Nami végre választott egy szobát. Eddig egy sem tetszett neki. Vagy túl nagy, vagy túl kicsi, túl világos, túl sötét, túl kevés az ágy, túl sok az ágy,büdös van, túl édes illat van.
-Nami, ha ez sem tetszik, mehetsz egyedül aludni! - ülök le az egyik ágyra. A szobában 4 ágy volt, az ajtóval szemben 4 ablak, az ágyak a falakhoz igazítva.
-Aaaa végre pihenhetünk! - esett arccal az ágyba Wil.
-Még érdemeljük a pihenést. - dőlök el én is.
-Legjobban te érdemled meg. - ült le Nami is.
-Nem igaz.-ellenkeztem.
-De, mi is úgy gondoljuk. - szólalt meg Gem a sarokból.
-Na jó. Figyeljetek. Egyáltalán nem az én érdemem. Ki érezte a kapukat? Ki változott sárkánnyá? Ki küzdött úgy a farkasokkal, mintha egész életében ezt csinálta volna? Én csak ott voltam. Sőt! Az utolsó pályán nem is csináltam semmit. Mindent ti csináltatok. Én csak egy támasz vagyok nektek.
-Épp ezért egy jó vezető. - vágott a szavamba Nami.
-Köszönöm. - mondtam zavartan. Újra van egy csapatom. Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül.
-Jó éjt srácok. - ásítottam egy hatalmasat.
-Elvira! Elvira! Elvira! - riadtam fel a nevem hallatán. Körülöttem mindenki aludt. A nevem továbbra is hallom suttogva. Rég éreztem ilyet. Szólítanak. De ki lehet?
Meg indultam halkan, végig sétáltam a folyosón, el néztem jobbra, majd balra, akkor megint hallottam a nevem. Így mentem végig, míg el értem egy ajtóhoz. Mintha Jacket éreztem volna. Ha már szólított valaki, nem kopogok, be lépek. Ahogy ki nyitottam az ajtót, füstölő illata csapott meg. De nem taszított. Az ajtóval szemben egyetlen egy ágy, az ágy előtt egy nagy gyertya. Be lépek, be csukom az ajtót. Valaki jön a fürdő felől. A gyomrom görcsben. Lélegzetem vissza folytom. Remélem nem találtak rám és próbálnak vissza vinni.
-Jack? - mosolyodok el.
-Elvi? Hát sikerült? - ölel meg.
-Micsoda? - szorítom magamhoz.
-Ide hívni téged. - néz a szemembe.
-Te voltál? Hála! - nyugodtam meg.
-Miért? Mit hittél?
-Hogy meg találtak és el akarnak vinni.
-Ooo ne haragudj! Erre nem gondoltam! - láttam a szemében a meg bánást.
-Semmi gond! Csak nem tudtam mire készüljek. - nevettem.
-Hogy mire? - néz huncut szemekkel. - Egy igazán jó estére. - súgta a nyakamba. Végig csókolt rajta, be nyúlt hátul a nadrágba, végig simította a fenekem. Rá tért a számra, fel kapott az ölébe, le fektetett az ágyra. Végig simított az oldalamon, le húzta a nadrágot a bugyival. Kezével játszott, a másikkal magáról szedte le a ruhákat. Közben el nem engedte a számat. Fölém hajolt, egyik kezével a csípőm fogta, másikkal mellettem támaszkodott. Lassan be rakta. Annyira jól esett, mint a legelső alkalomkor. Fel nyögtem a gyönyörtől. Ő a nyakamba lihegett. Szinte azonnal el mentem. De nem állt le. Csak mozgott és mozgott. Hol lassan, hol gyorsabban. Én meg csak élveztem. Ki veszi, meg fordít, bele markol a fenekembe, majd vissza rakja.
-Annyira hihetetlen vagy! - hallom a hangját. Bele markol a hajamba is. Megint nem egyszer mentem el. Ismét ki veszi, én nem tudok mozogni. Segít fel ülni, a hátára fekszik, majd magára húz. Fel segíti a lábam, hogy guggoljak és úgy mozogjak,közben a kezével izgat kívül. Nem tudtam le állni. Még még és még akartam. Magára húz, térdelek felette, arcom a nyakában, úgy mozog. Érzem, ahogy egyre gyorsabb és egyre jobban lüktet. A végén egyszerre mentünk el.
-Vissza kéne mennem. - fekszem a mellkasán.
-De olyan jó veled.-ölel át, hogy mozogni se tudjak.
-Tudooom. De keresni fognak, ha nem vagyok ott.
-Igen. Akkor menj.
Búcsú csók után vissza indultam. Már az utolsó lépéseket teszem, mikor fel ismertem a velem szembe jövő lányt.
-Elvira?
-Nami? - dobban meg a szivem.
-Hol jártál?
-Levegőzni.
-Mi ez az illat?
-Cigiztek mellettem.
-Te is?
-Nem. Nekem elég volt a füstből egy ideig.
-Hogy érted?
-Tudod, láva... Anyám...
-Jaaa. Akkor be megyünk?
-Persze. - engedtem előre
Másnap egy zuhany után el indultunk arra, amerre a hangos be mondó irányított minket.
Egy hosszú és unalmas repülő utat túl élve végre haza értünk.
-Jön valaki értetek? - kérdezem a csapatot.
-Értem igen. - mosolygott Nami.
-Én buszozok. - mondta Gem.
-Haza tudunk vinni. - vörösödött el Nami.
-Köszi, de nem szeretném ki használni a szüleid.
-Úgy tudom arra felé laksz, mint mi. Szívesen el viszünk.
Nami nem hagyta annyiban a dolgot. Addig nézett Gemre, míg bele nem egyezett.
-Hát jó. - sóhajtott a gyík fiú.
-És te? - nézek Wilre.
-Nekem van egy felhő, ami haza visz.
-Egy felhő? - nézek nagy, kerek szemekkel.
-Ahha! - emelte fel kezét, akkor az égből le jött egy kis felhő csomag. Wil fel ugrott rá.
-Ez tényleg egy felhő! - csodálkoztam.
-Nem hazudok. - ült le.
-Te kivel mész haza?
-Jack... Tanár úr meg ígérte, hogy haza dob.
-Elég sokszor mész a tanár úrral.
-Mert közel lakunk. Nekem így nem kell gyalogolni.
-Busz? - kérdezi Nami.
-Rosszul vagyok a buszon. Fel ülök és a gyomrom tartalma az előttem ülő tarkóján landolna.
-Fúj! Elvi! - Nevettek.
-Akkor egy hét múlva találkozunk. Majd csinálok egy csoportot, ahol írkálhatunk egymásnak. - villanyozódott fel Nami.
-Rendben. - köszöntünk el.
Oda álltam a Mustang mellé.
Néztem a füves tájat. Az iskola körül nincs más, csak erdő és füves puszta. Egy hosszú út vezet ide, az erdőn át. Szépen el van rejtve.
-Itt vagy ribanc? - ismertem fel a hangot.
-Mit akarsz Britney?-fordultam meg keserű arccal.
-El vetted tőlem... - jön közel hozzám. - a győzelmet. - csikorgatta fogait.
-Én csak túl éltem a dolgokat. Nem vettem el semmit. Nem tehetek róla, hogy jobb vagyok.
-Nem vagy jobb! - szorítja meg a nyakam.
-Ha tovább folytatod ezt a viselkedést, tudod mi lesz veled ugye?
-Nem érdekel!
-Mi? - kérdezték a lányok mögötte.
-Tudom honnan jöttél. Ahhoz, hogy le tudjalak győzni, olyanná kell válnom, mint te. - enged el.
-Komolyan ezt akarod? A voodoo nem vicc. Életeket is el vehetsz.
-Te eddig mennyit vettél el?
-Egyet sem.
-Nem hiszem el! Nem úgy nézel ki, mint aki szentként élte eddigi életét.
-Csak azért, mert bőr nacit hordok? Ne már!
-Nem. A szemed. Mindent el árul. És meg tudom honnan jöttél.
-El mondom én szívesen. De inkább egy korsó sör mellett, nem a nyakamat szorongatva.
-Nem báj csevegés közben akarom hallani az igazat. Inkább egy kötéllel a nyakadon.
-Mi lett veled? - húzom össze a szemöldököm.
-Lányok? - ért ide Jack.
-Ooo tanár úr! Csak gratuláltunk Elvirának a sikeréhez. - karolta át a vállam.
-Rendben. Bocsánat, de sietnem kell haza. Szóval búcsút kell intened.
-Semmi gond! Még találkozunk Elvira. - simítja végig az arcom.
-Igen. Azt élvezni fogom. - mosolygok.
