A középkorban ragadva

14.fejezet: Kagura kérése

Sesshomaru nyakába csimpaszkodtam és próbáltam közelebb húzni magamhoz. Ő jobb karjával derekamra fogott, úgy emelt feljebb. Lábaimat dereka köré kulcsoltam. Csókunk meglehetősen szenvedélyesre sikerült, testem szinte lángolt.

Annyira akartam őt. Annyira kívántam.

Nyelvemmel bebocsátást kértem a szájába. Sesshoumaru ugyan meglepő nyögést hallatott, de nem ellenkezett. Úgy éreztem, ő is annyira vágyik rám, mint én őrá.

Kis híján vetkőztetni kezdtem, amikor meglepődött kiáltást hallottam valahonnan mellőlünk.

Sesshoumaruval egyszerre néztünk oda, Rin, kezében az almákkal leesett állal nézett minket. Jaken, mellette olyan képet vágott, mint aki szellemet látott. Szemei kiguvadtak, álla a földön koppant. Kezéből még a gyümölcsök is kiestek.

Sesshoumaruval még egyszer egymásra pillantottunk, majd pirulva elengedtem a nyakát, ő pedig óvatosan lerakott a földre.

Arcomat fogva zavaromban, felnéztem a szellemre. Sesshoumaru arca is kicsit kipirult, és nagyon halkan zihált.

Őt is meglehetősen zavarba hozták az imént történtek.

- Mit csináltatok? – kérdezte Rin ártatlanul. Az ő arcán őszinte csodálkozás ült. Jaken, vele ellentétben, még mindig nem tért magához. Továbbra is megkövülten állt, és holtra vált arccal meredt ránk.

- Um... mi csak... – kezdtem zavartan. De nem tudtam, hogy folytassam, mit is mondjak. – Nos, hát csókolóztunk – vallottam be, egy pillanatra Sesshoumarura pillantva, majd vissza Rinre.

- De miért? – nézett rám még mindig, álmélkodva.

- Mert... - vörösödött megint az arcom, és Sesshoumarura néztem, megerősítésért. Ő is rám nézett, és közelebb lépve hozzám, megfogta a kezemet. Ettől az érintéstől felbátorodtam, és kimondtam, amit nem hittem volna, hogy valaha kimondhatok: - Mert, szeretjük egymást – mosolyodtam el kipirulva.

Jaken, ha lehet még jobban ledöbbent, Rin viszont visszamosolyogva nagy vidáman felrázta őt kábulatából:

- Látod, Jaken mester? Megmondtam, hogy Sesshoumaru nagyúr szeret minket!

- N- nagyuram! – dadogta Jaken könnyes szemmel. – Mit tett veled ez a halandó? – takarta el sírását.

Igen... sejtettem, hogy Jaken fogja legnehezebben viselni a történteket. Számára volt egy kialakult kép Sesshoumaruról a fejében. Ami nem is csoda, tekintve, hogy milyen régóta együtt utazhatnak már. És a gazdája mindvégig azt hangoztatta, hogy mennyire gyűlöli a halandókat.

- Vacsorázzatok, aztán pihenjetek, – szólalt meg Sesshoumaru. – Holnap tovább indulunk.

Jaken elé szaladtam, hogy felszedjem az elgurult gyümölcsöket.

A kis gnóm szeméből még mindig szökőkútként folytak a könnyek. Sesshoumaru azonban nem foglalkozott vele, ő elment, gyanítom tűzifát hozni.

- Kazumi – nézett rám Rin érdeklődve – most akkor gyereketek lesz Sesshoumaru nagyúrral? – pislogott rám.

Jaken a kérdésre döbbenten felkapta a fejét, könnyei azon nyomban elálltak. Gyanítom meghökkenésében még azok is elakadtak.

- H- hogyan? – bámultam Rinre vörös fejjel. – Dehogyis, csak az hiányozna – kaptam a szívemhez.

- Akkor jó – fújta ki a levegőt. – Nézd, milyen szép piros almákat találtunk! – nyújtott felém egyet boldogan. Majd A-Un-hoz szaladt, hogy megetesse.