A középkorban ragadva

20.fejezet: Naraku szökése

- SESSHOUMARU!

Naraku mosolyogva nézett fel rám.

- Csak azért tudsz még beszélni, mert a szent nyílvesszőid, megtisztították a levegőt. De ha elveszem tőled, az utolsó szilánkot is – nyújtotta felém egyik undorító, vékonyabb csápját – valószínűleg rövid időn belül így is meghalsz. – vigyorgott sötéten.

Semmit sem tehettem, csak figyeltem, ahogy lassan felém úszik a levegőben az egyik ocsmány végtagja. Hogy elvegye tőlem, az egyetlen dolgot, ami életben tart. Nem lepett meg különösebben. Biztos voltam benne, hogy Naraku nem tartja meg, a Sesshoumarunak adott szavát. Azonban ez most nem is érdekelt. Csak azt a lüktető zöldes-lilás gumót tudtam nézni, ami bekebelezte a férfit, akit mindenkinél jobban szerettem. Akit megsebeztem, a nyílvesszőkkel. Miattam fog meghalni...

- NARAKU! – Egy váratlan üvöltés térített magamhoz. Felnéztem, és rögtön kiszúrtam Inuyashát, ahogy kardját elővéve, halálos csapást készül mérni irányunkba. – Most már értem, miért rejtőzködtél!

- Inuyasha! – Naraku undorral nézett fel a nem várt félszellemre. Tehát Inuyasha volt az, aki miatt el kellett küldenie Kagurát. A boszorkány nyilvánvalóan kudarcot vallott.

- Most meghalsz, te féreg! Szélborda! – a kardból hatalmas, sárga fényű pengék csaptak ki, egyenest felénk. Ha eltalál velük engem is, akkor végem van. A nagy hévben, Inuyasha talán észre sem vette, hogy itt vagyok.

- Azt csak szeretnéd! – kiáltott vissza Naraku, majd egy széles pajzsot emelt magunk köré. Először csodálkoztam, hogy engem is meg akart védeni, de aztán rájöttem, hogy csak a testemet ölelő csápját óvja.

A pengék elérték a pajzsot, ami egy ideig ellenállt, majd nagy robajjal elkezdett süllyedni a földbe. Inuyasha nem adta fel, úgy tűnt, a pajzs pedig kezd repedezni, a hihetetlen erő nyomása alatt. Egy pillanat múlva, a szélborda utat tört magának, és elérte Narakut. Végtagjait darabokra vágta, hozzám azonban nem ért el. Helyette az engem tartó csápot is lehasította, így a földre zuhantam. Szerencsére, Naraku csonka végtagja megvédett a becsapódáskor. Azonban még így sem sikerült lehámoznom magamról, túl erősen szorított.

- Kazumi! – szaladt felém Inuyasha – Mit művelsz te itt? Kis híján felszeleteltelek! – szabadított ki, egy mozdulattal, és felhúzott a földről.

- Inuyasha... - könnyek gyűltek a szememben. Elfordítottam a fejem, Sesshoumarut kerestem. Még megmenthetjük. Tudom.

- Menj fedezékbe! – húzott maga mögé. – Én elbánok ezzel a féreggel – morgott Narakura. A férfit látszólag meglepte, Inuyasha támadása, de hiába az erős csapások, a teste fontos részei, így is épen maradtak. – Most nem fogsz elmenekülni. Pokolra veled Naraku! – Úgy tettem, ahogy Inuyasha kérte tőlem. Arrébb mentem, itt úgysem venné hasznomat. És meg kell találnom Sesshoumarut.

- Felejtsd el, te korcs! – Naraku mérges volt ugyan, de még így is magabiztosan beszélt. – Csak nem képzeled, hogy le tudsz győzni?

Hol lehet? Melyik leszakított darab között? Ahogy kétségbeesetten keresgéltem, egyszer csak kiszúrtam Jakent. Annyira aggódtam Sesshoumaru-ért, hogy a kis szellemről el is feledkeztem. Ő meghúzta magát, a palota falai közé. Nem esett baja.

- Jaken! – szaladtam hozzá – hol van Sesshoumaru? Nem látod? – nézelődtem újra aggodalmasan.

- Ott! – mutatott egy pontra. – Az a lüktető csomó. Abban van a nagyúr! – Jaken hangja el-elcsuklott, mintha sírását próbálná leplezni. Oda néztem, és ki is szúrtam egy nagyobb gumót Naraku mögött. Túl messze volt, hogy feltűnésmentesen odaosonjak.