A középkorban ragadva

51.fejezet: A harmadik harcos

- Majd szerzek másikat.

- Tényleg sajnálom, hogy elvesztettem – biggyesztettem le az ajkam. A Bankotsu-tól kapott higanbanát sirattam. Észre sem vettem mikor eshetett ki a hajamból, de gyanítottam, hogy a Suikotsu-val való találkozás körül.

- Találok még sokkal szebbet is. – biztosított. Rá mosolyogtam. – Na, mit vigyorogsz Csúfság? – vigyorgott. Felnevettem és megpaskoltam a vállát. Bár azt mondtam, ha Inuyasháékra rá találunk, akkor mi ketten ellenségek leszünk, mégsem érződött a levegőben ez a súlyos kijelentés. És bár Bankotsu beleegyezett ebbe, gyanítottam, hogy inkább csak rám hagyta a dolgot. Nem hittem, hogy bármikor rám támadna. Tökéletesen megbíztam benne. Bankotsu rám nem volt veszélyes. De vajon ez fordítva is igaz? Én vajon képes lennék rá támadni, ha úgy adódna? Ha így is tennék, annak akkor sem lenne sok értelme. Bankotsu-ban négy ékkőszilánk is volt. Az alabárdjában pedig még kettő. Azt hiszem, esélyem sem lenne ellene. De mégis.. ha Inuyashával harcolni kezd, én mit teszek majd? Csak nézem? És szurkolok valamelyiküknek? De melyiküknek? Hogy választhatnék? – Na, mi a baj? – Bankotsu hangjára feleszméltem. Bizonyára elég szomorú képet vághattam.

- Ah, semmi. – ingattam a fejem gyorsan.

- Szóóóval.. azt mondod, hamarosan ellenségek leszünk? – kulcsolta össze ujjait a tarkójánál. Elhúztam a számat. – Akkor.. talán jobb, ha már most faképnél hagylak, a végén még nekem támadsz. És akkor aztán nagy bajban lennék. – viccelődött. Megálltam és csípőre tettem a kezem.

- Azt hiszed, nem tudnálak legyőzni? – tettem a fejem. – Lehet, hogy nem kellene alábecsülnöd, emlékezz, még Naraku is fél tőlem. – szegtem fel az állam „ki ha én nem" stílusban.

- Oh, én nem becsüllek alá. Sőt, talán te vagy az egyetlen, aki igazán hamar két vállra tudna fektetni. – kacsintott. Ismét felkuncogtam. – Ha valakitől félnem kéne, hogy valaha legyőz engem, az te vagy.

- Miért pont én? – húztam fel fél szemöldököm még mindig mosollyal a számon.

- Ha te rám támadnál, meg kellene adnom magam. Nem is lenne más választásom. Benned soha többé nem fogok kárt tenni. – komolyodott el a hangja. A mosoly azonnal eltűnt az arcomról. – Heh, mi a fene? – eresztett meg egy zavaros vigyort. – Jobb, ha az ellenségeim sosem szereznek tudomást rólad, mert attól félek, hamar rá jönnének, hogy te lettél a gyenge pontom.

Furcsán érintettek Bankotsu szavai. Félelmet és melegséget is éreztem tőlük.

- Bánod már azt a napot? – kérdeztem némi hallgatás után. – Amikor megkértél, hogy kísérjünk el az úti célodhoz? – Bankotsu meglepődött. Úgy nézett rám, mintha a kérdést sem értené.

- Ugye csak viccelsz? – jött közelebb hozzám. Arca olyan komolyságot mutatott, amit ritkán láttam rajta. – A legjobb döntés volt, amit valaha hoztam – fogta meg gyengéden mindkét orcámat, majd lassan közelebb hajolt hozzám és lágy csókot lehelt az ajkaimra. Éreztem, hogy a lábaim elgyengülnek. Jóleső bizsergés járta át az egész testemet. Ilyenkor Bankotsu valóban el tudta érni, hogy egy pillanatra megfeledkezzek Sesshoumaru-ról. Egyre kuszább ez az egész. Az érzéseimet egyre nehezebben sikerül külön választanom. Minden egybefolyik.

- Szóval csúfság vagyok, mi? – mosolyogtam Bankotsu-ra kihívóan és egy hangyányit hátrébb léptem, hogy az arcára láthassak.

- Már korábban bevallottam, hogy a leggyönyörűbb nő vagy, akit valaha láttam. – jött enyhén zavarba. – Nem gondoltam, hogy ennyire a szívedre veszed ezt a nevet, csak heccelni akartalak.