-Sajnálom. Nem tehetem. Maradok a szemetekben sima démon,akit el kell pusztítani. Inkább, minthogy bajba kerüljetek miattam.
-Értem. - hagyott ott az idős emberke.
-Tényleg te vagy az.-mondta a vörös lány, miután be csukódott az ajtó.
-Mi? - Nem értettem ennyiből hogy jutott el idáig.
-Nem veszélyeztettél minket! Emberi vagy! Az összes démon fel vette az alakját, akit eddig meg néztünk!
-Hát... Oké. - kerestem a ki utat. - Remélem most nem az jön, hogy vérdíj fejében mindenki rám fog vadászni.
-Dehogy! Menedéket nyújtunk. Közben mindenkit el kell verj.
-MI???
-Muszáj fent tartani a látszatot. Ha nem használnánk téged, kémkedni kezdenének utánad és le buksz. Amíg te vagy az első, addig nem kérdőjelezheti meg senki a menedéket.
-Ne csináld ezt velem! - borzadtam el.
-Sajnos de. Most pedig ki kell küldjelek a ringbe. Remélem reggeliztél.
-Muszáj?
-Igen. Gyere kérlek. Nem akarlak láncon vezetni.
-Pedig jól esne igaz?
-Mostmár nem. - láttam valamit a szemében. Valamit, amit nagyon rég láttam. Az az érzelem, ami a földre teríthet bárkit bármikor.
A megbánás.
-Jól van. Miattad teszem mindezt. És azért, hogy el engedj rövid időn belül. - nyújtok kezet.
-Rendben! - egyeztünk meg.
Sétálok a folyosón. A zaj egyre erősebb. Egyre jobban zeng a sötét. Felkészültem. A végeláthatatlan harcokra, a vérre, sikolyra, mészárlásra, szívtelen gyilkolásra, nyak törésre, csontok roppanására, bőr szakadására. Az élvezetre. A GYŐZELEMRE!
Ki nyílik előttem az ajtó fény árad az arcomra, por telepszik az orromba, a tüdőm meg telik a nehéz levegővel.
Első mozdulattal arrébb kellett ugranom a felém érkező bárd elől.
-Nahát nahát! - kezdte mély hangján az oroszlán fejű. - Újra próbálod a bukásod?
-Én? Dehogy. - mosolygok. - Újra próbálom a halálotokat. - engedem a karomba az erőmet. Fekete bőr, hosszú karom és ember feletti gyorsaság jellemezte mozdulataim.
Könnyű léptekkel ki kerültem a felém érkező fegyvereket. Ismét a földre kerültek a múltkori harcosok.
Ki nyílt egy ajtó, be sétált rajta egy kék ruhás, kék szőrös mutáns. Magasabb volt nálam két fejjel, valami Kung-fu mozdulatokkal indult ellenem, amit könnyen ki játszottam. Nem kellett meg erőltetni magam.
Sorra jöttek a környékből össze szedett legjobbnak mondott harcosok.
Nem éreztem az idő múlását. A huszadik ellenfél után nem számoltam.
Csak hogy, meg untam. Fel emeltem a kezem.
-Elég volt! - fordultam az ajtó felé. Meg lepődtem, mikor ki is nyílt nekem.
Vissza mentem a szobám felé.
"Vacsora az 5ik ajtónál." találtam egy cetlit az ajtómon.
Be mentem, egy forró zuhany után el indultam a cetlin mutatott nyíl irányába. Az addig oké, hogy menjek tovább. De melyik oldalt menjek be az ötödik ajtón? Próba szerencse, jobb oldali. Áhhá! Sikerült! Nagy, fehér terem, tele asztalokkal, bal oldalán a konyha.
Magamhoz vettem egy tálcát, evőeszközökkel. Szét néztem mi a választék és kértem.
-Meg tudja mondani mennyi az idő? - kérdeztem az idős nőtől a pult mögött.
-5 óra el múlt. - válaszolt savanyú hangon.
-Mi? Még csak most keltem!
-Sajnálom. Ha nem tetszik,meg lehet halni.
-Öhm... Köszi. - mentem el onnan. Le ültem egy asztalhoz. Rajtam kívül pár el gyepált harcos volt még ott. Mindegyik rólam beszélhetett, mert állandóan rám sandítottak.
Nem törődve semmivel, meg ettem szép nyugodtan a vacsorám. Már ha ehető ízű lett volna. Vissza vittem a szinte teli tálcát. Látom, ahogy a konyhás néni a pult melletti asztala mellett ül és a szemét törölgeti. A mosogató teli koszos edényekkel. Be mentem a konyha ajtón.
-Takarodj innen! - förmedt rám, ahogy meg látott.
-Nem. Segítek. - tettem le a tálcát a mosogató mellé. Fel vettem egy gumi kesztyűt.
-Azt mondtam, takarodj! - kelt fel a székből.
-Nem! - csaptam az asztalra. - Ne utasítsa már el a segítséget!
Nem szólt semmit, inkább vissza fogta magát.
-Szivacs az alsó fiókban. - hagyott ott.
Mindent el mostam. Még a mocskos gázt is.
-Mit vársz tőlem? - állt mellém.
-Rendes ízesítésű ételt. - tettem le a kesztyűket.
-Mit kérsz holnap?
-Palacsintát.
-Kakaós?
-Igen. Köszönöm. - indultam az ajtó felé.
-Holnap? - állít meg az ajtóban.
-Jövök ha kell.
-Ha normális kosztot akarsz, gyere.
Be csuktam az ajtót, vissza mentem a szobámba.
Nem tudom mennyi nap telhetett el, de én lettem a legjobb. Ha meg jelenek a pályán egyből visít mindenki. Sztár lettem sajnos. El kéne bújni, erre itt vagyok és ragyogok.
Meg tudtam, hogy a vörös hajú csaj Mary. A konyhás néni pedig Judy. Minden este egy mosogatással és egy jó vacsorával végződik.
-Hogy érzed magad itt?
-Őszintén? - nézek Maryre,ahogy le ült mellém a vacsora közben. - Honvágyam van. Szeretnék vissza jutni.
-Vár valaki?
-Igen és nagyon hiányzik.
-Szereted?
-Mi? Ne legyél hülye!
-Akkor nem hiányozna.
-Nem érdekel.
-Pedig így megy ez nálunk.
-Mondom nem érdekel! - kaptam be a falatot el fordulva Marytől.
-Jól van na... Látom érzékeny pontra tapintottam.
-Nem! De! Nem tudom. Nem érdekel.
-Duzzogsz egyet?
-Igen. - ahogy ki mondtam, Mary el indult. - De nem mondtam, hogy menj is el. - szúrt a szemem.
-Tényleg ennyire bánt a dolog? - teszi kezét a vállamra.
-Lehet. - törlöm le az arcom.
-A mai mosogatást hagyd rám. Látom éhesebb voltál ma.
-Az én dolgom.
-Nem érdekel. Azt mondtam ma menj pihenni. Holnap kapsz egy új ellenfelet. - hagyott ott.
Vajon ki lehet? Egy újabb "legjobb" harcos? Miért jelentette be egyáltalán? Ez lett volna a vidítás? Lehetséges...
