚎𝚕𝚎𝚖 | ✓

59.

𝓑𝓮𝓽𝓽𝔂

Ismét minden olyan zavaros lett. Dannie kétségbe esetten állt előttem, válaszokat keresve, de én egy szót sem tudtam szólni. Ahogy őt is, ugyanúgy engem is sokkolt ez az egész. Őszintén nem sokat vártam a nővéremtől, de erre a helyzetre semmiképp sem számítottam volna.
Stefan próbálta nyugtatni Daniel-t, ami egy idő után hatásos is lett, így tudtunk vele beszélni normálisan.

- Hogyan tudtad meg, hogy a nővérem volt az? - kérdeztem tőle, mire elhajtotta a fejét.

- Én sejtem, hogy mégis honnan. - nevetett fel Stefan.

- Azt ne mond, hogy.. - kezdtem bele a fejem fogva.

- Együtt volt Liam-el. - szólalt fel Dannie.

- Pontosan. - mondta még mindig nevetve Stefan.

- Jó ezen már meg sem lepődök. - mosolyodtam el én is.

- De Liam, nem tudja, hogy a te nővéred, ahogy apám sem.

- Mégis hogyne tudnák? - néztem rá értetlenül.

- Áll néven mutatkozott be mindannyiunknak. Miután megismertelek téged, és el meséltél mindent róla, megbízonyosodott bennem, hogy ő az. - magyarázta.

Összenéztünk Stefan-nal. Nem tudtam, hogy épp nevessek vagy dühöngeni kezdjek. Daniel érdekében egyiket sem tettem, csak csendben ültem tovább.

- Miért nem szólsz semmit? - kérdezett Dannie lehangoltan.

- A nővérem számomra halott, és örültem, hogy eddig a pillanatig nem kellett felőle halljak. Hihetetlen, hogy mi lett belőle, de már nem érdekel. Sajnálom ami veled történt, az ő hülyesége miatt. Ha gondolod itt maradhatsz nálunk, ameddig szeretnél, és együtt megoldjuk valahogy. - ajánlottam fel a lehetőséget a kétségbe esett fiúnak, majd egy bólintással beleegyezett.

- Megmutatom a szobád, és adok pár cuccot. - ütögette vállba Stefan, aztán az emelet felé indultak.

Tényleg sajnáltam Daniel-t, de amennyire ő, annyira én is tehetetlen voltam.
Kiöntöttem egy pohár bort majd a kanapéra ülve szűrcsölgettem azt, amikor valaki kopogott. Késő volt, ezért nem nagyon számítottam már senkire, de ahogy két meglepetés, három már nem nagy dolog nem igaz?

Liam állt az ajtó túlsó oldalán, de erre számítottam. Totál részegen, egy félig üres whiskey-is üveget tartott az egyik kezében, a másikkal pedig éppen, hogy tartotta magát az ajtóban.
Nem hagyhattam így kint, a szomszédoknak túl szaftos téma lenne, ezért sietőn berántottam, ami nem volt a legjobb ötlet, mivel nem igazán volt egyensúlyban. A kanapéra ültettem, és ki vettem a kezéből az üveget, amihez dörmögve ragaszkodott.

Közben a két fiú aggódóan tért vissza az emeletről, bár Liam-et látván inkább lepődöttek lettek. Dannie törődő testvér módjára, leült Liam mellé, Stefan pedig egy pohár vizet hozott neki.

- Miért volt erre szükség, épp elég gondunk van?! - háborgott Daniel.

- Nemmmm.. Nemmm ittam sokat. - nehezen, de felszólalt Liam.

- Fektessük le, itt nem maradhat, reggel jön az apám. - mondta Stefan ingerülten.

- Hagyjatok. - lökte el őket Liam amikor próbálták felemelni.

- Szedd már össze magad! - pofoztam fel erőteljesen, mire az egész teste összerezzent.

- Áu. - fogta az arcát, és dörzsölgette.

- Állj fel! - húztam felfelé, majd sikeresen két lábra állítottam.

- Vigyük gyorsan. - karolt belé Dannie, és Stefan is segített neki.

Az emeletre nem, de legalább a hátsó vendég szobába nagy nehezen sikerült eljutni vele. Nem gondoltam volna, hogy Liam-et ennyire megtudná viselni valami, ennyire, hogy teljesen kicsapja magát. Szörnyű állapotban volt, ahogy mi is, csak persze más értelemben.
Liam problémás elalvása után Dannie is lefeküdt, és Stefan-nal ugyanezt terveztük.

- Megint mi szívunk Jessica miatt. - mondta miután becsukta maga mögött az ajtót.

- Tudom, és már borzasztóan unom. - terültem el az ágyon kimerülten.

- El kéne mennünk. - feküdt mellém.

- Elmenni? Hova? - néztem rá zavarodottan.

- Apám cége más városokban is működik, sokkal messzebbi részeken is. Új életet kezdhetnénk, csak te és én. Ugyanúgy tudnék dolgozni, te pedig másik egyetemre járhatnál, egy sokkal jobbra. - magyarázott lelkesen, mire elmosolyodtam.

- Szerinted ezt kéne tennünk? Mármint itt nőttünk fel, muszáj elfutnunk? - néztem rá szomorúan.

- Ez nem futás Elizabeth. Miért kéne örök életünkben itt lennünk? Nem lenne jobb kicsit messze kerülni ettől az egész felfordulástól?

- Őszintén már nem tudom mi a jó, s mi nem. - vizsgálgattam a plafont. - De egy biztos, ameddig te mellettem vagy minden rossz jóra fordul, előbb vagy utóbb, de biztosan. - fordultam felé, majd megcsókoltam. Egymásra mosolyogtunk, majd nyugalmasan, egymáshoz bújva elaludtunk.