A középkorban ragadva

46.fejezet: Ketten

Mire Bankotsu újra látni kezdett, már egy teljesen más helyen volt. A lány kezét még mindig a sajátjában érezte, tekintetét rá is kapta. Kazumi ájultan hevert mellette. Megérezte a rettenetes aurát, ami körülöttük keringett. Sokkal rosszabb volt, mint azon a szigeten. Sejtette, hogy a Hakurei hegyen van, vagy legalábbis nagyon közel hozzá. Körülnézett. A ködtől nem sokat látott, de azt kivette, hogy egy palotában lehet. A folyosón hirtelen megjelent Kohaku és Kanna.

- Bankotsu mester! – sétált felé nyugodtan a fiú.

- No lám, Kohaku és Kanna – egyenesedett fel. Alabárdját a földön hagyta, Kazumit pedig a karjaiba vette. – Hol vagyunk, és miért ilyen borzalmas itt a levegő?

- Ez egy megszentelt föld. – magyarázta a ninja kölyök. – Egy gonosz lelkű ember szörnyen érezheti itt magát.

- Neked persze semmi bajod. Bár, te egy ninja vagy. – húzta fel fél szemöldökét a férfi.

- Mondtam már, hogy nem vagyok az. - pislogott zavartalanul Kohaku. – Az a lány – mutatott Kazumira – Naraku azt akarja, hogy öld meg.

- Micsoda? – hőkölt hátra Bankostu. – Aztán miért? Azt ne mondd, hogy Naraku fél egy kislánytól.

- Nem mondta miért. – vont vállat – Egyszerűen csak parancsba adta.

- Kazumi nem veszélyes rá nézve. Nem is tartozik Inuyasha csapatához. – ráncolta össze a szemöldökét. – Majd én gondoskodom róla. Nem lesz útban. – eszében sem volt végezni a lánnyal. Örült, hogy végre ismét a karjaiban tarthatta. Nem értette Narakut, és nevetségesnek is tartotta a szellemet, hogy megijedt egy ártatlan papnőtől.

- Ahogy gondolod – bólintott Kohaku. – De Naraku nem fog örülni, hogy parancsot szegtél.

Bankotsu csak vállat vont. Ez a kijelentés nem különösebben hatotta meg.

...

Napsütést éreztem a bőrömön. Kellemesen meleg volt. A szemeimhez kaptam, hogy kidörzsöljem belőlük az álmosságot. Mikor szemhéjaim felnyíltak, egy kedves, mosolygó arcot pillantottam meg.

- BANKOTSU?! – visítottam és rögtön hátrálni próbáltam, de valami nem engedett. Egy fa tövében ültem, egészen eddig a törzsének voltam dőlve. Bankotsu előttem guggolt, és kicsit közelebb is hajolt hozzám. – Maradj ott! – emeltem fel a lábam, és az arcára tapostam. Kétségbeesetten kapkodtam a fejem Inuyasháékat keresve.

A férfi homlokán kidudorodott egy ér. Majd lazán félrelökte a talpamat, és kissé morcosan rám meredt.

- Mit akarsz? Miért hoztál ide? – tapadtam a fának remegve.

- Nem én hoztalak ide. Vagyis ide az erdőbe már igen – nézett körül – de a szigetről az az ereklye vitt el mindkettőnket. Úgy gondoltam, nem akarnál Naraku szállásán maradni.

- Narakuhoz vitt Hakushin Szent tárgya? – döbbentem le. Tehát valóban az ő oldalán áll a halott szerzetes?

- Elárulnád, miért van betojva tőled Naraku? – pislogott

- Tessék?

- Azt akarta, hogy öljelek meg. Valamiért veszélyben érzi magát tőled. – szavai ledöbbentettek, de aztán érezni kezdtem némi büszkeséget.

- Hah! Azt jól teszi. – szegtem fel az állam gőgösen. – Talán mert tudja, hogy engem nem tud irányítani. – Bankotsu kérdőn tekintett rám - Egyszer megpróbálta megöletni velem Sesshoumarut – magyaráztam – Azonban hiába a szennyezett ékkőszilánkok, amiket a testembe helyezett, sikerült megtisztítanom őket. – ha valamire, erre legalább úgy tűnik, tényleg büszke lehetek. Naraku holtan akar látni, HAHA! Elismert, mint méltó ellenfél.