A középkorban ragadva

48.fejezet: Csapda

Sesshoumaru-ék már jóval messzebb sétáltak a hegytől, és a ködben egy függőhíd mellett állva várakoztak. Jaken itt már sokkal jobban érezte magát, bár a hegy aurája nem tűnt el, de sokkal kevésbé volt fojtogató. Sesshoumaru a hegyet figyelte. Egy pontnál tovább ő sem tudott menni, Narakunak, vagy bárki másnak pedig nyomát sem látta. Biztos volt benne, hogy a féreg ott bujkál, ezt bizonyította Rin meséje is.

A kislány ugyanis találkozott Kohakuval, míg ő felderítette a terepet. Mikor Rin az élőhalott fiú után ment a hegybe, szellemek támadtak rájuk, ami szinte lehetetlennek tűnt, hiszen még egy olyan nagy erejű szellem sem volt képes áthatolni az akadályon, mint Sesshoumaru. Ez csak azt bizonyította, hogy Narakunak valahogy sikerült, és magával vitte az alantasabb csatlósait is. Azonban Sesshoumaru egyelőre nem tudott mit tenni, maximum várakozhatott, hogy vajon elődugja-e azt a ronda képét a félszellem. Kazuminak vagy annak a Bankotsunak nyomát sem látták. Bár Sesshoumaru ugyan nem tudta, hogy néz ki a férfi, de egy lélek sem került az útjukba.

Ekkor mégis megérzett valamit.

Ismerős szag terjengett a levegőben.

Halál és sírhant szaga. Gyorsan közeledett feléjük. De ez nem csak egyvalakiből áradt. Legalább ketten tartottak az irányukba.

- Jönnek! – jelentette ki Sesshoumaru, és az erdő felé kapta tekintetét. Rin és Jaken felkapták a fejüket, de nem tudták hova tenni Sesshoumaru megszólalását. A férfi villámgyorsan elindult a szag irányába. Felugrott a levegőbe, amikor egy kígyószerű penge vágta át a lombokat, és egyenest felé tartott. Sesshoumaru előrántotta a Toukijin-t, és könnyedén hatástalanította a másik fegyvert. Rin és Jaken döbbenten meredtek a különös szablyára, amikoris a penge visszatalált a fegyverforgatóhoz. A bokorból pedig előbújt egy különös férfi.

- Te Naraku egyik csatlósa vagy igaz? – kérdezte hidegen Sesshoumaru – A Hét harcos egyike?

- Hehe! Szóval hallottál rólunk! – mosolyodott el számítóan az idegen.

- Mi a neved? – Sesshoumaru tudta, hogy nem ő lesz, akit keres. Leírás alapján nem hasonlított Bankotsura, és valószínűleg Rin is jelét adná, ha felismerte volna. Mégis tőle akarta hallani.

- Oh! Kis huncut! – simított végig az arcán a férfi – Szívesen ismerkednék, de tudod, engem azért küldtek ide, hogy végezzek veled! – lendítette meg újra a különös szablyát, aminek pengéi célba vették Sesshoumarut. A szellem nem várta meg, míg elérnek hozzá, előre lendülve kivédte a támadást, és az élőhalott férfinak rontott. Azt meg is lepték Sesshoumaru mozdulatai, a csapását már nem tudta kivédeni. A kard szellemi energiája hátra csapta őt a fák közé.

- Háh! Ostoba halandó! – ugrált Jaken gúnyolódva – Azt hitted lehet esélyed a nagyúr ellen? – a nevetés azonban a torkán akadt, mikor a pengék már őt vették célba. Rin sikoltva hátrébb ugrott, de Jakennek sem esett baja, a kard, szerencsére csak a földből hasított ki egy darabot.

- Nem ajánlom, hogy sértegess, te törpe! – a férfi újabb csapásra készült, de Sesshoumaru a levegőből megzavarta.

- Jaken! – kiáltott a kis szellemnek. Jaken rögtön megértette mit akar mondani a nagyúr. Ennyi év szolgálat után már nem esett nehezére megérteni akár csak félszavakból is.

- Gyerünk innen Rin! – ragadta meg a kislány kezét, és a híd felé kezdtek szaladni. Itt nem maradhattak, a nagyúr nem tud kellően a harcra koncentrálni, ha rájuk is vigyáznia kell.

- De Jaken mester! – próbált ellenkezni a kislány. Nem akarta magára hagyni Sesshoumaru nagyurat.

- Nem segíthetünk neki. Itt csak útban vagyunk. - futottak rá a deszkákra.