Zihálva ültem fel ijedtemben. Körbe néztem, a cellámban vagyok, de égett a mellkasom. Oda nyúlok, semmi jele sincs, hogy történt volna ott valami. Oda mentem a cella ajtóhoz, körbe néztem ott is, nem találtam senkit.
-Álom volt... - ültem vissza az ágyra. Biztos az tett velem valamit, aki Jacknek adta ki magát. Utálom az angyal mágiát. Miért kell ilyen kegyetlennek lennie? Nem is az ő feladatuk szenvedtetni a másikat.
-Élvezted a kis álmodat? - szólalt meg valaki az ajtóból.
-Nagyszerű volt. - húztam fel az orrom. Az a tejföl fejű srác állt ott és vigyorgott rajtam.
-Mióta van ilyen lélek nyomorgatás a mennyben?
-Régóta. - mosolygott még mindig. - Pont erre szakosodtunk, hogy nyomorgassuk a cellában ülőket. Bánják meg bűnüket.
-Mennyivel vagytok jobbak így?
-Annyival, hogy nem az emberekkel tesszük ezt, hanem veletek. Te pedig régóta megérdemelted már. Ezt és még 100 évnyi kínt. - hangja dühös volt.
-Mégis mit ártottam én neked?
-Hogy mit? Komolyan nem emlékszel?
-A memóriám nem a legjobb. Bocsika. - húztam meg a vállam.
-Majdnem 100 évvel ezelőtt, megöltél egy lányt. - kezdett bele elég drámai hangnemben.
-Volt olyan. - válaszoltam cinikusan.
-De az a lány az én kiválasztottam volt! Őrangyalként dolgozott, neked pedig pont azt az embert kellett megölnöd, akire vigyázott. Mivel az utadba állt, őt is megölted. Így meg van?
-Azt hiszem igen. - kapartam a fejem. Iszonyú régen volt már. Azóta bosszút forralt ellenem. Na ez már pszichológiai helyzet. - Nehogy már annyi idő alatt nem találtál mást!
-Nem fogod fel? - kapta el a pólómat a nyakamnál. - Ő volt az igazi! Az, akit az itt létem alatt el tudtam képzelni! Sejtelmed sincs mekkora trauma ért akkor.
-De lehet, hogy el tudom képzelni. - húztam el a kezét.
-De most! Mindenért meg fizetsz! Addig foglak sanyargatni, míg a halált nem kívánod! - el húzta a kezét az arcom előtt és el sötétült a világ.
Egy kocsmában ébredtem, éles fej fájással a fejemben. Körbe néztem, valami nem stimmelt. Megint elfelejtettem valamit. Megint egy fontos dolgot. Meg igazítottam fekete, csipkés ruhám, majd ki indultam az ajtón. Ahogy ki léptem, a nap kezdett fel kúszni az égre, tehát reggel volt. A szoknya része a ruhának a bokámig ért, a cipő enyhén szorított. Törtem a fejem egy kicsit és be ugrott, hogy 1887-ben vagyok! Semmi más nem ugrik be. Egyedül a Deja vu és a szakítás csalódottsága kerít körbe. Michael... A férfi, aki segített ki lépni a sötétségből. Most itt hagyott. Magamra maradtam a házban, amit ő vett és amiben együtt éltünk. Szóval azért töltöttem a kocsmában az éjszakát, hogy felejtsek. Végülis, majdnem sikerült elfelejteni, mit kellett volna elfelejtenem.
Út közben vettem egy nagy üveg vizet, hogy a pia okozta másnaposságot kicsit le gyűrjem.
El kapott a gyomor görcs, ahogy meg láttam a házunkat. A város végében egy hatalmas tisztás előtt, két szomszéddal az oldalán állt a fehér ház, aminek kék volt a teteje. Pont ezt szerette Michael, hogy annyira különbözik a többitől. Be léptem a hideg falak közé. Csend és üresség fogadott. A szobák egytől egyig feldúltak voltak, ahogy meg tudtam, hogy itt hagyott, őrült tombolásba kezdtem. Annyira hülye voltam. Most takaríthatok fel.
A mosdóból ki lépve az elő szobába mentem, mert ott akartam először el pakolni.
-Mi? - torpantam meg. Aki miatt ide kerültem lelkileg ott állt az ajtóban.
-Szervusz kedvesem. - köszönt rám Michael kedves hangon.
-Miért jöttél vissza? - néztem rá szúrós szemmel.
-Hogy véget vessek szenvedéseidnek. - mosolygott még mindig kedvesen, közben közelebb sétált hozzám.
-Véget vetni? Azt hiszed ennyivel el van intézve az, ahogy itt hagytál? Mégis mit képzelsz, ki vagy?
-Én? A legrosszabb rém álmod! - kapta elő angyal pengéjét és a mellkasomba szúrta.
Akkor jutott eszembe minden! Újabb álom, újabb szenvedés.
Zihálva és fájdalomtól kimerülve ébredtem újra a cellámban. Jól csinálja az a mocsok! Megint be dőltem neki. Nem is nehéz így szenvedetni a másikat, hogy közben elfelejt mindent.
-A következő ilyen már nem lesz rám hatásos. - dőltem vissza az ágyban. Nyugodt tudattal feküdtem a sötétben. Tanultam annyit az esetekből, hogy ne verjen át többé. Nincs több szenvedés. El kapom azt a szemét ládát álmomban. Úgy legalább nem lesz feltűnő.
