A középkorban ragadva

47.fejezet: A két harcos küldetése

- Akkor vége! Végeztünk Sesshoumaru! Többet nem térek vissza hozzád!

Sesshoumaru szívébe kést döftek ezek a szavak. Szinte fel sem tudta fogni a jelentésüket. Elképedt Kazumi kijelentésén. Nem tudta hova tenni a dolgot. Azonban a lány arca határozottságot sugárzott. Kazumi komolyan gondolta az előbbieket. Öntudatlanul lazított a kis kéz szorításán, úgy érezte elhagyta az ereje.

Inuyashát választja helyette? Úgy gondolja, mellette több esélye lehet bosszút állni, mint az ő oldalán? Elszörnyedt a gondolatra.

Kazumi miért nem tud megmaradni mellette? Miért hagyja el őt újra és újra? Mit csinált rosszul, hogy elvesztette a lány bizalmát? Miért nem akar már vele maradni?

Keze egyszer csak a levegőt markolászta, már nem volt benne a vékony, törékeny kis csukló. Kazumi elfutott előle. Előle menekült. Elmenekült, hogy inkább az öccsével folytassa az útját. Olyan fájdalom hasított belé, amihez foghatót talán még sosem érzett.

Mire össze tudta szedni magát, a lány már messze repült A-Un hátán. Nem érzett erőt magában, hogy utána eredjen. Most nem. Felzaklatták az események, és időre volt szüksége, hogy feldolgozza a történteket.

Apró lépések zaja ütötte meg a fülét. Rin közeledett hozzá, arcán könnyek csillogtak. A kislány szomorúan és értetlenül nézett fel rá.

- Rin! – morogta Jaken mögötte – Hagyd most békén a nagyurat! – a kislány szipogott és szót fogadva a földre csüccsent, karjaival átfogta a térdeit. Rin érezte, hogy nagy baj van. Kazumi megint magyarázat nélkül ment el, és amit az arcán látott, az megijesztette. De Sesshoumaru nagyúré még jobban. Nem lehet, hogy Kazumi örökre itt hagyta őket ugye?

Jaken rettentően haragudott Kazumira. Hallotta a beszélgetésük nagy részét, és elképedt a tiszteletlenségen, és szégyentelenségen, amit urával szemben művelt. Sesshoumaru nagyúr arcán sosem látott még annyi érzelmet, mint ezekben a percekben. Jól tudta, hogy mélyen megviselték a lány szavai és távozása. Fogalma sem volt, hogy mit tehetne. Amit tudott, csupán annyi, hogy nem zavarta a nagyurat, és Rint is próbálta távol tartani tőle, míg megnyugszik.

Egész nap nem álltak tovább. Rin csak csöndben üldögélt, és maga elé meredt. Nem szólt sem Jakenhez, sem Sesshoumaruhoz. Nem volt jellemző rá ez a szótlanság. Hiába nem értette mi történt, annyit felfogott, hogy várnak. Várnak, hogy Kazumi visszatér, vagy sem. Vár arra, hogy Sesshoumaru esetleg mondd majd valamit. Rin nem akart kérdezni. Ezúttal nem. A szellemből áradó erős feszültséget tisztán érezte.

Sesshoumaru egész nap egy szót sem szólt, nem ment sehova. Csak állt, és várt. Továbbra sem tudott gondolkodni. Fejében folyamatosan a lány utolsó szavai csengtek. Látta maga előtt azt a komoly, távolságtartó kifejezést az arcán, ami egyáltalán nem volt jellemző Kazumira. Az a hidegség és fájdalom, ami minden porcikájából áradt, amióta Myoga meggyógyította. Sesshoumaru tévesen azt hitte, a lány csak azért viselkedik különösen, mert szégyelli magát, mert gyűlölte saját naivságát. Meg volt róla győződve, hogy csupán egy kis időre volt szüksége.

Mekkorát tévedett.

Kazumi azét viselkedett vele annyira hűvösen, mert az elejétől azt tervezte, hogy elhagyja őt. A pontos okát azonban továbbra sem értette.

Miért ment el megkeresni azt a férfit, aki tönkretette? És miért nem vele? Miért Inuyasha oldalán akarta ezt megtenni?

Megfájdult a feje a sok kérdéstől, csalódottsága és haragja pedig egyre nőtt. Mégis pislákolt benne egy halvány remény, hogy Kazumi meggondolja magát, és talán mégis visszatér A-Un-nal együtt.