A középkorban ragadva

2.fejezet: A különös szellem

- Kazumi! Kazumi gyere, találtam valamit!

- Igen? Mit találtál Rin? – futottam oda a nevemet kiáltó kislányhoz.

- Ez az a gyógynövény, amit keresünk ugye? – nyújtott felém egy hosszú, vastagszárú, sárga virágot.

- Igen, igen ez a Homoki szalmagyopár – nevettem Rinre – ügyes vagy. Látom, van még pár. Szedjünk annyit, amennyit itt találunk aztán mára elég is lesz.

Rin serényen dolgozott mellettem, egyre ügyesebben ismeri fel a gyógynövényeket. Chieko anyó engem tanított, én pedig Rint. Már 3 hete, hogy itt vagyok a középkorban. Eleinte nagyon sokat sírtam –persze próbáltam elvonultan, hogy olyankor senki se lásson, még Rin sem – Eleinte a családom miatt bánkódtam, mert féltem, hogy többé nem látom őket. Aztán eszembe jutott, hogy az az ember, akit annyira szeretek még mindig, többé már nem vár rám. És hirtelen belém csapott az érzés, hogy minek térjek vissza a világomba, ha őt már úgysem kapom vissza. A szakítás emléke nagyon élénken élt még bennem. Hogyne élt volna, nem volt két hete, hogy szétmentünk a volt barátommal. Miatta már otthon is rengeteget sírtam. Itt persze ezt, a csodás tevékenységet is folytattam.

Emellett még nehezen is ment minden. Nem voltam hozzászokva az ilyen élethez. Megszoktam, hogy mindent a popsim alá tolnak, finom ételeket, puha ágyat, természetes volt, hogy otthon mindig kellemesen meleg volt télen is, hogy akkor fürödhettem meleg vízben, amikor csak akartam, oda mentem ahová akartam. A szüleim elkényeztettek, házimunkát többé-kevésbé végeztem ugyan, de azt sem vittem túlzásba. Most bánom, hogy sok mindent nem tanultam meg időben. Ha mást nem is, legalább főzni, sütni. Vagy varrni. Az is igencsak jól jönne most.

Úgyhogy elég nagy sokként ért, hogy itt sem puha ágy nem vár – sőt mi több, ágy sem, a földön alszunk egy vékony gyékény szőnyegen – sem egy normális wc – komolyan, gödröt kell ásnunk és abba végezni a szükségleteket, párszor lepisiltem a lábamat de már egészen jól megy, tapsot nekem – a rendszeres fürdésről is lemondhattam, a közelben csak egy kisebb folyó van aminek jéghideg a vize, ráadásul mindig van ott valaki, szóval a vetkőzéstől minden elvette a kedvem. Meg kellett tanulnom tüzet gyújtani, anélkül ugyanis elég hideg volt éjszakánként. Meg a halakat is azon sütöttük meg ugye. Halásznunk nem sokat kellett, ugyanis a falusiaktól általában kapunk, de van, hogy az is kevés, így muszáj magunknak vadásznunk. Amit egyébként a falu lakosai nem néznek jó szemmel, tehát legtöbbször az éj leple alatt szoktunk Rinnel halászni. Szerencsémre, mikor idekerültem, magammal hoztam a táskámat is, amiben sok hasznos dolog ugyan nem volt, (telefon, rágó, fésű, sminkkészlet, parfüm, labello, zsebkendő, sminklemosó, wasabis csipsz, pénztárca, lakáskulcs, esernyő, kézkrém, öngyújtó) de az öngyújtó – amit mellesleg aznap vettem anyumnak mikor ide kerültem – kifejezetten jól jött. A telefonom azóta már sajnos lemerült, de addig Rinnek megmutattam a zenéket rajta. Elcsodálkozott rendesen, de tetszettek neki, munka közben jó volt hallgatni őket, míg végleg el nem hallgattak. A csipszet is megettük már régen. Apropó, idekerülésem utáni nap már eszembe jutott, hol is voltam mielőtt a középkorban ébredtem.

A szüleimmel japánba jöttünk a nagyszüleimhez, miután sikeresen leérettségiztem. A szakítás miatt ugyan nem volt kedvem semmihez, anyumék mégis elrángattak magukkal, aminek egyébként örültem volna, csak épp nagyon padlón voltam. A lényeg, a nagyszüleimmel elmentünk egy fesztiválra - ott vettem az öngyújtót, - szinte mindenki hagyományos japán öltözéket viselt, én viszont kilógtam a sorból, ott akartunk nekem kimonót venni. Rajtam egy fekete-piros kockás, csipkés szegélyű térd felettig érő szoknya volt, fekete, vékony pántos trikóval, szegecses chokerrel és egy hosszú kígyós nyaklánccal a nyakamban. Fekete neccharisnya és fekete, magasabb sarkú rövid szárú őszi csizma a lábamon. És igen, ezekben jöttem a középkorba is. Tehát nem csoda, hogy boszorkánynak hittek így belegondolva. Na de elkalandoztam.