-Honnan ismersz? Ugye nem csináltalak fel? Pedig igyekszem figyelni. A ti hibátok, hogy hazudtok.
-Nem te hülye! Nem ismersz meg?
-Sajnálom. Mikor be vagyok rúgva, nem emlékszem sokmindenre. De remélem nem aludtam be szex közben.
Annyira ideges lettem. Az életem értelmét vették el tőlem. Nem emlékszik rám. Ezek szerint ki esett neki az elmúlt pár év. Még mindig azt hiszi ő a Kapitány. Ebből nem tudom fel ébreszteni. Mérges... Dühös... Őrülten dühös vagyok! Szememből a könny cseppek ki csordultak, fogaim össze szorítom, kezeim ökölbe szorítom. Hatalmas fekete ködöt engedek magam köré, fel vettem igazi alakom. Ki lépek a ködből, teljesen fekete bőröm csillog, hajam felfelé emelkedik lépteim közben. A közönség csendben van. Jack mozdulni sem tud az ámulattól.
-Te akartad ezt. - sorozom meg ütésekkel olyan gyorsan, hogy fel sem tudja fogni honnan támadok. Pár pillanat múlva ájúltan a földre hull.
-Tessék! - nézek körbe. - Ez vagyok igazából! - mutatom körbe a középső ujjam. Vissza veszem emberi alakom. Ahogy én tudom, 2 perc erő ki engedést nem tudnak pontosan be mérni. De már nem is érdekel. Ezt tették Jackkel! Jöhet akárki, nem mentek meg senkit! Az lenne a legjobb, ha már most fel gyújtanám az egész kócerájt!
Az ajtó előre ki nyílt nekem, oda se kellett érnem.
Dühösen lépkedtem a lépcsőn felfelé.
-Mary! Mary hol vagy? Had tépjelek szét! Mary! - sétáltam az ebédlőbe vezető folyosón.
-Elvi várj! - szólalt meg mögöttem Mary.
-Mire? - fordulok meg. Dühömben nem tudok rendesen gondolkodni.
-Én nem tudtam! Hallgass meg!
-Jó, de utána te meg én el intézzük ezt. - mutatok a terem felé.
-Arra nem lesz szükség, ha meg hallgatsz. Csak nyugodj le kérlek. Gyere, készítek teát, vagy amit akarsz.
-Engem ne nyugtasson senki! És fekete teát akarok! - lépek be utána az ebédlő ajtón. Csend honolt, ahogy be értünk. Mindenki nagy szemekkel nézett rám. Már, aki meg maradt. Sokak félig be kötött testtel ültek az asztaloknál. Jack jól el intézte őket.
-Jobb lesz, ha be megyünk a konyhára.
Odabent Judy is csendben kortyolgatta kávéját.
-Figyelj! Nem tudtam, hogy ezt tették vele. Nekem annyi volt a dolgom, hogy téged ide hozzalak. A többieket nem tudom ki kapta el. Én is annyit tudtam, hogy egy hozzád hasonló lesz a következő, akivel meg kell majd küzdj. Azért hozattam ide őt, hogy ne hiányozzon annyira a másik világ. El akartalak foglalni még egy kis ideig.
-Sikerült is. Most mindenkit meg akarok ölni.
-Meg is fogsz. Mi van azzal, hogy be mérnek, ha teljesen ki engeded az erőd.
-Úgy tudom 2 perc használatig nem tudnak pontos helyet be mérni. Ez 2 perc sem volt, amit használtam. Most van a térképükön egy hatalmas nagy kör. Bele telig sok időbe, mire meg találnak. Ha egyáltalán itt leszek még. Főleg ezek után. Ki tartja fogva Jacket? Szét verem.
-Nem tudom. De el tudom intézni, hogy ide engedjék.
-Ide ne hozd! Tudod egyáltalán nekem milyen érzés??? Bele gondoltál ebbe?
-Csak jót akarok neked! Jó lenne, ha nem kötnél bele mindenbe! - csapott az asztalra. - Soha senkiért nem tettem meg ennyit! - megy ki a konyha ajtaján. Ott maradtam Judyval.
-Te is utálsz? - néztem rá.
Nem mert meg szólalni, csak rázta a fejét "nem" választ adva.
Vissza mentem a szobámba, duzzogtam. Próbáltam fel idézni az eltűnésünk napját. Mi történhetett akkor? De hiába törtem magam.
Akkora sokk ért a villám csapástól, hogy teljesen el ájúltam.
Másnap ki se mentem a szobámból. Be húztam a reggelit, meg ittam a kávét és a teát. Vissza ki toltam a kocsit és be feküdtem az ágyba. Próbáltam az érzéseim tompítani, ha nem sikerül, akkor az erőmet sem tudom vissza tartani. Pedig azok, akik minket néznek nem tehetnek semmiről. Viszont, akik értem jönnének,nem válogatnának.
Mekkora hülyeséget csináltam! Bajba sodortam 100 életet...
Most meg ez miatt törtem le.
Párnába dugott fejes ön sajnálatomból egy kopogás húzott ki.
Ki nyitom résnyire az ajtót, Mary vörös haját látom.
-Nem jössz ki?
-Nem.
-Így nem tudok menedéket adni, tudod.
-Nem érdekel. - csuktam volna be az ajtót, de Mary meg tartotta.
-Engem érdekel. Oda adnának a keresőidnek. Ezt meg nem akarom. Úgyhogy gyere és küzdj.
-Mary hagyjuk már ezt. - nyitom ki az ajtót. - Adjanak oda nyugodtan. Úgyis el vettek mindent tőlem.
-Jaj ne sajnáltasd már magad! Szedd össze a kis popódat és told ki a pályára!
-Mary ne már.
-Elvira! Indulj meg!-nézett velem farkas szemet.
-Jó. De csak miattad. - csuktam be magam mögött az ajtót,egy kis habozás után.
-Nem öltözöl át előbb?
-Mi bajod van? Fekete trikó és egy farmer. Mi kell több?
-Hatást keltőbb ruhákat kéne hordanod,amik vannak a szekrényedben.
-Te is csak ezt az egy dzsekit ismered.
-De én nem harcolok. Csak be szerzek.
Össze szorult a gyomrom az ajtó előtt. A gondolat, hogy lássam az arcát, hogy újra át éljem a szörnyű pillanatot, hogy nem ismer fel... A szívem szakad meg...
