-Nami! Rajtad a világ szeme! - úszunk a nagy tengeri barlang féle helyen.
-Nem... Nem tudom! Nem látom! - hezitál.
-Nem gond! Akkor jussunk ki előbb innen. Majd utána rá érünk ki találni merre menjünk.
A tenger sötét kék és hideg volt. Mégis gyönyörű és lélegzetelállító! Az áramlatok véste kanyarulatokban különféle halak találtak otthonra. A kicsitől a nagyig, színestől az egy színűig, minden!
-Wil! Ne! - hallottam Gem hangját. Mire oda néztem, a gyík fiú el rántotta a majmot egy angolnától.
-Fiúk együtt kéne maradnunk. Nemsokára ki érünk. És Wil, ne nyúlj semmihez! - néztem rá csúnyán.
Nagy nehezen ki találtunk a barlangból a fényt követve.
-Na Nami! Most érzed? - kérdeztem rá.
-Azt hiszem...
-Menjünk feljebb! - kiáltottam. Időben sikerült el úszni a rakéták elől. Messzebb bele csapódtak a sziklába. A robbanás hulláma arrébb lökött minket.
-Fel kell mennünk a felszínre! - irányítottam szegényeket. Teljesen meg voltak rémülve.
-Valami van a közelben. - néz szét Nami.
-Én is érzem. - nyomatékosította Gem.
-Akkor ez egy állat. - jelentettem ki. Amit én nem érzek, az az állat. Lövedéket bármikor, emberi lényt is. De az állattal meg gyűlik a bajom.
-Nagyon gyorsan mozog! - Ilyedt meg Nami.
-Gyerünk! Menjünk! - sürgettem őket.
Gem és Wil két oldalról le hagyott minket.
-Fiúk! Húzzatok ha már ilyen gyorsak vagytok! - bele kapaszkodtam Wil - be, Namit meg rá aggattam Gem - re. Az a sötét állat valami hosszú volt és gyors. Hirtelen el tűnt.
-Alattunk van! Támadni akar! - Mondta Gem, ahogy fel értünk a felszínre.
-Ki tud repülni? - kérdeztem. Természetesen, senki.
-Jó! Amit most látni fogtok, ne mondjátok el senkinek! - intettem csendre mindenkit. Fekete felhő jelent meg körülöttem, fel emelkedtem, le nyúltam Nami-ért. Nami látta a kezem. De meg fogta.
-Alattunk van! - kiabált Gem.
-Fogjátok meg egymás kezét. - emeltem ki őket. Rég csináltam ilyet, lassan haladtam.
-Most jön! - néz le Gem.
A hatalmas tengeri sárkány nagyra nyitja a száját, úgy emelkedik ki a vízből. El kapta Gem lábát, magával rántott mindenkit. Wil - t sikerült el kapnom, de Nami és Gem bele esett a vízbe.
-Ki kell őket húznunk! - néz rám Wil. Nem látott mást, csak a kezem.
Le eresztettem Wil-t, hátha lát valamit.
-Nem látom őket. - fürkészi a tengert. - Vagy várj! Valami sötét jön. Valami... Ne! Húzz fel! Menj! Menj! - kapaszkodik jobban a kezembe.
Gyorsan fel mentem, én is láttam a hatalmas árnyékot. Csak remélni tudtam, hogy elég magasra jöttem.
A sárkány ki robbant a vízből, de más volt, mint az előző. Aztán meg láttam Namit a sárkány hátába kapaszkodva. Jobban meg nézve, hasonlít a kínai sárkányokhoz,csak pikkelyes. Várjunk csak! Gem???
-Nami!!! - kiabáltuk Wil-lel. Nami fel nézett, integetett ahogy meg látott minket. A sárkány elkezdett össze menni, míg Gem vissza nyerte a saját alakját.
-Nami, kapd el! - szóltam, majd Wil meg fogta Nami kezét.
Ki repültünk a partra. Le tettem őket, majd én is fel vettem emberi alakom és el tűnt a felhő.
Mindenki le volt fáradva,csak feküdtek a földön.
-Jól van mindenki? - nézek körbe közben.
-Igen! - hallom egyöntetűen a fáradt válaszokat.
-Nami, tudod merre kell menni? - guggolok mellé. Le hunyja a szemét, nagy levegőket vesz, majd ki nyitja.
-Vissza kell menni a víz alá. Itt van a part menti sziklában. - mutat mellénk, ahol egy hatalmas hegy emelkedik ki a tengerből.
-A víz alatt? Nem volt már elég? Miért kell oda? - szenved Wil.
-Nyugi Wil, legalább meg mosod a bundád.
-Büdös vagyok?
-Nem, csak koszos.
-Mi? - néz magára.
-Vicc volt! - nevetek. - Viszont indulnunk kellene.
Újra fel húzta Nami a gömböt a fejünkre, majd bele ugrottunk a vízbe.
-Remélem nem támad ránk több vízi sárkány. - néz ránk Wil.
-Majd Gem el intézi. - Kacsintottam a kis pikkelyes barátunkra. Ő csak szégyenlősen mosolygott.
Tényleg a sziklaszirt oldalában volt az ajtó. De ez most színes és ki épített volt. Nem csak be nyúltunk a sziklába.
-Miért más, mint a többi? - néz rám Nami.
-Lehet, hogy más fajta, vagy régebbi kapu, mint a többi. Nem tudom. De menjünk.
-Első stip stop! - úszott előre Wil. Nem hallottunk halál sikolyt, így el indultunk mi is. Utoljára mentem be, de ahogy át értem el akadt a szavam.
-Ne már! - szomorodok el.
