A középkorban ragadva

34.fejezet: Egy átlagos nap a 20.században

Hamar magamra kaptam a ruháimat, amíg pedig Sesshoumaru öltözött, én azon kattogtam, mit fogok mondani a családnak, ha lemegyünk. Mikor végignéztem magamon a tükörben, egyből feltűntek a harapásnyomok a nyakamon. A vért felitattam ugyan, de borzasztóan feltűnőek voltak.

A gyomrom görcsösen szorított, éreztem, hogy az összes vérem az arcomba tolódott.

Biztos, hogy mindent hallottak..

Biztos, hogy tudják mit csináltunk..

Vajon, hogy fognak rám nézni? Megengedték nekem, hogy itt maradjak, hogy használjam a fürdőjüket, én meg kéjbarlangot csinálok belőle? És pont a kádjukban csináltam?

Ki kell takarítanom.

Az arcomat fogva ráztam a fejem, teljesen kétségbe voltam esve. Amikor Sesshoumaru a vállamra tette a kezét, segély kérően bámultam fel rá.

- Miért izgulsz ennyire? – kérdezte közömbösen. Őt abszolút nem zavarta, hogy ezen a helyen szeretkeztünk. Hát, persze, Sesshoumaru a megtestesült nyugalom és magabiztosság. Neki aztán senki ne mondja meg, hol szexeljen..

- Várjunk, - kaptam észbe – ugye nem bántottad őket? – ráncoltam össze a szemöldököm. – Találkoztál Mrs. Higurashi-val és a nagyapóval, mielőtt berontottál ide, nem?

- Csak egy pillanatra. Egyenesen az illatod után mentem.

- Furcsa, hogy nem jöttek utánad – gondolkodtam el. – Bár, igazából nagy mázli – fújtam ki a levegőt. – Elég, hogy fültanúi voltak az iménti eseményeknek, ha látták is volna, többé a szemük elé se mernék kerülni... Mondjuk így is alig. – Sesshoumaru-val most már mindketten teljesen fel voltunk öltözve, még a hajamat is megmostam az aktus után, sőt meg is szárítottam, hogy húzzam az időt, de most már erőt kell vennem magamon. – Oké, akkor induljunk – fogtam meg a kezét, majd remegve kisétáltam a fürdőből. Sesshoumaru persze halál nyugodtan jött utánam. És lesétáltunk a lépcsőn.

Hallottam, hogy mindketten a konyhában vannak, sőt, egy harmadik hangra is figyelmes lettem.

- Szia Kazumi! - köszönt Sota mosolyogva, amikor meglátott.

- Gondolom te vagy Sesshoumaru! – nézett Sota anyukája a mellettem álló szellemre. Ő csak bólintott.

- El- elnézést, hogy csak így berontott – hebegtem égő fejjel. – Én sem számítottam az érkezésére.

- Ugyan, semmi gond – legyintett Mrs. Higurashi – eléggé meglepődtünk, mikor egyszer csak megjelent a házban, de amint megpillantottam, már sejtettem, hogy ki lehet – somolygott cinkosan. – Hasonlítasz az öcsédre Sesshoumaru.

Sesshoumaru csak a szemöldökét ráncolta. Nem hiszem, hogy örült ennek a kijelentésnek.

- Mit csináltatok odafent? – meresztett ránk nagy szemeket Sota – úgy hangzott, mintha verekednétek. Fel akartam menni, hogy megnézzem, mi történik, de anya visszatartott. – húzta el a száját. Én pedig kis híján összeestem.

- Sota kicsim, ez csak Kazumira és Sesshoumarura tartozik – válaszolt kedvesen a fiának.

- Mrs. Higurashi, kérem, engedje meg, hogy kitakarítsam a fürdőt – hajoltam meg mélyen előtte. Arcom már paprikapirosra égett. Hangom remegését alig tudtam visszafogni. – Csak mutassa meg, hol találom a tisztítószereket, és már neki is látok.

- Ugyan, ne butáskodj – nevetett jóízűen – És ejnye, szólíts csak Keiko-nak.

- Miért akarod kitakarítani a fürdőt? – nézett fel az újságjából nagyapó. Kiguvadt szemekkel lassan felé fordultam. Most komolyan kérdezi? Azt akarja, hogy kimondjam? Vagy ő nem is hallotta, mi történik odafent? Keiko biztosan tudta, efelől semmi kétségem sem volt. Furcsa volt ezt a nevet társítani Mrs. Higurashi-hoz...