Másnap alig vártam, hogy végre elkezdődjön, végig ott álltam az ablak előtt, hogy többet halljak belőle.
Kíváncsi voltam mi tarthat eddig egy kinevezésen. Szét untam a fejem, mire végre meghallottam Aráz nevét, utána újra jött az unalom. Táncok, éneklések, beszédek. Mint egy ballagás, amit háromszor újra kezdtek.
Be feküdtem az ágyamba és vártam. Vártam... Vártam... És vártam...
Már rég beesteledett, mire be fejezték, de jött az utó buli. Valami mai slágereket játszottak, amit nem tudtam el viselni. Inkább hallgatom, hogy Jacknek milyen nők udvarolnak, mint valami fiatal énekesnek nevezett fiút, aki nem tud mást mondani csak "baby oh".
Pár óra tépelődés után végre futó lépteket hallottam jönni és egy hangot.
-Hova hova? - Nem ismertem fel. Biztos valami másik fő.
-Elnézést... Mármint nem. - jutott eszébe Aráznak, hogy már ő is közéjük tartozik. - Csak egy ismerőshöz megyek.
-Sajnálom az ünnepély alatt zárva tartjuk a börtönt.
-Rendben. Akkor holnap vissza jövök.
-Nem lehet. Nem nyitjuk vissza.
-Sámuel ne csináld már! Ne most kezdjük el ezt!
-Pedig de. Ez egy Ark utasítás.
-A négyből ki mondta?
-Mindegyik.
-Az lehetetlen!
-Akkor fölényesen győzött a zárás a szavazásból.
-Szépen tekered a mondatokat. - hallottam meg egy új hangot,aki ismerős. El sem tudnám téveszteni ezt a hangot. Annyiszor hallottam,de nem tudtam megunni.
-Michael? Miért vagy itt? - ijedt meg Sámuel.
-Engedd át a fiút.
-Dehát... A többiek azt mondták...
-Szerinted érdekelnek a többiek? Ki a második leghatalmasabb főnök?
-Te.
-Akkor? Jó lenne ha félre állnál. - utasította. Ez az igazi Michael. Ki kéri magának, hogy ő a leghatalmasabb és ki is használja. Nem hiába szerettem.
-Köszönöm. - hallottam Aráz hangját, majd ismét elindult a gyors lépés.
-Elvi! Elvi! Elvi! - fulladt ki, mire ide ért hozzám. Be rontott a rácsokon. - Elvi! - zihált. - Ígéred, hogy egy emberi léleknek sem ártasz akár véletlen, akár szánt szándékkal? Minden élet fontos neked és védelmezed?
Nagy levegőt vettem.
-Ígérem. - nyújtottam neki kezet.
-Az ígéreted meg hallgattam és elfogadom. Szabad vagy. - ráz velem kezet. Le hunytam a szemem, mire ki nyitottam az iskola előtt voltam. Épp mentek haza. Meg láttam Jacket ki lépni az ajtón, gyors léptekkel az autójához sietett. Utána akartam indulni, mire meg láttam egy lányt futni felé. A karjába kapaszkodott, ott csimpaszkodott rajta, mint egy majom. Jack rá mosolygott és ki nyitotta neki az ajtót.
-Látod? - lépett mellém Sámuel. - Nem kellesz te ide. Boldogok nélküled is. - tört össze teljesen. A szemeim könnybe lábadtak, a torkom elszorult. El fordultam és elindultam a kávézó felé. Krokodil könnyeim csak úgy potyogtak. Nem győztem magam takarni az utcán. Meg álltam egy épület sarkán,neki dőltem és sírtam. Valami sietős lépteket hallottam magam mögött, de nem érdekelt ki az és mit akar. Ne is nézzen rám. Menjen tovább csendesen.
-Elvira? - ismertem fel a mély hangot. A szívem majd' ki ugrott a helyéről. Lassan oda fordulok, Jack állt előttem.
-Elvira! - csuklott el a hangja és magához szorított. Tudtam, hogy nem kell aggódnom. Még mindig engem szeret. Annyira kapaszkodtam belé, hogy elfelejtettem levegőt venni. Úgy hiányzott, szinte ki szakad a szívem a helyéről.
-Végre itt vagy velem. - szipogott ő is halkan.
Erre a mondatra megint elsírtam magam.
-Igen, itt vagyok. - engedtem a szorításból. Már az fájt.
Elenged Jack, de még a karjaiban tart. Bele néz a szemembe és mámoros csókot ad. Nem akartuk abba hagyni.
Aztán észre vettem magam, hogy az utcán vagyunk és rá szóltam óvatosan.
-Igazad van. Gyere, menjünk haza. - fogta meg a kezem. Végig vezetett az iskoláig, ott sem engedett el. A kis csaj ki száll az autóból.
-Bocsi, busszal kell menned.
-De tanár úr! - cincogott a hangja. - Meg tetszett ígérni. - illegette magát.
-Közbe jött valami. - beszélt hozzá, mint egy óvodáshoz. - Légyszíves menj el. - mutatott az iskola felé.
-Ez nem igazság. Nem tehet ilyet. - kezdett el sírni. - Be fogom panaszolni az igazgatóságnak! Hazug tanár! - toporzékolt.
-Na ige figyelj! - fogtam meg a nyakánál a ruhát. - vagy eltűnsz innen, vagy meg kérem a barátaim, hogy tűntessenek el. De azt nem köszönöd meg. - villantottam fel a fekete szemeim.
A szőke szoknyás csaj levegő után kapkodott, lassan hátrálni kezdett, félelemtől zihálva elfutott.
-Elvi, miért? - állt meg a sofőr oldalnál.
-Mert jól esett. - húztam fel a vállam és mosolyogva be ültem.
-Örülök, hogy vissza jöttél. Hogyan sikerült?
-Egy újabb alkuval.
-Most kinek tettél?
-Aráziel. Egy vörös fiatal srác.
-Micsoda nevek! - kacagott.
-De legalább vissza jöhettem. Azt hiszem ma el mondok neki egy imát.
-TE?
-Én bizony!
-Előtte lesz egy dolgod.
-Mi?
-Majd meglátod. - kacsintott rám.
Ahogy be léptünk az ajtón, nekem esett. Legalább annyira kívánt, mint én őt. Szinte le tépte a ruhákat rólam, úgy vitt be ölben az ágyra. A nyakam szét csókolta, a hajam össze kócolta, a vállam össze harapdálta.
-Na most imádkozhatsz. - fújta ki a levegőt, ahogy mellém feküdt egy igazán hosszú és erőteljes menet után.
-Mozogni sem tudok. - feküdtem, mint egy darab fa. Erre elnevette magát.
Át ölelt és el is aludt. Én még azért elmormoltam egy hihetetlenül béna imát. Csak abban reménykedem, hogy megkapta.
