A középkorban ragadva

50.fejezet: Legjobb barát

Kikyo-t nem lepte meg túlzottan Sesshoumaru reakciója. Igazi büszke szellemnek látszott, és, mint kiderült, az is volt. Szerelmes volt Kazumi-ba, ez tisztán érződött rajta, de a hűtlenséget mégsem bocsátotta meg neki. Bár ez nem volt igazán annak nevezhető, hiszen Kazumi lezárta kettejük kapcsolatát, mielőtt újra Bankotsu-nak adta magát. Mégis csalfának tűnt, hiszen csak alig egy hét telt el azóta, hogy elhagyta a szellemet. De ki ő, hogy ítélkezzen felette?

Kazumi döntéseit talán már maga a lány is megbánta, de csak ő tudhatta mit miért tett. Csak ő tudta mikor mit érzett. Hogy mi változtatta a Bankotsu iránti gyűlöletét, szeretetté, Kikyo nem értette, de nem is kellett megértenie. Sosem volt Kazumi bőrében, még ha ők valóban „egyek" is, akkor sem érezheti át igazán, amik a lányban zajlanak.

De ebben a pillanatban nagyon is át tudta érezni a fájdalmát. Maga is meglepődött azon, mennyire sajgott a szíve a lányért.

Kazumi tagadhatta ugyan, de a lelke mélyén igenis vissza akart térni Sesshoumaru-hoz. Igenis vágyott rá, hogy a szellem visszafogadja, hogy ismét megbocsásson neki. Másra sem vágyott, csak, hogy újra együtt legyenek. Most már készen állt volna, hogy visszatérjen hozzá, már el bírta volna viselni a szellem érintéseit, a szeretetét, de ezúttal talán tényleg örökre le kell mondania róla.

De ami igazán meglepte, az Bankotsu reakciója volt. Nem hitte, hogy Kazumi ennyire fontos az élőhalott férfinak. Mintha kapaszkodna belé, mintha nélküle megfulladna. Mintha nem is lehetne más opció, Kazumi vele marad, vagy vele marad. Bankotsu, a Hét harcos vezére. Egy érzéketlen gyilkos, ravasz és erős. De gyenge pontja még neki is van. Talán azért kapaszkodik ilyen kétségbeesetten Kazumi-ba, mert valójában meg akar változni. Változtatni akar az életén. De Kikyo csak találgatott, biztosra semmit nem tudhatott.

Lassan elindult, bár alig állt a lábán. Mégis, úgy érezte muszáj a lányhoz sietnie. Bankotsu védelmezően ölelte magához, Kazumin pedig csak a vállai rángásán látszott, hogy sír. Némán engedte ki könnyeit, nem akarta, hogy észrevegyék.

- Kazumi.. – tette kezét óvatosan a síró lány vállára. Kazumi az érintésre picit megrezzent, majd sietve letörölte könnyeit, és a sápadt papnő felé fordult.

- Kikyo, mit csinálsz még itt? – kérdezte aggódva – El kell menned mielőbb, vagy meghalsz!

- Miattam ne aggódj! – nyugtatta – Nem maradok már sokáig. De érted aggódom Kazumi. - nézett rá szomorúan a papnő. – Át tudom érezni.. a fájdalmadat. – halkult el a hangja. Kikyo jól tudta milyen kínokkal jár, ha a szeretett férfi eltűnik az életünkből. Ő is minden napját így éli, mióta felélesztették. Sőt, már a halála előtt is megtapasztalta, hiszen abban a tudatban távozott az életből, hogy a szerelme átverte. – Ez talán nem sokat számít, de én büszke vagyok rád. – mosolyodott el óvatosan. Kazumi ajkai elnyíltak a csodálkozástól. – Sok erő kellett ahhoz, hogy ki merd mondani az érzéseidet. Hogy tisztázd a dolgokat még úgy is, hogy a válasz talán harag lesz és elutasítás. Féltél a következményektől, de bátor voltál és ezért te is legyél büszke magadra. Az őszinte megnyílás kevés embernek sikerül.

A papnő kis híján hátraesett, ahogy Kazumi hirtelen a nyakába ugrott. A lány szorosan körül ölelte Kikyo-t, szinte levegőt sem hagyva neki. Kikyo-nak torkán akadt minden szó, minden lélegzetvétel. Tudta, hogy Kazumi meglehetősen érzelmes lány, de erre a cselekedetre egyáltalán nem számított. Néhány pillanatig azt sem tudta mit kellene tennie. Várta, hogy Kazumi hamar elengedi, de úgy tűnt a lánynak eszébe se jutott elhúzódni.

- Köszönöm, Kikyo. – suttogta. – Hálás vagyok neked. Mindenért. – Kikyo szinte öntudatlanul lassan felemelte karjait, és végre viszonozta az ölelést. A szívében mintha fellobbant volna egy apró szikra. A hatalmas üresség közé bekúszott egy kis melegség. Régen nem engedett már senkit közel magához. Míg élt, akkor is csak a húga volt neki, később pedig Inuyasha is befészkelte magát a szívébe, de a többi emberrel inkább felszínes kapcsolatokat ápolt. Sosem voltak barátai, valahogy más volt, mint a többiek. Mindig kicsit kilógott a sorból. Felélesztése után pedig még inkább a magányába menekült. Azt a kevés embert is elvesztette, akik tényleg fontosak voltak neki. Tudta jól, hogy Inuyashával soha többé nem lehetnek együtt. Kaede pedig időközben megöregedett, már nem ismerte őt. Nyomdokaiba lépve a falu papnője lett, de Kikyo nem akart oda visszatérni. Magányos vándorlásra száműzte magát, míg el nem pusztítja Narakut. Ez a cél lebegett a szeme előtt, ez tartotta csak életben. Semmi mása nem maradt, amiért érdemes lenne élnie.