-Eléggé meg változtál. - ül Mephisto az író asztala mögött. A szobájában vagyunk, bordó falak, kandalló, előtte két fotel,az asztala előtt két szék. Szoba közepén egy nagy, vörös színárnyalatos szőnyeg.
-Muszáj volt. - tartom magam előtt a bilincses kezem.
-Le tudod venni. Nem? - húzta fel egyik szemöldökét.
-De. Mondjuk jobban örültem volna, ha te veszed le. Húztam szét a kezem,majd össze roppantva le szedtem a csuklómról.
-Nem kell az álszent duma. Tudod mennyiszer át vertél minket?
-Ahogy mondja! - szólalt meg Azazel a kandalló előtt.
-Azel, már meg beszéltük... - gondolt arra, hogy ne szóljon bele. - Mostantól nem vagyok hajlandó el hinni, amit mondasz.
-Ne hidd el. - rántom meg a vállam. - Azt sem kell el hinned, hogy mindezt magunkért tettem.
-Mire akarsz célozni? - csillant fel a szeme.
-Mivel így ki ismertem a vadászokat. Tudom a módszerüket és ismerem az embereit.
-Nem hiszem el. Nem úgy mentél el innen, mintha nagyon vissza akarnál jönni. Nem változtál volna meg ennyire. Mi ez a szőkés haj? - háborodott fel.
-Miért? - keltem fel a székből. - Nem tetszik? - ülök az asztalára, vállam felett át nézve.
-Nem rossz... - csillapodott. - De nem ezt szoktam meg.
-Tudom. - dőlök előre. - Attól belül még mindig ugyanaz vagyok. - kacsintok.
-Ne hergelj! - fordul el a székkel. - Azel el kísér a szobádba.
-Szíves örömest! - sétál hozzám.
-Ne lepődj meg azon, amit látni fogsz. - sétálunk a folyosón.
-Mit csináltál?
-Nem én. A többiek.
-Kizárt, hogy te ne lettél volna benne.
-Csak egy kicsit.
Meg látom a szoba ajtóm. Teljesen fekete a barna helyett. Csupa korom, karmolás nyomok az ajtón, a fal is ugyanígy néz ki.
-Be akartatok jutni mi? - nevettem el magam.
-Ne csodálkozz! Ahogy el mentél innen...
-Talán valami baj volt vele? - húzódok közel hozzá.
-Nem. De nagy port csaptál.
-Tudom. El kellett hitetnem, hogy igaz, amit teszek.
-Velünk sikerült. A Főnök nem is örült neki.
-A Főnök? Nem félek tőle. Soha nem láttam. Csak titeket. Szerintem csak etettek engem ezzel a dumával.
-Inkább menj a szobádba.
-Éhes vagyok.
-Nem akarsz pihenni inkább?
-Mondom, hogy éhes vagyok!
-Fel hozom neked. Mint a régi időkben.
-Tényleg? Akkor lehet, hogy mégis be megyek pihenni. - valami nem stimmel sosem akarta, hogy be menjek. Folyton a folyosón kezdte el a dolgokat. - Most jut eszembe! Odalent találkozhatok a többiekkel. Úgyhogy mégis le megyek.
-Menj már be abba a kurva szobába!-kiabál velem.
-Nem megyek. Mi bajod van? El akarsz fogni, ahogy be lépek? Vár a falak mögött egy csapat?
-Hogy találtad ki? - néz nagy szemekkel Azazel.
-Találgattam te barom! Semmit sem változtál! - lököm félre egy kéz mozdulattal. El indultam a kijárat felé. Az utolsó sarkon bele ütköztem valakibe.
-Belzebub? - tántorodok vissza. Ő sz egyetlen, aki erősebb nálam.
-Szia Elvira! Rég láttalak. Mióta is? Jaaa! Mikor át vertél és hazudtál nekem. Ki használtál! Engem és az érzéseim. - közelít lassan.
-Nem... Én csak...
-Egy jó játék voltam számodra? Élvezted? Mert egy szűk cellában várod a vég napját. Vagy amit a főnök ki talál.
-Nem! - löktem volna el, de el kapta a kezem, neki nyomott a falnak.
-Szőkén még ribancosabb vagy.
-Ez szőkés barna te gyökér!
-Reméltem, hogy így reagálsz. Látom nem változtál meg teljesen.
-Nem? Akkor tegyél magadévá. A többit pedig meg látjuk mennyire nem vagyok ugyanaz.
-Attól, hogy ugyanaz az illatod, nem bízok benned! Pedig ínycsiklandó... - nyal végig a nyakamon. - Mmm... De nem dőlök be! - üt a hasamba.
-Szemét. - görnyedek össze a padlón. Csettint egyet, megint más helyszínen vagyok.
Ki nyitom a szemem,egy sötét cellában térdelek, kezeim a fejem fölé láncolva.
-Remélem tetszik. - lép elő Belzebub
-Csak ennyi telik tőled? Egy hideg cella? Meleg fürdőben reménykedtem.
-Remény? Itt? Ne nevettess! Ja és nézd csak a nyakláncod! - mutat a mellkasomra. Le nézek és fel ismerem a követ. - Bizony! Ennek a kőnek hála nem tudod használni az erőd. Most pedig nézz magadba. Majd egy hét múlva újra látjuk egymást. - nevetve tűnt el a cellából.
