-A melltartód??? - nézett körbe Jack a hajón. A legénység megállt a munkában.
-Miért? A bugyim jobb lenne? - a kérdésemre pár pasinak ki esett a kezéből, amit épp fogott.
-Munkára! - adta ki a parancsot Jack, erre mindenki vissza tért ahhoz, amit csinált. - Kabinba! - nézett rám és elindult. Olyan magabiztos és férfias ilyenkor, hogy a bugyi csúszik le tőle.
-A melltartódat szorongassam, hogy tudjam mi van veled?
-Azt mondta Merlin, hogy adjak valamit neki. Hát épp nincs rajtam semmi ékszer. Így maradt ez. Póló nélkül nem mászkálhatok.
-Még mindig rossz ötletnek tartom.
-Tudom, de mennem kell. Nem hagyhatom tovább a trónon ezt a gyökeret.
-Csak... Nagyon vigyázz magadra. - tartotta karjaiban a csípőmet.
-Úgy lesz. - kaptam egy csókot.
A csókból más is lett...
Másnap kerestem egy Bukott bejáratot, amint meg tudtam szökni Mephisto "fogságából".
Egy átlagos átjáró volt, kinyitom az ajtót és be lépek.
Elém tárul mind az, amit eddig még sosem láttam. Egy palota, amit démoni motívumok díszítenek. A vízköpők mind nagyra nyitott szájjal ordítanak az égbolt felé. Fekete rózsa minden felé, állandóan sötét van és a csillagos ég emelkedik felettünk. A Hold teljes egészében világít a palota felett. Gót stílus mindenfelé.
Az udvaron egymással beszélgető Bukottak, átjárókból megérkező, fekete ruhás angyalok.
Ők azok, akiket a Pokol csak akkor vet be, ha a "gyalogság", a démonok nem bírják tovább. Az egyetlen teremtmények, akik fel tudják venni a harcot az Angyalok ellen.
Csodás érzés volt ott lenni. Ahogy sétáltam a palota felé, senki még csak meg sem kérdezte minek vagyok ott. Mintha természetes lenne, hogy ott járkálok. Azt gondoltam, kicsit erősebb lesz az ellenállás és kételkedés, hogy én itt vagyok.
Be lépek a palota ajtaján, mintha a Mennyországot teljesen a negatívumába fordították volna. Aminek fehérnek kéne lenni, az fekete. Ami arany, az ezüst. Megegyezik az elmondásoknak a kinézete.
Elmentek mellettem, mégis mintha ott sem lennék.
Hirtelen egy furcsa érzés kerített magával. Ilyet nem éreztem ennyire intenzíven. Megfogalmazni is nehéz, de mintha... Mintha SZABAD lennék. A szabadság az, amit itt érzek.
Úgy csináltam, mintha csak sétálnék össze vissza, hátha meghallok valami kósza hírt mi történt nemrég.
Fél órával később meg is volt a hírem. Egy ajtón belül beszélgettek elég hangosan. Egy idősebb férfi, 2 fiatalabb nő és egy idősebb nő.
-Mi az, hogy nem tudjátok vissza hozni? Csak annyi lenne az egész, hogy át mentek és jól szét veritek a fejét!-dühöngött a férfi.
-Nem érted meg, hogy nem tudunk át menni az átjárón? Fogd már fel, hogy mind zárva van! Be jöhet bármelyikünk, de már nem tud ki menni. Ráadásul szólni sem tudunk senkinek, hogy ne jöjjön haza. - próbált észt verni az öreg fejébe.
Nagyszerű! Mostmár csak Lucifer helyét kell megtalálnom és megtudom mit keressek.
Lehunytam a szemem, vettem egy nagy levegőt és kifújtam. Rá koncentráltam arra, akit keresek, majd elindultam az ösztöneim követve.
Nagyon sok lépcsőt megtettem, mire le értem a hatalmas fém ajtóhoz. Sok helyen bújkálnom kellett, láttam, hogy őrök járkáltak a folyosón.
Megfogom a kilincset, mire valami emlék jutott eszembe.
"-Mi a helyzet L51-el? - kérdezi egy férfi. Hangja lágy volt és mély. Lehunyt szemmel lebegek valahol.
-Nemsokára elkészül Uram. - - válaszol egy magasabb férfi hang.
-Csodálatos! Látod, L50? Ő lesz a te társad."
Abba maradt az emlék. Honnan jöhetett? Az első emlékem, hogy egy szobában ébredek és Mephisto lép be az ajtón, mint egy hős szerelmes.
Le nyomom a kilincset, egy kandallóval szemben találom magam. Előtte fotelek, balra egy író asztal, de mintha valami antik várból szedték volna ki, jobb oldalt egy díszített keretes ajtó volt. A szoba sötét volt, bordó falakkal, sötét barna bútorokkal. Talpam alatt egy régi mintás szintén bordó szőnyeg.
-Csakhogy ide értél. Azt hittem sosem találsz el idáig. - hallottam magam körül azt a mély, selymes hangot.
-Ki vagy te? - nézek körbe, mindhiába.
-Én? Komolyan megkérdezted? - mosolygott a hangjából hallva. Fölényesség és tekintélyesség áradt belőle.
-Talán nem hallottad? - tettem keresztbe a kezem,mire a földből láncok törtek elő és a földre húztak.
Ott térdeltem megalázva.
-Én Kedvesem... - lépett elő az ajtón ő. - Én vagyok itt a teremtő, a mindenható és a legfőbb teremtés. - teszi hátra a kezét. Hosszú, fekete haja a mellkasára omlik, fényes, méreg zöld ingje fénylik a tűz fényében, fekete farmerja a vádlinál bővebb, cipője fekete bőr, kígyó mintával.
-Úgy látom elakadt a szavad. - hajol le a szemembe nézve.
