Másnap reggel kopogásra ébredtünk.
-Gyertek le. - ismertem fel Menah hangját.
Félálomban felöltöztünk. Megfogtuk egymás kezét és úgy mentünk le. Egész végig az járt a fejemben, bárcsak kapnék egy jó forró kávét. Szinte lehunyt szemekkel sétáltam Jack oldalán. Úgy láttam ugyanezt érzi ő is. Álltunk a tömegben várva valakikre, mire egy kislány megfogta a pólóm szélét és felnyújtott két bögre kávét.
-Hát te? - guggoltam le hozzá.
-Én... Hallottam mire gondoltál. - vörösödött el szégyenkezve.
-Ide figyelj! Ne szégyenld magad amiatt, amit tudsz. Húzd ki magad büszkén. És köszönöm a kávét. Egyszerűen csodás vagy. - vettem el tőle a bögréket, az egyiket odaadtam Jacknek.
-Nem érvényes az, ahogy bánt veled. Te is csodás vagy.
-Köszi. - bújtam a kávémba. Észrevettem, hogy sokan minket néznek. Mintha kérdezni akarnának valamit, de nem mernek. Mi érdekes lehet rajtunk?
-Figyeljetek! - lépett be a szőke ciklon. - Ma egy csapatot küldünk felderítésre a Begyűjtőkhöz, hogy kiszabadítsuk testvéreinket és eltöröljük a föld felszínéről ezt a szervezetet. Nemsokára indulunk, arra kérnék mindenkit, hogy ne keltsen feltűnést és vigyázzatok egymásra és magatokra. Amíg én nem vagyok, Menah felel mindenért. - hagyott ott minket.
Bambán magam elé bámúltam, szépen magamba temetkezve, de valaki kizökkentett.
-Elnézést. - állt mellettem egy kis csoport, tele fiatalokkal.
-Tessék?
-Honnan jöttetek? - kérdezte egy szőke hajú lány.
-Egy másik dimenzióból. - kortyoltam a kávémba.
-Miért pont ti tudtok segíteni? - kérdezte egy barna bőrű srác afro hajjal.
-Még én sem tudom hidd el.
-Nem rossz érzés, hogy nem tartoztok ide? - faggatott tovább egy mogyoró barna hajú lány,apró szeplőkkel az arcán.
-Miért érdekelne? Látsz rajtam valamit is, amitől másnak látszódom?
-Nem.
-Akkor egyformák vagyunk. - próbáltam őket nyugtatni.
-És mi van azokkal, akiken látszik?
-Erre sajnos nincs válaszom.
-Mégis hogyan tudsz segíteni nekünk?
-Ne haragudjatok, de értsétek meg - vette át a szót Jack. - nem tudunk többet mi sem, mint ti.
-Dehogynem! - jött oda egy idős, szintén barna bőrű nő, haja nagyon rövidre volt vágva, ruhája lila színű, szeme ugyanúgy lilára festve. - Te tanár vagy. Mutathatnál valamit az ittenieknek is. - mutatott Jackre. - Te pedig hallgasd meg őket és rázd fel a fantáziájukat! - nézett rám kacsintás közben.
-Pszichológust játszak?
-Nem,ne játsz. Valóban legyél az. - mosolygott, majd otthagyott minket.
-Rendben, kérek egy termet és mondjátok meg mi nyomja a szíveteket.
-Nem kell nekünk pszichológust játszanod. - hagytak ott minket.
-Helyes. Hagyjatok is egyedül.
-Komolyan tanár vagy? - kérdezték Jacktől. Ez egy másik csoport volt, ugyan nem olyan nagy önbizalommal.
-Igen.
-Mit tanítasz?
-Harcművészetet. - húzta ki magát. Hihetetlen, hogy egy ilyen jó pasi pont engem szeret.
-Tudna nekünk tanítani pár fogást?
-hát persze. - nézett rám.
-Menj csak. - mutattam, hogy el leszek egyedül is. Kaptam egy szájra puszit és nagy boldogsággal ment a többiekkel.
Ott maradtam egyedül, körbe néztem, csupa elveszett lélekkel volt tele a hajó. Mind elveszett és... Csodás vacsora lenne belőlük.
Gyorsan behunytam a szemem, hogy elhesegessem az éhségemet. Újra itt vagyok, megbolondít a sok keserűség az emberek lelkében. Pont ők voltak az áldozataink, amikor... Démoni életet éltem. Basszus! Ki kell mennem valahova, a végén felül kerekedik rajtam az éhség.
Ahogy kerestem a kiutat a lépcső felé, belebotlottam egy kislányba.
-Ne haragudj! Nem akartam.
-Semmi baj. - mosolyogva nézett maga elé a földre.
-Jól vagy? Hol vannak a szüleid?
-Nincsenek sehol.
-Hogy hogy?
-Meghaltak. Én öltem meg őket. - emelte rám a tekintetét. Szemei hó fehérek voltak. Már majdnem megijedtem tőle.
-Mit csináltál? - guggoltam le hozzá.
-Semmit... Zenét hallgattam, ők elkezdtek veszekedni és nem bírtam tovább. Azt kívántam bárcsak örökre csendben maradtak volna és megtörtént. Mikor túl sokáig voltak csendben lementem megnézni mi történt és a földön találtam őket fehérré száradt bőrrel. Árva házba kerültem, de megszöktem, mert nem bírtam tovább a kirekesztést. Az utcán éltem, de Caesar megtalált és ide hozott. Új életet kaptam. - sírta el magát a lány. Lágyan átöleltem. Ahogy felnéztem, láttam, hogy több kicsi gyerek vett minket körbe.
-Anyukám bezárt egy szobába és felgyújtotta a házat. Caesar mentett ki onnan.
-Engem vízbe akart folytani a folyóban.
-Engem meg is ölt, de nem tudtam meghalni.
Sorra jöttek oda hozzám és elkezdtek mesélni hogyan kerültek ide.
-Ti mind gyönyörű gyerekek vagytok, ne engedjétek, hogy emiatt nyomorultul érezzétek magatokat.
-Akkor mégis mit csináljunk?
-Mutassátok meg mit tudtok. - álltam fel.
Igen... Óvónő lett belőlem. Megmutattam a kicsiknek, hogy hogyan éljenek szülők nélkül. Mi az a szeretet, hűség, tisztelet és törődés. Az idősebbek figyeltek a többiekre.
Pár nap múlva az idősebbek is megkerestek azzal, hogy mondjam el hogyan tudom ennyire elengedni a szitok szavakat a fülem mellett és hogyan tudok ennyire erős lenni.
Megmutattam nekik, hogy kövessenek egy utat, találják meg mi érdekli őket.
Amint megvolt, a sok ember közül kerestem egy olyat, aki épp olyat dolgozott és megkértem mesélje el milyen a munkája. Össze hoztam a szedett vedett csapatot, amit Caesar olyan keményen akart össze tartani.
Két héttel később visszatért az egyik felderítő Caesar nélkül.
-Bocsássatok meg nekem.-esett össze a nagyteremben a hajó közepén.
Hirtelen fegyveres katonák vettek körbe minden helyet, minden ajtóból ők folytak be mindenkit a falhoz állítva. A nagy tömegben sikerült megtalálnunk egymást Jackel.
-Mi történt? - ragad magához.
-Nem tudom. Szerintem ezek a Begyűjtők.
-Elkapták őket. Tudtam, hogy velük kellett volna mennünk! - hibáztatta magát.
-Elég volt ebből! - állt minden közepére egy magas, idős ember katonához illő egyenességgel. - Mindenki nyugodjon le, senkit nem akarunk bántani. Egyezséget szeretnénk kötni. Minden héten magunkkal viszünk pár mutánst, közben nyugodtan éljétek itt a kis életeteket és a legnagyobb kéréssel állok életek. Ne... szegüljetek ellen! - vigyorgott hatalmas gusztustalan vigyorral.
-Még mit nem! - álltam ki a katonák elé.
-Elvi... Ne most. - súgta oda Jack.
-Hát mikor? - néztem rá. - Nem engedjük, hogy elvigyen minket mint a vágó malacokat! - erre az összes ott lévő katona rám szegezte a fegyverét.
-Hozzátok ide!-parancsolta a főnök.
-Elvi! - nyúlt utánam Jack, ahogy karon fogott két katona.
-Mit is mondtál? - nézett rám a sebhelyes. A szemén függőleges heg csúnyálkodott.
-Csak annyit, hogy itt senkinek nem esett bántalma, hát miért nem élhet itt bárki csendben?
-Azért mert ti a társadalom szennyei vagytok és még véletlenül sem kellene léteznetek!
-Pedig itt vagyunk. - tettem keresztbe a kezem. - És nem megyünk sehova!
-Pedig jobban jártok, ha nem akartok magatoknak bajt.
-Nem megyünk sehova. - tártam szét a kezem hátrafelé sétálva. Hallottam valami cipő kopogást, mozdulni akartam, de nem sikerült.
-Ha nem jöttök önszántadból, akkor be kell vetnünk a nehéz tüzérséget. Caroline, tedd, amit tenned kell. - lépett oldalra a főnök. A sötétségből elő lépett egy hosszú, fekete hajú nő, méreg zöld egyberészes nadrágban volt felsővel együtt. Felemelte a kezét, én elkezdtem mozogni, de nem önszántamból. Nem uraltam a saját testem. Ilyet még nem éltem át. Megfordultam, megfogtam az egyik ember nyakát, a magasba emeltem és folytogatni kezdtem.
-Engedd el! - hallottam Jack hangját, de nem tudtam reagálni. A nő át vette a testem felett az uralmat. Annyira jó érzés volt. Eltűnt minden rossz és visszatartó érzésem. Szabad voltam. Végre azt tehettem, amihez kedvem volt. Az ember szája kezdett lilulni, tudtam, hogy nem szabad engednem a kellemes érzésnek.
-Ebből... - feketedett a kezemtől a bőröm. - ELÉG! - fordultam meg az embert elengedve, felvéve a teljes alakom,a fekete csillogó bőrt, hajam felfelé szállt, testem szabad volt, újra uraltam. - Senki sem olyan erős, hogy túl tegyen rajtam! - fogtam meg a nő nyakát és a falnak vágtam. Abban a pillanatban a katonák megsoroztak. A földre kerültem az emberi alakomat vissza véve.
-Elvira! - fogták le Jacket. A többi katona elfogott párat közülünk és kihurcolták.
-Elég lesz ennyi. - állt mellettem a főnök.
-Engem meg itt hagynátok? - nevetve, vért köpve ültem fel.
-Dehogy! Pont erre vártam. Vigyétek őt is! - a parancsára felemelt két katona és magukkal vittek.
