-Mi lett a többiekkel? - nézett körbe.
-Nem lesz bajuk. Egyszer csak felébrednek.
-Nem értem. Egy Démonnak is lehet emberi alakja?
-Hogyne lehetne! Szerinted hogyan rejtőzünk el, mire kiválasztjuk az áldozatunk?
-Fogalmam sincs. De ez bizarr. - bámúlt tovább.
-Bizarr? Mit szeretnél látni? Szarvakat és fekete szemeket? - hajoltam hozzá közel, mindezeket megjelenítve magamon.
-Ne! Jó lesz az emberi alak.
-Örülök. - egyenesedtem vissza. A barna hajú lány akkor kezdett el ébredezni. Megkereste a szemüvegét, ránk nézett és sikított.
-Mi... Mi vagy te? - nézett rám.
-A segítség. - tettem keresztbe a kezem. Ismerős volt a reakció. - Mit látsz?
-Egy... Egy fekete alakot. - húzta össze magát a rémülettől.
-Szuper... - indultam el felé, mire hátrálni kezdett.
-Várj már. - kérleltem.
-Mit akarsz tőle? - védte a szőke.
-Semmi rosszat. - értem a homlokához. - Most nézz rám.
-Hogyan? - ámúlt a szemüveges.
-Úgy, hogy te is látó vagy. Az eredeti alakját látod a dolgoknak. Gondolom a lányok auráját is látod és te miattad sikerült mindez.
-Nem... Nem értem miről beszélsz.
-Dehogynem! Boszorkák a felmenőid.
-Komolyan Calsey? - állt mellém a szőke.
-Én... Nem akartam, hogy így tudjátok meg.
-Semmi baj. Legalább meg tudod védeni a barátaid. - magyaráztam. - Ezt az idézést honnan szedtétek?-emelem fel a papírt.
-A családi erekjék közt volt. Azt írják, hogy egy nem gonosz démont hívhatunk magunkhoz.
-Értem. - égettem el az egyik gyertyában.
-Neeee! - nyúlt volna utána a szemüveges, de késő volt.
-Nem szabad ennek léteznie. Ez volt az első és utolsó, hogy démont idéztetek. Értitek?
-De miért? - nézett rám a szőke.
-Mert a többiek örömmel végig nézték volna a barátnőid azonnali rothadását, ahogy beléjük mentek volna. Egy Démon sem a barátotok. Ha azt hiszitek, hogy igen, akkor hazudott.
-Akkor te? - kérdezte a szemüveges.
-Én? Én ott hagytam a démoni életet és emberként élek egy városban.
-Honnan tudjuk? Az előbb mondtad, hogy minden démon hazudik.
-Bizony és ezt SOSE felejtsétek! Velem már megkötöttétek az alkut. Tőlem már nem menekültök.
-Hogyan törhetjük meg? - estek kétségbe a lányok.
-Sehogy. - szólalt meg a vörös hajú lány.
-Amy! - vették körbe a lányok.
-Igaza van a démonnak. Nem lett volna szabad ezt sem megtennünk. Amint be végezte a dolgát, ő dönti el, hogy mikor vegye el az életünk. De benne bizhatunk.
-Honnan veszed? - kérdezte a szőke.
-Álmomban beszéltem a nagyiddal Calsey. Azt mondta nagy butaságot csináltunk, de nem hívhattunk volna jobbat a világon. Elvira segíteni fog.
-Elvira? - nézett rám a két lány.
-Bizony! Teljes valómban. Most pedig... Éhes vagyok. Van valami kajátok itthon? Kinek a házában vagyunk?
-A miénkben. - szólalt meg... A barna hajú. Azt hiszem a nevekkel bajban leszek. - Nincsennek itthon a szüleim, a többiek meg azt mondták, hogy pizsama partit tartunk.
-Pizsama partira egy Démon idézés? Vagány... - nyitottam ki a padlás ajtót. - Na mi van? Nem jöttök?
-Te komolyan úgy eszel, mint mi? - mentünk le a lépcsőn, a lányok közben faggattak.
-Igen. Emberien is tudunk ám viselkedni. Eszünk, alszunk, WC-re megyünk.
-Nem is tudtam. Azt gondoltam, hogy ti csak...
-Csak? Csak vérengző vadállatok vagyunk? Igen. Ne is gondoljatok mást! Mert ilyenek vagyunk.
-Veled mi van? Miért írta a családom, hogy benned bízhatunk? - keresett valami enni valót Calsey.
-Mert én vagyok a pár démon közül az, aki felhagyott a gyílkolással.-ültem le az asztalhoz.
-Miért? - vettek körbe a lányok.
-Nem élvezem tovább az emberek halálát látni.
-Mi volt a törés pontod? - nyúlt a múltam mélyére a szőke.
-Meghan! Ezt nem illik. - modult rá Amy.
-Miért? Egy ártatlan kérdés. - védekezett a szőke lány.
-Semmi gond. Jött egy férfi az életembe, aki rá ébresztett, hogy a világot nem kell bántani, mert megteheted, semmit sem kötelező. Aztán úgy döntöttem, hogy elengedem a vérengzést.
-Egy férfi miatt? - háborodott fel Meghan. - Egyik sem érdemli meg, hogy éljen a Földön. - tette keresztbe a kezét.
-Most szakított vele Derek. - súgta oda nekem Amy.
-Ebben igazad van. Egy férfi sem törhet össze egy nőt. De most gondolj bele... Nélküled kell éljen. Mekkora szívás már neki. Saját magának okozott gondot.
-Milyen igaz! - pattant fel a székből és eltűnt egy szobában.
-Szereted a tojás rántottát? - bújik ki a hűtőből Calsey.
-Persze.
-Milyen... - kezdett bele Amy. - Érzés Démonnak lenni?-pirult a kérdésbe.
-A világ legjobb érzése, ha vissza tudod fogni a gyilkolás vágyat. Nagyon sokan nem tudják.
-Mint a vámpírok? - ötletelt Calsey.
-Na álljon meg a menet! A vámpírokat nem veheted egy kalap alá a démonokkal. Amíg ők sajnáltatják maguk, mi büszkén ki húzzuk a hátunkat.
-Bocsika. - húzta össze magát és inkább a tűzhely felé fordult.
-Hogy lehetsz te démon? Annyira emberi vagy! - nézett végig rajtam Amy.
-Nem akarod tudni. - zártam le a témát.
-Meg is van! - érkezett vissza Meghan.
-Mit csináltál? - kérdezett rá Amy. Valószínű ő a csapat agya.
-Vissza írtam annak a bunkónak, hogy nélkülem úgysem fog menni semmire.
-Te jó ég. Hány évesek vagytok egyáltalán? - temettem arcom a kezembe.
-Lassan 20 leszek. - vallotta be Amy.
-Én 19 leszek. - fordult hátra a kész reggelivel Calsey.
-Én pedig már elmúltam 20.-mosolygott Meghan velem szemben ülve.
-Középsulis lányok vagytok?
-Igen, miért, mi van belőle? - húzta össze szemeit Meghan.
-Semmi. - ettem csendben a rántottámat.
-Hogyan fogsz vissza vágni Nickinek?
-Kinek?
-Aki bánt minket! - nézett rám Meghan, mintha mindent értenem kéne.
-Jaaa... Mit szeretnétek mit tegyek vele?
-Lehet kívánni?
-Jó passzban vagyok, úgyhogy igen. Aztán soha többet ne keressetek fel engem.
-Nekem lenne egy ötletem. - nézett körbe Amy a vörös hajával.
