A középkorban ragadva

22.fejezet: Várakozás

Miroku és Sango, Kaede anyó kunyhójában teáztak, míg várták Kagome és Kazumi visszatértét. A lányok még csak nagyjából 10 perce indultak a kút irányába, de mivel Inuyasha és Sesshoumaru is velük tartottak, gondolták, hogy a hozzájuk tartozó félszellem nem marad sokáig ott, együtt ácsorogva a bátyjával. Valószínűleg hamarosan dühöngve fog visszajönni a faluba.

- Kicsoda ez a Kazumi? Mióta ismeritek? – kérdezte az anyó, már levest keverve a tűzön.

- Nem régóta – tűnődött Miroku – Igazából ezelőtt kb kétszer találkoztunk vele. Úgy tűnik régóta Sesshoumaru-val utazik. Valójában semmit sem tudunk róla, csak azt, hogy ő is Kagome világából való. De nem tudjuk, hogy került ide.

- Azt mondta, egy szentélyen át jutott a mi világunkba – tette hozzá Sango, aki immár levetette szellemirtó ruháit, és hétköznapi viseletében térdelt, Miroku mellett.

- Különös, hogy ennyire hasonlít a nővéremre – kavargatott monoton az anyó – Kagome és Kikyo ötvözete. Még az aurája is hasonlít az övékhez. Ha nem lenne lehetetlen, azt hinném, ő Kagome reinkarnációja.

A fiatalok összenéztek. Ők is látták a hasonlóságot a két lány között, és valójában az ő fejükben is megfordult már ez a gondolat. De el is hessegették, hiszen Kagome még él. Hogy születhetett volna máris újjá a lelke?

- Valóban érdekes, Kazumi is látja az ékkőszilánkokat, akárcsak Kagome – nézett vissza Miroku az idős asszonyra. – És szent nyílvesszőt is képes kilőni.

- Valóban? – hagyta abba az anyó a leves keverését, és döbbenten Mirokura emelte tekintetét – Ez nem lehet véletlen. Még egy papnő, aki úgy néz ki, mint Kikyo, és arra képes, amire ő.

- Elvileg még ma visszatérnek – emlékezett vissza Sango – Akkor majd biztos kérdezhetünk néhány dolgot Kazumitól.

- Mi oka van visszatérni ebbe a világba? Ha hónapok óta arra várt, hogy hazatérjen, miért jön máris vissza? – kérdezte még mindig csodálkozva Kaede anyó.

- Hát, - csúszott közelebb Miroku, a mellette ülő lányhoz – a szerelem – emelte kezét, Sango altája felé. A lány, pirulva vette észre, a nem oda illő tenyeret, ami lassan simogatta hátsóját. Felvette az első dolgot, ami a keze ügyébe került, és fejbe vágta vele, a perverz szerzetest. Miroku szerencséjére, ez a tárgy, csak egy fonott kosár volt, és bár így sem volt kellemes az ütés, amit kapott, még mindig kevésbé fájt, mintha a piszkavasat állították volna az arcába.

- Valóban? Sesshoumaru-val egymásra találtak? – ámult az anyó.

- Mi is meglepődtünk – simogatta fejét, fájdalmas arccal, Miroku – Sesshoumaru mindig is gyűlölte az embereket. Erre hirtelen magához vesz két lányt, és az egyikbe még bele is szeret. – majd elgondolkozott egy pillanatra – Hmm... nagy kujon ez a Sesshoumaru. – vigyorgott csukott szemmel - Pár év múlva, Rin is felnő. És akkor már két gyönyörű nő veszi majd körül – ábrándozott el a férfi. Sejteni lehetett, milyen jelenetek zajlanak épp a fejében, úgyhogy Sango egy határozott mozdulattal, megragadta a fülét, és közelebb húzva magához, morcosan beleszólt:

- Csak Sesshoumaru meg ne tudja, hogy a kedveséről és a kis védencéről fantáziálgatsz – erre a kijelentésre Miroku szemei felpattantak, arcán már a félelem tükröződött. Eszébe jutott, hogy a férfi már akkor majdnem megölte, amikor első találkozásuk alkalmával, megkérte a lányt, hogy legyen a gyermekei anyja. Bár akkor valószínűleg még nem voltak együtt a szellemmel, különben Sesshoumaru valóban ott helyben széttépte volna.

Az emlegetett szellem azonban most nem hallhatta Miroku megjegyzéseit, ugyanis a falutól nem messze álló, Csontok kútja mellett, öccsével együtt várta, hogy kedveseik visszatérjenek. Shippo és Rin egymás mellett ültek a fűben. A rókakölyök próbálta nyugtatni a kislányt, hogy fogadott nővére hamarosan visszatér hozzá. Rin nem volt jókedvű, mióta Kazumi elment. Tudta, hogy a lány haza akar térni, erről beszélt, mióta megismerkedtek. És, bár szurkolt neki, hogy újra lássa a szüleit, titokban mégis remélte, hogy Kazumi sohasem fogja őt elhagyni. Ő volt az első ember, akihez beszélni kezdett, mióta a családját elvesztette. Az első ember, akiben valóban meg tudott bízni. Annyi mindenen keresztül mentek együtt. Tényleg hitte, hogy sosem fognak elválni. Akkor lett teljes a boldogsága, mikor Sesshoumaruhoz kerültek mindketten. Végre biztonságban érezte magát a nagyúrral, de ez a boldogság csak akkor felhőtlen, hogyha Kazumi is vele van.