A középkorban ragadva

37.fejezet: Bűntudat

Egyedül feküdtem a sötétben. Bankotsu nem sokkal az aktus után, kiment a szobából. Gondosan betakart, meztelen testemet teljesen elfedte. A fal felé fordultam, és csak merengtem magam elé.

Képtelen voltam felfogni, mi is történt az imént ebben a szobában. Nem akartam felfogni.

Könnyeim elapadtak már, a maradék teljesen rászáradt az arcomra. Semmit nem éreztem. Semmit nem akartam érezni.

Egy arcot láttam magam előtt. Egy mélyen csalódott, dühös, kiábrándult tekintetet. Valakiét, aki bízott bennem, aki szeretett, aki bármit meg tett volna értem, én mégis elárultam őt.

Sesshoumaru megvető tekintetének látványától nem tudtam szabadulni. Láttam nyitott szemmel. Láttam csukott szemmel. Éreztem a fájdalmat. Az övét, és a sajátomat is.

Lefeküdtem egy másik férfival.

Hogy is tudná ezt megbocsátani nekem?

Nem önszántamból tettem, de én voltam a hibás. Én vállalkoztam arra, hogy Rinnel elkísérjük Őt. Én bíztam meg oktalan módon egy idegenben. Csak magamnak köszönhetem, ami történt, és ezt Sesshoumaru is tudni fogja.

Rájön majd, milyen egy ostoba libát vett magához, aki képes az Ő tudta nélkül idegen férfiakat kísérgetni helyekre. A szemében talán már ez is felért volna egy megcsalással.

Undorodtam magamtól. Minden egyes porcikámtól. Visszanézve nem is értem, hogy tehettem ekkora butaságot.. Még Rin életét is veszélybe sodortam.

Talán még azt sem bántam volna, ha Bankotsu inkább végez velem, minthogy így meggyalázzon, de Rin életét meg kellett védenem. Nem az ő hibája, hogy egy ilyen meggondolatlan, naiv, buta tyúkot kapott „nővérének". Ha miattam meghalt volna, a lelkem sosem nyugodhatna a túlvilágon.

Karjaim és lábaim zsibbadni kezdtek a folyamatos mozdulatlanságtól, de nem érdekelt. Képtelen voltam megmozgatni őket. Semmit sem akartam, csak meghalni.

Nem akartam Sesshoumaru szeme elé kerülni..

A néma csöndben egyszer csak, a tolóajtó surrogására lettem figyelmes. Kirázott a hideg.

Bankotsu visszajött..

- Ezen a matracon fogsz aludni, rendben van? – hallottam a hangját, de szavait nem nekem címezte.

- Miért nem aludhatok Kazumi mellett? – Rin hangjára magamhoz tértem. Továbbra sem mozdultam, csak figyelmesen hallgattam őket. Még a kislány szemébe sem mertem nézni.

- Mert ő velem alszik – jelentette ki Bankotsu, amitől összeszorult a torkom.

- De, miért? – csodálkozott el a kislány. Közel voltam ahhoz, hogy újra felzokogjak.

Bankotsu, kérlek, hazudj neki valamit. Bármit, csak az igazságot ne tudja meg..

- Mert így döntöttem – hangzott el a számomra megnyugtató, semleges válasz. – Egyéb kérdés, kölyök? – Bankotsu hangja alapján, inkább mulatságosnak, mint idegesítőnek találta Rin kérdéseit. Kedves volt vele, amiért még így is hálás voltam neki. – De legyél halkabban, látod, a nővéred már alszik. – Rin nem kérdezett többet, és a hangok alapján lefeküdt a másik tatamira. Majd megéreztem, ahogy Bankotsu mellém csúszott.

Gyomrom görcsbe rándult, majd mikor megérintette a vállamat hirtelen összerezzentem, amiből rájött, hogy nem alszom. Persze lehet, hogy eddig is sejtette.

Közelebb kúszott hozzám, és hátulról átölelt. Belepuszilt a nyakamba, majd lehelt egy csókot az arcomra is.

- Tudom, hogy ébren vagy. – suttogta a fülembe – Ide fordulsz? – kérdezte mosolyogva. Karomat is maga felé húzta, hogy biztos úgy tegyek, ahogy Ő kérte. Nem volt erőm tiltakozni, így lassan engedelmeskedtem. A szemeim már megszokták a sötétet, és egy enyhe fényt a kinti gyertyák is adtak. A papírajtókon könnyen átszűrődtek.