A középkorban ragadva

25.fejezet: Te szeretsz engem?

- Szerinted ehető bogyók ezek Jaken mester?

- Azt hiszed szakértő vagyok? Ha akarod, kóstold meg és megtudod.

Rin és Jaken néhány méterre álltak tőlünk egy bokrot fikszírozva. Nem igazán figyeltem rájuk, mert éppen lekötött a pánik, hogy annyira lefoglalt a levél, meg a saját bánatom Tokyo-ban, hogy teljesen elfeledkeztem mindenről, amit vásárolni akartam. Például egy borotvát. Unom már, hogy egy kő segítségével borotválkozom. A falusiak mutatták még régebben, hogy amikor nagyon zavarja őket a szőr, akkor a folyó menti éles kavicsok segítségével szabadulnak meg tőle. Ami egyébként nem volt túl gyakori. A középkorban még nem számított nagy divatnak a szőrtelenítés. Legalábbis a szegények között. Csakhogy ezzel a módszerrel, sokkal tovább tart az egész, és a kövek sem bírják sokáig valamiért, így nem árt gyakran cserélni. Ami szintén nem a legkönnyebb dolog. Igazán éles kődarabot ritkán találok. Persze meg is lehet élezni őket, csak az sem 1-2 perc. A másik meg, hogy nem egyszerű feltűnés mentesen elvonulnom ilyenkor a többiek elől. Merthogy nem szeretném őket azzal a látvánnyal ijesztgetni, ami ezzel jár. És akkor még csak a lábamról meg a hónaljamról beszéltem. A „becses kincsem" köré már egy egész erdő kihajtott, amik védik a bejáratot.

Ez akár praktikus is lehetne, de kétlem, hogy egy esetleges erőszakolót elriasztana eme látvány. A 21. században még talán. Bár azért a kanos férfiak ott sem olyan válogatósak, véleményem szerint.

- Ennyire zavar a szőröd? – nézett rám Sesshoumaru csodálkozva. Ja igen, éppen A-Un-on ülve panaszkodtam. Ezeket mind Sesshsoumarunak is kifejtettem. Kivéve az őserdős részt. Azt azért még neki sem mondanám. – Úgy tudtam az embereken ez normális dolog.

- Normális, de ahonnan én jövök az is normális, hogy megszabadulunk tőle – mormogtam – Ez ilyen társadalmi elvárás. De amúgy is utálom magamon a szőrt, ígyis-úgyis szeretnék tőle megszabadulni. – na persze, ha nem ezt nevelték volna belém, akkor lehet, sőt biztos, hogy másképp állnék hozzá. De a szőrtelenség amúgy is higiénikusabb. Erre már az ókori Egyiptomban is rájöttek. – Mindegy, egy forró fürdőt is szerettem volna venni Kagomééknál, de annyira kiestek ezek a dolgok ettől a váratlan fordulattól, hogy mindent hátrahagyva siettem vissza – szontyolodtam el. – Venni akartam sampont meg tusfürdőt is... - folytattam.

- Eddig is elvoltál nélkülük.

Fintorogva a mellettem álló szellemre néztem. Azt hiszem Sesshoumaru nem veszi komolyan a problémáimat.

Jobb kezét váratlanul combomra tette, majd szembe fordulva velem, két lábam közé férkőzött. Meglepett a cselekedete, de nem bántam.

Istenem, hogy mennyire jóképű ez a férfi. Teljesen elbűvöl. A szívem egyre hevesebben dobogott, ahogy arca az enyémhez közeledett. Pulzusom valahol az egekben. Belevesztem a gyönyörű aranyszín szemekbe. Az egész testem bizsergett, a gyomromban pedig pillangók repkedtek. Imádom az arcán díszelgő tetoválásokat. A hófehér, hosszú haját, a férfias, mégis lágy arcát, a mély hangját. Egy napig nem bírom ki többet nélküle. Vele akarok maradni mindig.

Kezét egyre feljebb csúsztatta a combomon, ujjbegyei már a szoknyám alá kerültek. Tekintetében vágyat láttam. Olyan vágyat, amit magamban is éreztem.

- Még kárpótolnod kell engem, emlékszel? – suttogta a számba. Csak pár milliméterek választottak el egymástól, amikor meghallottuk Rin sikolyait.

- Jaken mester! Jaken mester mi a baj?! – visongott a kislány. Sesshoumaru lesegített A-Un-ról és már siettünk is hozzájuk.

- Mi a baj? – értem melléjük – Mi történt?