Ott maradtam ezzel a szenvtelen ficsúrral.
-Mit bámulsz ennyire? - ültem a helység közepén lévő asztalnál. A szőke a túlsó végébe ment és le ült a sarok ülőre,a dohányzó asztal mögé.
-Hogyan lehetsz te, a legnagyobb felkelést vezető? Egy gyenge senki vagy.
-Mit kell velem ennyire ellenszenvesnek lenni? Mit vétettem ellened?
-Miattad hoztak létre engem. Minden felkelőt én szedtem össze.
-Akkor mit keresel itt?
-El dobtak, mint a szemetet. - nézett el rólam.
-Össze szedtél mindenkit és nem vették hasznod.
-Nem. Ezaz, hogy nem szedtem össze mindenkit.
-Béna voltál?
-Nem! Miattad szereltek le! Téged nem tudtalak össze szedni! - vágta a fejemhez a szavakat.
-Mi van? Nehogy már én legyek az egésznek a hibása!
-De igen! - lépkedett felém dühösen. - Tudod miért? - hajolt az arcomba.
-Azt hiszem mindjárt el mondod.
-Mert nem tudtalak el kapni. - nézte az ajkaim. - Nem voltam rá képes. Annyira meg igézett a lényed. - nézett vissza a szemembe.
-Ez kezd furcsa lenni. - húzódtam hátrébb, de el kapta a fejem hátulról.
-Sosem tudtalak el kapni hiába voltam ott melletted. Simán át néztél rajtam. Találkozhattunk akárhányszor! Te észre sem vettél.
-Engedj el! - néztem keményen a szemébe, mire meg csókolt. Próbáltam el lökni magamtól, de szorosan tartott. Annyira, hogy a kezembe kellett küldeni egy kis erőt. Úgy már sikerült el taszítani.
-Normális vagy? Azonnal fejezd be! - töröltem a szám.
-Miért nem hatott meg? Pedig ez a szöveg általában be jön.
-Hogy lehetsz ennyire undorító?! Remélem nincs barátnőd. Vagy ő is ilyen.
-Nem. Ő más.
-Szóval van? Még gusztustalanabb vagy!
-Miért? Mert ki élvezem az életet? Ha már sikerült fel emelkedni a szemétből, nem fogom vissza magam.
-Értem én. De ne velem csináld!
-Ha nem, hát nem. - rántott egyet a vállán és vissza ült.
Alig akartam hinni a szememnek. Csak remélni tudom, hogy nem így fog meghalni. Remény vesztett halál lenne. Ilyeneket hazudni, csak hogy valakit ágyba vigyen.
Kis idő múlva vissza értek végre Jackék. Be nyitottak az ajtón, Maryre támaszkodik Jack és fogja az oldalát, amiből csöpögött a vér.
-Mi történt? - rohanok oda segíteni. Át vettem Marytől, le ültettem az asztalhoz.
-Meg támadott a kereső osztag. - nyöszörögte Jack.
-Ez a bolond félre lökött, most meg ő került ilyen állapotba. - magyarázta Mary, közben keresett valamit.
-Miért nem figyelsz magadra? - szegeztem neki a kérdést.
-Miért? Maryt szeretnéd így látni?
-Nem! Senkit! - gyűlt a szemembe a könny csepp, de vissza szorítottam.
-Engedj oda! - lökött félre Mary, valami kővel fel erősítette a varázs erejét és meg gyógyította a sebet.
-Ugye nem követtek? - néztem Maryre.
-Komolyan tőlem kérdezed? - nézett vissza gyilkos tekintettel.
-Jól van na. Csak kérdeztem. - húztam fel a szemöldököm.
-Nem sokára ide ér a mentő hajó. Meg várjuk itt, nem messze fog le szállni.
-Azért vagyunk egy kikötőben, hogy a hajó le tudjon parkolni?
-Igen. Örülök, hogy össze raktad a történteket. - pakolt össze Mary.
-Jössz te is?
-Ezek után nem maradhatok. Számos szabályt meg szegtem. Ti vagytok a reményeim, hogy végre el menjek innen.
-Nem tudtál magadtól? - ültem Jack mellett és fogtam a kezét.
-Nem. Bele menekültem ebbe a világba, szóval nem akartam el menni. Azután be léptél az életembe. - fordult hozzám.
-Én? Én csak rontást hozok. Nem lehetek én a meg mentő.
-De. Meg mutattad nekem, hogy egy démon is meg tud változni. Így el indulhatok egy ösvényen.
-Miattam?
-Mit csodálkozol? Mennyi ideje ismerjük egymást? Szerintem fel fogtad, hogy nekem nem ez az álom életem. - dobott a szoba közepére egy táskát. Az igazat meg vallva semmit nem vettem észre. Arra koncentráltam, hogy minél hamarabb ki juthassunk innen. Ekkora benyomást még nem keltettem senkiben.
-Örülök, hogy segíthettem.
Mary szólt, hogy itt az idő. Felkészültünk mindenre. Ha harc, hát legyen harc. De ki jutunk erről a helyről. El lopakodtunk a megbeszélt helyre.
-Nocsak! Kik jöttek elő az egér lyukból? Hála az égnek, nem kell tovább keresni titeket. - hallottam egy ismerős hangot mögöllünk. El állt a szavam is, ahogy fel ismertem ki áll a sereg élén, akik értünk jöttek el.
