A középkorban ragadva

33.fejezet: Anyai szeretet

Talán eddig ez a rész lett a leghosszabb, mind közül. Remélem egy picit kárpótol titeket a sok hosszú kihagyásért cserébe. Oh, és a vége erősen 18-as karikás lett úgy hiszem. Csak, hogy mindenkit figyelmeztessek :D

A- Un nem járt még a Csontok kútjánál, ezért csak Kaede anyó falujába vitt el engem. Egyenesen az ő kunyhója előtt szálltunk le. Az emberek körülöttünk meglepődtek, de hamar felismertek. Vagy legalábbis azt hitték, többen Kagome megszólítással köszöntek rám.

- Kaede anyó! – kopogtam a bejáratot takaró gyékényfüggönyön. Az idős papnő hamarosan kijött elém, és csodálkozva nézett rám. – Megengedi, hogy A-Un itt maradjon egy kicsit? – mutattam a mellettem álló sárkánylóra.

- Hogyne – bólintott. – Történt valami Kazumi?

- Csak.. csak szeretnék átmenni a kúton – válaszoltam zavartan, majd A-Un-hoz fordultam. – Ha fél órán belül nem jövök vissza, menj nyugodtan haza. – simogattam a fejüket – És kérlek, ez esetben holnap délelőtt gyere értem. – Nem tudtam biztosra, hogy a kút Kagome nélkül is átenged-e. Ahogy azt sem, mit fog szólni a családja, ha megkérem őket, hadd maradjak egy éjszakára. Kagome anyukája múltkor azt mondta, bármikor mehetek hozzájuk, de nem szeretnék visszaélni a jóindulatával. – A-Un csak fél óráig fog zavarni, - fordultam vissza Kaede nénihez. – Kaphatna addig egy kis vizet?

Kaede anyó bólintott, majd átadtam neki a szellem kantárját.

- Biztos, hogy minden rendben Kazumi? Hol hagytad Sesshoumarut?

- Most egy.. kicsit egyedüllétre van szükségem – válaszoltam feszengve. – De legkésőbb holnap itt leszek. A-Un majd visszajön ide értem. – azzal elbúcsúztam tőlük, és megindultam a kút irányába. Táskámat és fegyvereimet magammal vittem, ha netalán belebotlanék egy szellembe, meg tudjam védeni magam.

Ahhoz képest, hogy milyen rossz a tájékozódási képességem, erre az útra valahogy emlékeztem. Hamarosan megláttam azt a fát, amit Kagome említett a múltkor. A fa, aminek a törzsén egy kisebb mélyedés éktelenkedett. Biztos voltam benne, hogy ezt a fát korábban is láttam már. Bár gyanítottam, hogy a Kikyo-hoz vagy Kagome-hoz kapcsolódó látomásokban volt szerepe. Hamarosan elértem a kúthoz is. A szívem hevesen kezdett dobogni, ahogy közeledtem felé. Belenéztem, de csak a sötét alját láttam.

Ha nem jutok át rajta, vajon kitudok majd mászni? A múltkor is Sesshoumaru segített ki belőle.

Egyre jobban görcsöltem a félelemtől, de úgy éreztem már nem fordulhatok vissza. Szükségem volt egy helyre, ahol gondolkodhatok. Ahol nem zavarhatnak meg szellemek vagy banditák. Vagy éppen Sesshoumaru.

Erőt vettem magamon, és zakatoló szívvel a kútba ugrottam.

...

Sesshoumaru percekig bámulta azt a pontot, ahol Kazumi, A-Un hátán elrepült. Ledöbbentette a lány viselkedése, egyszerűen nem tudta hova tenni a reakcióját. Sejtette, hogy a vényasszony szavai felzaklatták őt, de nem gondolta, hogy ennyire súlyos a helyzet. Ő is hallotta milyen ostobaságokkal próbálta teletömni a lány fejét, és ezért legszívesebben le is tépte volna az asszonyét. Kazumi mindig is kicsit bizonytalan volt Sesshoumaru iránta való érzelmeiben. Épp ezért a férfi tudta, hogy az idős asszony szavai csak még jobban elmélyítették ezt a bizonytalanságot. Dühös volt és feszült, amikor otthagyták a kunyhót, de nem Kazumira volt mérges. Úgy tervezte, amint leszállnak, arrébb vonja a lányt és megbeszéli vele a hallottakat. Tisztázni akarta vele, hogy nincs mitől tartania.