Másnap izgatottan ébredtem. Gyorsan reggeliztem, hogy mielőbb le érjek a pályára. Siettem a folyosón, de zárva volt az összes ajtó. Nem értettem.
-Hova sietsz ennyire? - hallottam az ismerős hangot mögüllem.
-Kíváncsi vagyok az új ellenfélre. - mosolygok Maryre.
-Sajnos nem mehetsz ki harcolni.
-Miért nem? Le akarok győzni mindenkit, hogy végre ő jöjjön.
-Most ő harcol,nem láthatod.
-Ő harcol? Nem így szokott menni a dolog.
-Ha új harcost vezetünk be, igen. Nálad is így volt. Az a kék ruhás ninja volt a korábbi bajnok.
-AZ??? - Ámúltam. - Fél pillanat alatt el intéztem.
-Ez az! Most újat keresünk neked.
-Vagy ellenem. - tettem keresztbe a kezem.
-Nem... - csuklott el a hangja.
-Ne aggódj! Erre vállalkoztam, szóval tudom, hogy engem kéne valakinek le győzni.
-Reméltem, hogy meg érted.
-Meg. Most itt én vagyok a legnagyobb célpont. Hetek óta ezt csinálom, szóval tudom.
-Megyek, meg nézem hogy állnak a dolgok. Addig itt várj. Amint te jössz, nyílik az ajtó.
-Várom.
Hosszú időnek tűnt az ajtó nyílás. Kétszer körbe sétáltam nagyon lassan az aulát, kétszer fel mentem egy emeletet a lépcsőn és vissza, sokszor meg néztem az ajtók díszítését és nem egyszer meg néztem tényleg zárva van-e még az ajtó.
De végre ki nyílt!
Gyors léptekkel mentem a fény felé. Az emberek éljenzése be terítette a folyosót. Alig vártam, hogy meg tudjam ki az a "Nagy" harcos.
Ki értem a fényre, pár másodperc kellett, hogy meg szokjam a fényt. Csend lett a teremben. Körbe néztem és elborzadtam. Hullák hevertek mindenhol. Még azokat is meg ölte az új, akiket én csak ájultra vertem. Nem tetszett a látvány.
-Ez a kis csaj? Ez a bajnok? - hallottam egy férfi hangot nevetni rajtam. Meg találtam a forrást. Egy páncélba öltözött férfi állt a pálya másik végében. Egy sisak takarta az arcát.
-Küldjetek már egy igazi ellenfelet. - tárta szét a kezét.
-Hé gyökér! Ne nézz le ilyen könnyen! Nem vagyok én olyan kicsi! - engedtem ki az erőmet.
-Ho-hó! - lepődött meg. - Te is egy vagy közülünk?
-Közületek? - húzom fel szemöldököm.
-Süket vagy? - emeli fel egyik kezét, majd ő is ki engedte erejét. Sokkal többet engedett ki, mint én. Az ő keze is fekete lett. Szóval ő is egy démon.
-Nem akarok fajtársat ölni. De itt ez a módi. - húzta meg vállait.
-Én eddig senkit sem öltem meg.
-Azt látom. Azért kértem másik ellenfelet.
-Attól, hogy nem ölök meg senkit még lehetek erős.
-Ne nevettess! - indult el felém támadó alakzatban. Sikerült ki védeni az összes ütést.
-Csak védekezni tudsz? Akkor unalmas lesz.
-Harcot akarsz? - vágtam vissza. Meg lepődve ugrott hátra,egyre többször és többször. - Miért rohansz a halálba?
-De nagy lett valakinek a szája. - nevetett ki és még több erőt engedett ki. - Miért nem harcolunk 100%-on?
-Te hülye vagy? Mindenki meg halna körülöttünk.
-És? Mikor érdekelt minket az ember? Írtani való faj. - erre a mondatára hatalmas ellenszenv támadt. Mindenki az új fiú halálát kívánta.
Sajnos nem bírtam vele, majdnem 80%-át használja az erejének. Nekem nincs elég ki engedve ellene.
-Erre már nem fűlik a fogad? Ki vagy te? - támadott egyre többször.
-Olyan, akit érdekel más élete.
-Meg vetem az ilyes fajta gondolkodást.
-Akkor ne harcolj velem.
-De... - kezdte a folyamatos támadást megint. - Pont ezért kell téged ki írtani a felszínről.-ütött meg állás nélkül. Csak hárítani tudtam ebben az állapotban.
-Imádlak új srác! - hallottuk a le látóról a női hangot.
-Ááá... - állt meg. - Egy rajongó! - integetett a nőnek, kaptam az alkalmon és vissza támadtam. Nem tudtam el találni úgy, ahogy szerettem volna, az érzékei jobbak voltak a nagyobb erő miatt.
-Gondoltam, hogy nem hagyod ki az alkalmat. - nevetett és újra nála volt a staféta. Hátra ugrottam, legyen egy kis pihenő. Nagyon nehéz így harcolni valakivel. Ráadásul az enyémmel majdnem egyforma nagyságú erővel.
-Tessék! - emelt fel mellettem ég, haldokló egy kardot. - Használd ezt! - dobta oda nekem utolsó leheletével.
-Köszi. - mondtam halkan, már úgy sem hallotta volna.
-Persze! Azt hiszed egy kard majd segít rajtad? - nevetett ki megint a hólyag. Kezdett irritálni az önteltsége.
-Nem. De egy démoni erővel át itatott kard már igen! - engedtem a kard köré az erőmet. Ezáltal nem én engedem ki az erőm, hanem más valamibe át vezetem, így olyan, mintha egy másik démon energiája lenne. Hogy ez nem jutott előbb eszembe!!!
-Vége a harcnak! - nyújtom ki az új fiú felé a kardot tartó kezem.
-Pff! - nézett le még mindig.
El indultam. A srác alig tudta ki védeni az ütéseket. Egyre több páncél darab esett le róla, mire az utolsó mozdulattal a sisakját ütöttem le.
-Áhh ez az arcom volt! - tette a tenyerét az arcára.
-Bocsika.-nevettem ki. Hamar abba maradt a nevetésem. Sőt! Minden eddigi érzés, minden gondolat ki szállt,ahogy meg láttam a pasi arcát. A vér is meg fagyott bennem. A szívem is ki hagyott pár ütemet. Az adrenalin elkezdett terjedni a testemben. Könnyeim égették a szemem, a torkomban a gombóc fájt. Nem tudtam meg szólalni.
-Jack? - szorítottam ki a szavakat.
-Honnan ismersz?
