-Elvi! - nézett körbe Jack, de nem találta, akit keresett. - Nem láttátok? - kérdezte a vele ragadt mutánsokat.
-Nem láttuk. - keresik ők is.
-Ez nem igaz! - esett kétségbe. Szemeiből harag és szomorúság tükröződött.
-Van, aki tud repülni?
Újra körbe néztek, de valami fura ült ki arcukra. Megrémültek és sikoltozni kezdtek, mások örültek.
-Mi... Normálisak lettünk! Nem vagyunk mutánsok többé!
Jack még érezte magában a léte elemét. Őt nem érte ez a baleset. Talán azért, mert ő nem mutáns volt.
-Keressünk valami helyet. - irányította a csapatot a kukorica mező közepén.
Elértek egy magányos, romos házba, úgy nézett ki, mint amit nem laknak vagy 100 éve.
Lassan bejutottak, mások kint maradtak, a többiek tovább mentek.
-Óvatosan, régi faház, kitudja mikor szakad be alattunk. - figyelmeztette a vele tartókat. Használt tányérok és evőeszközök tornyosultak a mosogatóban, a por rá égett a bútorokra, dohos szag volt mindenhol, az ablakok belülről bedeszkázva, pókháló minden sarokban.
-Mint egy kísértet ház. - rázta ki a hideg az egyik lányt. Hirtelen sikolyt hallottak az emeletről. Felszaladt Jack, az egyik srác a padlón fuldoklott, a mellette térdelő lány sírva fakadt.
-Nem láttam mi történt, csak elkezdett remegni.-sírt tovább.
Jack leguggolt, többször látott ilyet, hiszen ez... A Démonok műve szokott lenni.
-Bárki vagy itt, - nézte a plafont. - Gyere elő! - a mondat végén a konyhában csörömpölést és hörgést hallottak. Lementek, akik ott voltak mind a földön feküdtek.
-Fejezd be és jelenj meg előttem!-utasította, erre a csapat fele a földön fuldoklott, a másik fele kiszaladt sikoltozva.
-Már csak én és te maradtunk. - tette keresztbe kezét mellkasán. - Gyere már elő. Bukott vagyok. - forgatta szemeit, megfordult, rezzenéstelen arccal látta meg a Démont. Szokásosan csont fején szarvak díszelegtek, azokon lenyúzott bőr darabok. Elkezdett suttogni.
-Hanggal. - húzta fel szemöldökét.
-Hogyan kerülsz ide? - hörögte torz hangon.
-Egy átjárón keresztül jöttünk ide. Megkell találnom valakit, vigyél le. - gondolt az Alvilágra.
-Honnan tudjam, hogy bízhatok benned?
-Értem, amit mondasz. Egyéb valami?
A Démon habozott, kinézett az udvarra, az emberekre mutatott.
-Már megmentettem őket, hova jutottam? A tiétek lehet, nem érdekelnek. Úgyis valaki más miatt segítettem nekik,már nincs érdekem belőlük.
-Nem vihetlek le, de elvihetlek valakihez. - állt félre, egy fekete árny átjáróra mutatott. Odakint halál sikolyok telítették meg a levegőt.
-Legyen. - lépett be.
Egy barlang lyukban találta magát. Megjelent mellette a Démon, mutatta az utat.
Hatalmas terembe értek, ahol különböző lények lebegtek vízben tartályokban. Mindenhol hulla, mégsem volt szag. A tartály folyosó végén asztalok hada látszódott, rajtuk kémcsövek, könyvek, térképek, boszorkány kellékek és csontok.
-Mester... - szólított meg egy csontvázat az egyik asztalon feküdve.
Lassan hús nőtt a csontokra, megjelentek a belső szervek, a szem és a bőr. Ismerősnek tűnt Jacknek a férfi, mégsem ismerte.
-Ki meri megzavarni délutáni alvásom?-ült fel az asztalon. A Démon Jackre mutatott.
-Te... Mit keres itt a magadfajta? Mit akarsz itt? - fogott meg egy poharat, majd minden tartalmát magába öntötte.
-Segítséget szeretnék kérni.
-Micsoda? Azok után, hogy hátra hagytatok, még van képed segítséget kérni?
-Ne haragudj, de nem azoktól vagyok, akik ezt tették veled. Én egy másik dimenzióból jöttem.
-Vagy úgy... - vakarta feje búbját. Szökés barna hullámos haja kócosan borult vállára, szeme világos barnán csillogott, alacsonyabb volt Jacknél, mégis erős testalkatú. - Honnan jöttél?
-Nem tudom elmagyarázni.
-Szóval nem vagy tisztában a dimenziók sorával. Máris szűkült a kör 300 dimenzióra. Volt veled valaki?
-Egy csapat mutáns, akik itt emberek lettek.
-Van még életben valaki? - nevette el magát. Ismerősen csengett a nevetés.
-Nem. Mind meghagytam nekik. - mutatott a Démonra.
-Ezt nem vártam tőled. Köszönöm, rég nem laktak jól és én sem. - nézett a plafonra. Felnézett Jack is, egy hatalmas, lapos medence szerű volt felfogatva, benne színesen csillogó lelkek.
-Ez elég lesz egy darabig. - kacsintott és leült egy asztalhoz, amin térképek voltak. Kezébe vett egy átlátszó inga követ, ami szintén a plafonra volt függeszve. Meglengette, kis idő múlva az inga megállt egy térkép felett, ami össze csavarva hevert a falhoz támasztva.
-Szóval onnan... Vissza akarsz oda jutni? - nézett Jackre.
-Nem. Először megakarok találni valakit.
-Ne már! Ez így izgalmas! - tapsolt egyet. Hiába volt egy barlangba, mégis úgy nézett ki, mint aki a címlapokról jött tiszta bőr, rendes fogak és mosott haj.
-Miért izgalmas?
-Mert azt még nem értem teljesen. Nem voltak sokan, akik ilyet kértek tőlem.
-Akik kértek, megtalálták?
-Fogalmam sincs. Átmentek az átjárón, onnan nem tudom mi történt velük.
-Nem mentél te is?
-Dehogy megyek. Nem kell nekem a nyűg... - tette az asztalra a térképet.
-Tessék. - nyújtott Jacknek egy tőrt.
-Mit csináljak vele?
-Nem egyértelmű? Vágd meg magad és csöpögtesd a térképre.
-Minek?
-Hogy lássam mi történt. - ült unott arccal nézve rá.
-Nem tudom milyen mágia ez, de legyen. - azzal megvágta az alkarját, a vér szépen vöröslött a térképen, kis idő múlva az egész beleivódott és eltűnt.
-Ennyi? - kérdezte a kezét szorítva.
-Nem tudom mi van ezzel. - kopogtatta meg. Hirtelen fehér fény vette őket körül. A srác a székben ülve, a háttámlán támasztotta fejét, fordítva ülve. Mintha egy homályos emlékben lettek volna, vagy egy régi filmben, előttük pörgött minden.
-Ez érdekes. Megtámadtak és tényleg bukott vagy. Állj! - nyújtotta ki kezét. - Ez Mephisto? - emelte fel fejét, izgatottan nézte tovább. - Elismerésem. - mondta, amikor elgyepálva látta. Ment tovább a történet. - Állj! - állította meg pont abban a pillanatban, amikor Jack előtt ott állt a szétválás pillanatában Elvira. A srác felkelt a székből és oda ment.
Jacknek akkor esett le ez az ismerős érzés. Ugyanúgy néztek ki, csak a nemek jelleme volt más.
-Te... Velem vagy együtt... - emelte fel kezét a srác Elvira arcát érintve.
-Nem. Nem vagyok veled együtt. - szörnyülködött Jack a gondolattól is.
-Nem itt te észlény! A másik dimenzióban! Eric vagyok. - tette kezét keresztbe mellkasán Jackre nézve.
-Hiába egyeznek a nevek és nagyjából a kinézet, ez még nem jelent semmit.
Eric oda ment és megfogta a kezét. Jacket ugyanaz az érzés töltötte el, mint mikor Elvira ér hozzá. Könnycsepp szökött szemébe, kirántotta kezét. - Ez lehetetlen.
-Miért? - ült vissza a székbe, az emlék eltűnt, újra a barlangban voltak. - Hiszen más dimenzióban is létezhetünk, máshogy kinézve, más életet élve.
-Én is itt vagyok?
-Persze... Az egyik tömegsírban egy csatamező mellett.
-Nem mondod komolyan!
-Sajnos de és ez a legnagyobb szerencséd.
-Miért?
-Nem ismered a dimenziók szabályát? Csak 1 lehet belőled 1 helyen. Olyan, mint az idősík. Fogalmam sincs hol a hasonmásom, de veszélyben van, ha ott is van belőlünk. - öntött italt 2 pohárba, az egyiket odanyújtva.
-Mi történne, ha találkoznának?
-Az erősebb maradna életben, természetesen a Nagy M döntése alapján. Ha a másik dimenzióban én vagyis a másik én jobb, mint a betörő, a jobb marad életben.
-Lehetetlen! - akadt ki Jack.
-Bocsi, ez van. - húzta le a pohár tartalmát Eric.
-Mióta vagy itt? - húzta le Jack is.
-Több ezer éve. - nevette el magát.
-Én is... Mármint én itt nő voltam?
-Hm... - bambult el Eric a pohár alját vizsgálva. - Az egyik legszebb nő voltál. - ült le a székbe maga elé bámulva.
-Mi történt? - ült le mellé az asztalra.
-Legyen elég annyi, hogy nem voltam elég erős, hogy megmentsem.
-Miattad halt meg. - Jack mondatára Eric széttörte a poharat a kezében. A darabkákat pedig jobban belemélyesztette a húsába.
-Nem. Azért halt meg, mert túl erős volt. Makacs és őszinte. - fordult el.
-Sajnálom. Nem akartam beletaposni az érzéseidbe.
-Semmi gond. Ti már csak ilyenek vagytok. Pont ezért voltam alázatos szerelme annyi időn keresztül. Egy erős és független nő. Én pedig a szánalomra méltó, ügyetlen férfi. Mindenben jobb volt nálam, mégis engem választott. Megadtam neki mindent. Szerettem tiszta szívemből és mégis... - tört meg a hangja. - Mégis elvették tőlem. Engem pedig ide zártak be, hogy ne árthassak nekik.
-Kik?
-Ők odafent! - mutatott könnyes szemekkel a plafonra. Jack tudta, hogy nem a lelkekre gondol, hanem még fentebb lévőkre.
-Mélyen gyűlölöm őket. Mégis sikerült megegyezni az egyikkel. Azt mondta tetszik neki a kitartásom, ezért ad mégegy esélyt. Megkellett fogadom, hogy nem bántok több embert. Nem tudtam megígérni, ezért bezárt ide. - nézett körbe. - A Démonok segítettek nekem, cserébe én is nekik. Erősebbek és kitartóbbak lettek általam. - nézett arra, amelyik ide hozta Jacket. - Majd a megfelelő pillanatban viszonzom a kegyességüket. - ült tűz a szemébe.
-Először juttass vissza magadhoz. - tette kezét a vállára. Eric felnézett, ugyanaz a szempár nézett rá, mint akkor. Elgyengült az akarata, bármit megadott volna ezeknek a szempáraknak.
-Nem lesz gond. - ült le egy másik asztalhoz. - Ezeket szerezd be nekem. - adott egy cetlit neki. - Ezzel pedig teleportálni tudsz itt oda, ahova csak a képzeleted visz. - adott neki egy bőr karkötőt. - Csak emeld fel a kezed, gondolj egy helyre és megnyílik előtted az átjáró.
-Te? Nem jössz?
-Nem mehetek. Ide vagyok zárva. Ha kimegyek, azonnal jönnek elvinni.
-Értem. Beszerzem neked ezeket és vigyél el hozzá...d. - furcsa volt neki ez az egész nem csere.
