-Elvi! Elvi! Elvi! - rontott be Mary.
-Mi az a halaszthatatlan dolog, ami miatt be kellett rúgni az ajtóm,a szívrohamot hozva rám?-teszem le a bögre teát. Mármint, ami maradt belőle.
-Új ellenfelet kaptál!
-Mi? Hetek óta nem volt semmi.-takarítom fel az asztalról a kiömlött teámat.
-Tudom, úgyhogy most csípd ki magad és ne érdekeljen Jack. Hiába keresitek egymást azon éjszaka óta.
-Mi? Te tudsz róla?-álltam meg le fagyva.
-Öhm... Bocsi. Nem akartam hallgatózni, de le vetted a karperecet és be jelzett.-tette hátra kezeit Mary.
-Ugye nem tudja senki más? - fenyegető mozdulatokkal felé mutatom a rongyot.
-Ne aggódj! Gondoltam, hogy ezt csak kettőtökre tartozik. Meg erről szeretnék is beszélni veled.
-Miről?
-Meg próbálod majd vissza hódítani, vagy el engeded?
-Hódítja a hóhér! Most egy gyökér nő csábász... Nem kell nekem ilyen. Majd találjon meg, ha tudja ki vagyok.
-Lehet te kellesz neki, hogy rá jöjjön.
-Ki az új ellenfél? - próbálom terelni a témát. Nem volt kedvem újra fel szakítani a sebem, örülök, hogy a harcokat túl élem.
-Azt nem tudom, de jött egy új szervezet, teljesen ismeretlen és új harcosokat küld az arénába.
-Végre valami vér frissítés. Szegény Jack elég sokat kapott.
-Nem unod állandóan el gyepálni?
-Hogy unnám?! Annyira jól esik azt a bárgyú képét állandóan a földbe döngölni.
-El fojtott indulat?
-Az.
-Nem baj. Legalább te győzől és így is maradhatsz, hogy nem mindig mész harcolni. Viszont most valami bőrt vegyél fel, vagy fűzőt vagy nem tudom, de csinit! - indult volna a szoba felé,de meg állítottam.
-Nagy lány vagyok. Egyedül is tudok öltözni. - néztem rá furcsán a karját fogva.
-Igaz... Várlak az arénában. - szegte le fejét, majd ki ment.
Nem értettem mi van vele. Mint egy kislány, meg indult helyettem dönteni. Fel húzott szemöldökkel mentem válogatni.
-Gyerünk! - ütöttem össze ökleim a kapu előtt. Nem volt más az arénában rajtam kívül. Nem volt elő verekedés, nem a szokásos módon zajlott a dolog.
-Mi van? Nem áll ki ellenem senki? - fordultam körbe a közönséget nézve.
-Szóval te vagy az a híres démon? - hallok meg mögüllem egy mély férfi hangot. Oda fordultam felé, meg lepődve tekintettem rá. Nem látszódott semmi belőle. Mintha egy ninja lett volna. Bezzeg én... Ujjatlan póló, motoros kesztyű, fekete bőr nadrág, szegecsekkel díszített boka csizma.
-Ennyire híres vagyok?
-Te vezeted a Halálra valók listáját.
-Egyszer mutasd meg nekem, kíváncsi vagyok kik vannak utánam. - mosolygok.
-Arra már nem lesz esélyed. - került a hátam mögé. Basszus de gyors! Alig tudtam ki kerülni az ütését. Csak úgy sorozott egymás után. A lábaimba és a karjaimba is ki kellett engednem az erőmet.
-Mi vagy te? - ugrottam messzire tőle.
-Az, amit jó sokáig gyilkoltál.
-Én csak... - fagytam le. - embereket...
-Pontosan! Ember vagyok a javából.
-De hogyan tudsz így mozogni?
-Mágiával erősítettek meg.-támadott meg megint.
Ez nagyon nem lesz jó. Régen meg ígértem valakinek, hogy nem bántok embereket, így nem visznek börtönbe. Magamnak is meg fogadtam. El akartam szakadni a múlttól.
-Áhh... - terültem a földre. Ez a bunkó bele vágott az oldalamba. Még szerencse, hogy gyorsan gyógyulok. De ez...
-Honnan van Démon ölő pengéd?-álltam fel.
-Nem fogok el mondani egy ilyen dolgot, egy ilyennek, mint te.
-Bocsika.-ez nem lesz így jó. Démon ölő penge és gyorsaság, ráadásul ember. Csak egy kimenetele lehet az egésznek. Ha hagyom magam le győzni. Legalább annyira, hogy ne öljön meg.
-De mi van veled? Egy pillanat alatt le tudnál győzni. Miért nem harcolsz? Miért csak menekülsz?
-Nem tehetek semmit. Olyan fajból származol, akiket nem bántok többé.
-Pedig a múltad miatt izgalmas harcra számítottam. De így csak egyet tehetek. Ki fárasztalak és végzek veled. Ahogy te tetted a családommal.
-Ki vagy te? Elég régóta nem öltem embert. Van vagy 100 éve!
-Pontosan! 125 éve le mészároltál egy családot. Mire haza értem, az egész ház vérben fürdött. Annyira szét voltak marcangolva a testek, hogy csak fog alapján tudták őket be azonosítani.
-Ez nem sokat segített rá jönni ki vagy.
-Elég annyit tudnod, amit most tudsz. Viszont... Most én jövök! A bosszúm végre be teljesedhet. A családom végre nyugalomban pihenhet a sírjában.-indult el felém megint. De most gyorsabb volt. Szinte nem is látom, csak a pengék érintését érzem meg és úgy tudok arrébb ugrani. Így tele leszek vágás nyomokkal.
-Ne már! - kerülök újra a földre, sajnos nem tudtam fel kelni, a hátam, a gerincem el vált egymástól.
-Nem mersz elölről támadni? - fekszem a földön. Bele szúrta a pengét a hátamba. Iszonyatosan fájt. Nem mozdult a lábam. Basszus! Utol ért a múltam? Most meg kell bűnhődnöm mindenért? Mindenért, amit el követtem. Azért a sok emberért. Néztem előre, próbáltam fel támaszkodni, ő közben ott állt előttem és nevetett rajtam.
-Végre el kaptam a nagy Elvirát! Gondoltam, hogy működni fog az ember létem. - állt meg előttem a pengét a homlokomhoz tartva. Hát itt ér véget a történet. Nem így akartam meg halni. Vajon azok is ezt gondolták, akiket én öltem meg?
Vártam a végítéletet.
Hirtelen toppanást hallottam, a földről fel verődött a por, alig tudtam vissza köhögni. Ahogy ki nyitottam a szemem, két fekete bakancsot láttam meg magam előtt. Fel néztem és nem hittem a szememnek.
