-Te vagy az?? - kerekedtek ki a szemeim.
-Nem emlékszel a nevemre. Igaz?
-Bocsi. Rossz név memóriám van.
-Aráziel... - húzta fel egyik szemöldökét.
-Tényleg! Aráz. Miért vagy itt? - mentem hozzá közelebb. De meg is torpantam. Akkorát nőtt, hogy most én érek a mellkasáig.
-Hogy megbizonyosodjak róla, hogy valóban te vagy itt. De te vagy itt!!! Mit csináltál?
-Én? Hát... Izé... Megszegtem egy ígéretet.
-Hogy micsoda? Komolyan? Ekkora őrültséget rég hallottam. Kinek tetted?
-Michael. - néztem a földet. Aráz csak ki nevetett.
-Komolyan? Hogy tudtál neki ígéretet tenni? Eddig sosem tett neki ígéretet senki. Nem mertek még a szemébe sem nézni.
-Ez egy hosszú történet.
-Rá érek. - nyitott be az ajtón.
-Komolyan? Mindenki be tud jönni gond és kulcs nélkül??
-Be sem zártuk az ajtót. Tudjuk, hogy tudja minden rab, ha ki lép innen azonnal meghal.
-Ilyen nincs... - ülök az ágyra.
-Mesélj csak nekem.-ült le mellém.
-Ez egy évszázaddal korábban történt. Angliában éltem, még a Sherlock korszakban. Igazi gyönyörű nagy ruhákat hordtak a nők. Gyönyörű időszak volt.
Én egy bűn szövetkezetben éltem.
-Gengszter voltál?
-Úgy is mondhatjuk. Na de kaptam egy munkát. Meg kellett valakit ölni. Meg kaptam a nevet és a címet, ahol az nap este tartózkodott. Épp egy színházi előadás közben találkoztunk. Ki ment WC-re én meg utána mentem. Be léptem, épp végezte a dolgát, be zártam az ajtót magam mögött és rá szegeztem a fegyvert.
-Komolyan? Pisi közben?? - nevetett megint.
-Igen. Nő vagyok, a leggyengébb pillanatban kell megtalálnom a férfiakat. Nem lehet máskor, mint mikor a kincsüket tartják a kezükben.
-Ezt sosem mesélte. - nevetett tovább.
-Gondolom nem egy olyan történet, amivel dicsekedni lehet.
Találkozott a tekintetünk, ahogy végzett és el tette. Nem tudtam lőni. Megigézett a szeme. Azt mondta lőjjek. Ha nem, menjek onnan. De nem tudtam onnan el menni. Letettem a fegyvert, de csak egy vacsora után hagytam volna ott.
Hát ez sem sikerült.
-Meddig voltatok együtt?
-Majdnem 5 évig. Össze is költöztünk, ki rángatott a mélyből. Azután egy nap ki lépett az ajtón és nem láttam többet. Senki nem emlékezett rá, csak én. Akkor jöttem rá, hogy ki ő.
-Nem semmi! Nem gondoltam, hogy a főnök ilyet át élt. Nagyon emberi.
-Az volt.
-Nem furcsa őt újra látni?
-Nem. Tudom, hogy neki is ugyanolyan nehéz, mint nekem. Barátok maradtunk. Valahogy mindig segített. Éreztem. Sosem voltam halál közelében. Hiszen már ennyi időt el töltöttem az emberek között és még mindig itt vagyok.
-Meg lehet. - nézte a plafont. - Örülök, hogy jól vagy. Igyekszem többször jönni, hátha nem bukok le.
-Mi? Engedély kell, hogy ide gyere?
-Persze!
-Vigyázz magadra.
-Úgy lesz! - pattant le az ágyról, majd ki futott a cellából.
Megint ott maradtam egyedül. Sosem szerettem túl egyedül lenni. Olyankor hülyeségek jutnak eszembe. Hülyeség... Inkább a bűnbánat. Hogy fel ismertem mennyi életet oltottam ki. Dehát a múlt el múlt, ahogy szokták mondani. El hesegetem a gondolatokat, erre megint meg hallom Jack hangját.
-Szia. - köszönt valakinek.
-Jó napot tanár úr. Bocsánat, de még tudja mondani merre van 15-ös terem?
-Persze... Bocs, de ismerlek?
-Nem. Új vagyok. Miért kérdezi tanár úr?
-Csak... Úgy. - nagy ajtó csapódás és csend.
A lánynak ugyanolyan hangja volt, mint nekem. Ugye nem néz ki úgy, mint én és nem azért kérdezte, mert ennyire hasonlít rám? Te jó ég, milyen messzire mennek! Le küldtek egy lányt, aki hasonlít rám, hogy ne én hiányozzak neki? Kit kell ezért megölni?
Napról napra azt hallom, ahogy beszélgetnek. Jack egyre többet enged a lánynak. Már együtt tanulnak! Miért utálnak engem ennyire? Mással is ezt tehetik?
Lépteket hallok,remélem nem az a fehér hajú albínó, most szét tudnám szedni az arcát. Tuti ő intézte a dolgokat!
-Szia! - köszönt be Aráz. Vele jött egy barna hajú fiatal lány is.
-Sziasztok! - keltem fel az ágyról.
-Elvira, ő itt Naomi, a menyasszonyom. - mutatott be minket egymásnak Aráz.
-Igen? - pislogtam nagyokat.
-Örülök, hogy megismerhetlek. - nyújtott kezet a zöld szemű lány, ahogy rá néztem a kezére, láttam, hogy remeg.
-Én is. - fogtam vele óvatosan kezet, ahogy el engedtem vissza rántotta. Aráz nem vett észre semmit. Ennyire ijesztő hírem van? Nagyszerű... Mit mondhattak még rólam idefent.
Nem tudom mennyi idő tehetett el. Nem számoltam a napokat már egy ideje. Az a szemét mindig hallatta velem, ahogy Jack és az a csaj beszélt egymással.
-Ha mondani akarsz valamit, gyere és lépj elém. Már napok óta a cellám mellett érezlek. - szóltam ki valakinek. De nem mozdult. Mostmár oda megyek és meg nézem ki ez.
-Mi? Jack?
