𝚃𝚒𝚕𝚝𝚘𝚝𝚝 𝚂𝚣𝚎𝚛𝚎𝚕𝚎𝚖 | ✓

33.

𝓑𝓮𝓽𝓽𝔂
1 héttel később
Péntek

Már teljesen hozzászoktam, hogy Stefan mindennap mellettem van, és szinte mindent együtt csinálunk. Talán az elmúlt hetekben kerültünk a legközelebb egymáshoz, és véglegesen biztos vagyok abban, hogy mi összetartozunk.

Reggel apa jött értem, ami kissé meglepett, mivel nem volt róla szó.

- Gyere elviszlek a suliba. - nyitotta ki nekem a kocsi ajtót mosolyogva, én pedig kérdőn álltam a kapunál.

- Miért? - ültem végül be az autóba.

- Mi az már az iskolába sem vihetlek el? Ennyire ne élj külön életet. - nézett rám dühösen, de játékosan.

- Jó, jó, csak megleptél. - ráztam a fejem vigyorogva.

- Ez volt a célunk. - mosolygott apa előre felé.

- Célotok? - néztem rá értetlenül.

-Tesóó! - dőlt előre Bryan, közvetlen a képembe mosolyogva.

-

Mi ez az egész? - löktem el a fejét játékosan.

- Ne mocorogj. - mondta majd a szemem elé szorított egy fekete anyagot, hátul pedig bekötötte.

- Apa! - emeltem fel a hangom pánikolva és próbáltam lerántani a szemem elől a kendőt, de az öcsém kitartóan lefogta, hogy még véletlenül se lássak valamit.

- Fiam, nem elrabolni készüljük a nővéredet. - jött mellőlem a hang.

Nagyon furcsa volt, amit az apám és az öcsém csinált. Nem értettem, hogy mi szükség van Bryan-re ahhoz apa iskolába vigyen, azt meg végképp nem, hogy miért ilyen titokzatosak.
Nem sokkal később az autó lassított, majd meg is állt. Bryan segített eligazodni, mivel még mindig nem volt hajlandó levenni a kendőt rólam.

- Bryan mi ez az egész? - kapaszkodtam erősen karjába.

- Betty, nem hiszem el, hogy nem is sejtesz semmit. - hallottam nevetését.

- Nem, nem igazán. - vágtam fancsali képet, amit úgysem nagyon látott.

- Vigyázz! - rántott meg, mielőtt el estem volna, valószínüleg egy lépcsőfokban. - Most maradj mozdulatlan. - utasított, és eltávolodott tőlem.

- Bryan, ha itt mersz hagyni.. - kezdtem bele felemelt hangerővel.

- Tegyél egy lépést előre. - mondta, majd miután megtettem amit mondott, a hátam mögé lépett és ki bontotta a kendő csomóját.

- MEGLEPETÉS!

Egyszerűen nem hittem a szemeimnek. Az egész nappali 'Happy Birthday' feliratokkal, és más-más csillogó és gyönyörű dísszekkel volt feldíszitve.

Tudtam, hogy ma van a születésnapom, de erre semmiképp nem szamítottam. A múlt évben, Dylan-en kívül mindenki megfeledkezett a születésnapomról. Nem fújtam fel a dolgot, mivel abban az időben Jessica eltűnése fontosabb volt mindennél. Viszont a mostani helyzetet ismerve, hogy a nővérem valójában el sem tűnt még jobban gyűlölöm, amiért tönkre tett engem és homályba taszított.

- Boldog 18. születésnapot kincsem! - lépett elém anya és erősen magához szorított. - Ez az én egyéni kis ajándékom. - nyújtott felém egy aprócska dobozt hatalmas mosollyal az arcán.

A doboz egy gyönyörű ezüst nyakláncot tartalmazott, káprázatos kővekkel kitéve.

- A nagyanyádtól kaptam, mikor elköltöztem otthonról. Most rajtad a sor, hogy viseld. - helyezte az éket a nyakamba majd megsimogatta az arcom.

- Köszönöm, anya. Csoda szép! - öleltem át.

- Boldog születésnapot, csajszi! - támadott le Dylan egy nagy öleléssel és a kezembe nyújtott egy kisebb fotókönyvet.

- Köszönöm, Dy! - nyomtam az arcára egy nagy puszit.

Következőnek apa állt elém, az egyik kezét ökölbe szorítva, majd átölelt.
- Drága nagy lányom. Ez az én ajándékom, édesanyád és az öcséd közreműködésével. Boldog születésnapot szépségem! - nyitotta ki a kezét melyben egy autó kulcs volt.

- Úr Isten! - kaptam a kezem a szám éle. - Nagyon szépen köszönöm! - öleltem át apát, utána anyát és az öcsémet.

- Én választottam a színt, nézd meg. - mosolygott az öcsém.

Mikor kiléptem az ajtón teljesen le döbbentem

Egy gyönyörű, matt szürke, teljesen új Mercedes állt a feljárón. Az álom autóm, amit nyolc éves korom óta mondogattam apának. És most, valóra váltotta az egyik álmom.