A középkorban ragadva

21.fejezet: Otthon?

Ismét Sesshoumaru karjában repültem. Mellettünk Shippo, Sango és Miroku, Kirara hátán szelték az eget. Inuyasha, hátán Kagoméval alattunk futott. Rin és Jaken pedig A-Un-on jöttek utánunk. Díszes csapat. Sesshoumaru nem örült ugyan, de most Inuyasháékat követtük. Kagome megmutatja, hol jött át először a középkorba. Azt mondta, már hónapok óta egy kúton keresztül közlekedik a két világ közt. Ráadásul Tokyo-ból. Tehát, nem kizárt, hogy végre sikerül hazajutnom. És akkor vissza is tudnék térni ide, ha minden jól megy. Sesshoumaru elfogadta a döntésem, hogy szeretnék hazalátogatni. Látni szeretném a szüleimet. Vajon japánban vannak még? Eredetileg csak egy hónapot akartunk itt maradni. De ennek már 2 és fél hónapja. Az is lehet, hogy több. Az időérzékem már berozsdásodott. Fogalmam sincs, hogy hányadika van. Csak azt sejtem, hogy nagyjából milyen hónap lehet. Az sem kizárt, hogy a szülinapomon már túl is vagyok. Augusztus 30.-án lennék 19 éves. Vajon túl estem már rajta?

- Ott a falu! – mutatott egy pontra Sango – Leszállunk Kaede házánál. Onnan már nincs messze a Csontok kútja. – Lassan ereszkedtünk. És én egyre jobban izgultam. A gyomrom összeszűkült. Mi lesz, ha engem nem enged át a kút? Mi lesz, ha nem tudok visszajönni? Annyi minden kavargott bennem. Felnéztem Sesshoumarura. Ő sziklaszilárdan tartott engem. Talán szorosabban is, mint máskor. Ő is aggódik vajon? Fél, hogy nem térek vissza hozzá? Arcáról megint csak nem tudtam semmit sem kiolvasni. Kicsit talán morcosan tekintett előre, de azt sokmindennek betudhattam. Naraku szökésének, vagy, hogy Inuyasháék csapatával utazunk. Vagy épp, hogy ismét ember lakta faluba térünk. Az utolsóról egyikünknek sincsenek túl jó emlékei.

Földet értünk, egy kisebb kunyhó előtt. A falusiak nem döbbentek meg annyira érkezésünkön. Valószínűleg jól ismerik már Inuyasháékat.

- Kaede anyó! – Kagome, körmeivel megkocogtatta a gyékényfüggönyt, ami a bejáraton lógott. Néhány másodperc múlva egy idős papnő jelent meg előttünk.

- Kiket hoztatok, gyerekek? – nézett ránk, csodálkozva.

- Ő itt Inuyasha bátyja, Sesshoumaru, Jaken, Rin, és Kazumi – mutatott be minket sorban. – Kazumi is az én világomból jött – mosolygott rám.

Inuyasha ellenségesen méregette Sesshoumarut. Furcsa volt neki, hogy a bátyja a közelében van. A többiek annyira nem törődtek vele.

- Nahát! Pont úgy néz ki, mint a nővérem – nézett rám az idős papnő, tágra nyílt, fél szemével. – Na meg, rád is hasonlít Kagome.

- Pfheh! Kikyo-ra azért annyira nem hasonlít. – Fordította el a fejét Inuyasha, karba tett kézzel.

- Maga, Kikyo húga? – néztem az asszonyra. Legalább annyira ledöbbentem, mint ő, a kinézetemen.

- Az vagyok – válaszolt. - A nevem Kaede. Na de, gyertek be, ne siessetek annyira. Csináltam teát – invitált a házába. Rin és Jaken is leszálltak A-Un-ról, Kirara pedig visszaváltozott kiscicává. Mindannyian a kunyhóba igyekeztünk, kivéve Sesshoumarut. Ő nem szándékozott megmozdulni.

- Nem jössz be, Sesshoumaru? – fogtam meg a kezét.

- Nem fogok többet tölteni, egy halandókkal teli faluban, mint amennyit feltétlenül muszáj. – jelentette ki arrogánsan. – Azt mondtad a kutat akarod megnézni. Nincs szükségünk a papnő teájára, sem vendégszeretetére. – Ellenségesen beszélt. Látszott, hogy csak miattam jött, amúgy a legkevésbé sem vágyott ide.

- Kérlek, szeretnék megtudni néhány dolgot. Ígérem, kárpótollak majd, ha végeztünk – mosolyogtam rá azzal az ártatlan arcommal, aminek úgysem tud ellenállni. Jó, nem szép dolog a manipulálás. De azért hasznos.