Shiokawa Kazumi egy 18 éves lány. Szüleivel még gyerekkorában külföldre költöztek. Azóta alig voltak japánban, így a lány nem sokat tud az ottani kultúráról. Majd az érettségije után japánba látogatnak, nagyszüleihez. Ott egy fesztiválon, felfigyel...
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
- Segítség! Valaki segítsen! - hallottam nem messze egy segélykiáltást. Egyedül bóklásztam az erdőben, épp valami ehetőt kerestem. A férfi váratlan kiáltása a szívbajt hozta rám.
Először próbáltam nem is törődni vele és inkább visszafutottam volna a táborhelyünkre.. de tehetek ilyet? A kiáltás egyre közelebbről jött. Úgy döntöttem legalább megnézem mi történhetett. Ha valami veszélyes szellem van a dologban, talán még időben visszafuthatok Sesshoumaruhoz.
Felülkerekedtem hát félelmemen és megnéztem mit tehetek. Nem kellett sokat mennem, a fák között hamarosan észrevettem egy sarokba szorított, nagyjából velem egy idős fiút. Egy vaddisznó állta útját. Igencsak agresszívnak tűnt, lassan közeledett a fiú felé. Igaz, hogy nem egy szellem, de azért elég veszélyes.
Kivettem az öngyújtómat a táskámból, majd fogtam egy szerteágazó nagyobb faágat, és meggyújtottam.
- Tűnj innen hallod?! - Futottam a fiú elé, magam előtt az ággal hadonásztam, hogy elkergessem a disznót. Az ugyan hátrált egy kicsit, de nem akart elszaladni. Inkább csak jobban feldühítettem. Ezt elszúrtam. Most mit tegyek? Hogy menekülhetnénk meg? Körülnéztem, de minden fa, amire talán fel tudnánk mászni, túl messze volt.
- Sesshoumaru! - Kiáltottam jobb ötlet híján. - Sesshoumaru segíts! - Csak hallja meg. Más reményünk nincsen.
A disznó megint egyre közelebb jött. Hessegettem még a bottal, de úgy láttam már azzal sem megyek sokra. Egyszer csak a nagy állat mögém nézett, majd megfordult és elfutott.
- Sesshoumaru! - perdültem meg és a mögöttem álló szellemre mosolyogtam. - Köszönöm, hogy megmentettél. - A férfi nem válaszolt, hátra nézett, a még mindig a fa tövében álló fiúra. Követtem a pillantását, majd megszólítottam az idegent:
- Jól vagy? Most már nem lesz baj, elkergettük.
- Igen. Igen, nagyon szépen köszönöm. - hajlongott előttünk. - Nélkületek egész biztos végem lett volna - nézett felváltra rám és Sesshoumarura. - Kérlek.. hadd háláljam meg. - Tekintetét most mosolyogva rám emelte. - A közelben lakom a szüleimmel. Gyertek hozzánk, egyetek, igyatok. Pihenjetek meg nálunk. Utazók vagytok nem igaz?
Nahát, milyen kedves gesztus. Igazából tetszett a gondolat, hogy rendes ételt ehetnénk. Elég éhes voltam már, és még mindig nem találtam semmit az erdőben. De kétlem, hogy Sesshumaru belemenne.
- Kazumi! Kazumi jól vagy? - Rin váratlanul bukkant fel. Ijedten futott hozzám.
- Sajnálom nagyuram, nem tudtam megállítani. - loholt utána Jaken is. - Nagyon aggódott Kazumi miatt.
- Igen, Sesshouamru nagyúr olyan hirtelen hagyott ott minket. - Nézett fel rám a kislány, derekamat ölelve. - Azt hittem valami baj történt veled.
