A középkorban ragadva

9.fejezet: Inuyasha és Sesshoumaru

Fáj... nagyon fáj. A seb a vállamon egyre mélyült. A vérem vörösre festette fehér haorimat. De nem a bőrömön tátongó sebem fájt...

Miért árultál el...? Miért?

Meg fogok halni... de magammal viszlek téged is.

A gyűlölet erőt ad. Életben tart, míg elérem a célom. Nem bocsátom meg... Sosem bocsátom meg, amit tettél...

Hirtelen fényt láttam. A szemem csukva volt, de az erős fény áttört vékony kis szemhéjamon. Hol vagyok? Egy puha szőrös takarót éreztem a testemen. Már nem fájt a vállam. Az csak egy álom volt. Helyette mindenem sajogni kezdett.

- Ébredezik nagyuram - hallottam egy ismerős hangot magam mellől.

Lassan kinyitottam a szemem. Vártam egy kicsit, míg megszokta az erős fényt. Először homályosan láttam, egy kis zöld lény alakja rajzolódott ki előttem.

- Kazumi! Hát felébredtél? - ez Rin hangja. Hát persze. Nem otthon vagyok. A középkorban. De mi történt?

Felszisszentem. Mindenem sajgott.

- Rin... mi történt? Hol vagyunk? - nézelődtem a földön fekve erőtlenül.

- Semmi baj. Már biztonságban vagy. Sesshoumaru nagyúr itt van velünk - nyugtatgatott

Sesshoumaru...

A szellemet kezdtem keresni a szememmel. Nem kellett sokáig nézelődnöm, egyszer csak itt termett mellettem. Kezét a homlokomra tette. Meleg volt. Jól esett az érintése.

- Rin, hozz vizet. - kérte, de közben végig engem figyelt.

- Itt van, már hoztam - kapta elő a bambuszkulacsot. - Kazumi fel tudsz kelni? - Rin aggódva tekintett rám. Megpróbáltam felülni, de nem ment. Mozdulni sem bírtam, mindenem fájt.

- Nem megy - suttogtam - fáj.. mindenem fáj - nyögtem keservesen.

- Rendben. Akkor megpróbállak fekve itatni - tette a kulacsot a számhoz. Kicsit vizes lett az arcom is, de nagyjából sikerült eleget innom.

- Mi történt? - semmire sem emlékeztem. A fejem is hasogatott.

- A banditák... elraboltak téged - Rin kezdett bele a magyarázatba - amíg Sesshoumaru nagyúr engem próbált megmenteni. Mire el tudott menni érted, már... - könnyezni kezdett - már ilyen állapotban voltál. Nagyon csúnyán bántottak téged - itt már nem bírta tovább, és sírva fakadt.

Hát persze... Gatenmaru... Megkínzott az ékkőért. Biztos csúnyán festhettem. Megéreztem a kötéseket az egész testemen. Az arcomra valami nedves trutyi volt kenve. Szuper.. ha megmarad a nyoma, honnan szerzek a középkorban jófajta alapozót?

- Nagyon vészesen nézek ki? - kérdeztem végül. Felkészültem a legrosszabbra. Lehet, hogy csúnyán összeégett az arcom.

Rin csak pityergett. Nem válaszolt. Ez biztató.

- Sesshoumaru. - néztem az azóta is engem vizslató szellemre. Az arca nyugtalanságot tükrözött. - Idehoznád, a tükrömet a táskámból kérlek? - hadd lássam milyen torszülött lett belőlem. Ezt úgysem kerülhetem el sokáig.

- Majd én, nagyuram - pattant fel Jaken. Úgy látom, ő jól van. Hál' Istennek.

A kis szellem matatott egy darabig a táskámban, majd megtalálva a kis kerek tárgyat, már rohant is vissza. Az arcom felé mutatta a tükröt. És akkor megláttam...

.. azt a ragacsos trutyit az arcomon.

- Umm.. leszednétek ezt a zöld izét a fejemről? - néztem a jobb orcámra a tükrön keresztül. A többi részem rendben volt. Leszámítva a sötét, fáradtságot tükröző karikákat a szemem alatt, normálisan néztem ki.