-Nami? - ismertem fel a lányt. - ami történt veled? Neked is át mosták az agyad? Nem ismersz fel?
-De hogynem Elvira! Fel ismerlek. Örülök, hogy nem indultál a keresésemre, így végre nem kell többet meg játszanom magam.
-Miről beszélsz? - nem értettem semmit. Vissza akartam jönni érte, miután össze szedtem egy kis csapatot.
-Miről? Te tényleg nem vettél észre semmit? Az egész "barátság" egy színjáték volt! Azért, hogy enyém lehessen a megtiszteltetés, hogy el kaphassalak! Végig ez volt a tervem. Azért szóltam Marynek is, hogy hol talál meg téged.
-Mi? - néztem Maryre. - Te tudtál erről?
-Erről nem! - esett kétségbe Mary. - Én csak a parancsokat kaptam tőle, de én is menekülni akarok előle.
-Te hoztál minket erre a helyre! El árultál minket??
-Nem Elvira! Menekülni akarok előle én is! Ő a főnök! Ő mondta meg nekem is miket csináljak! - mentegetőzött.
-Így igaz. Én terveltem ki mindent. Az iskola óta gondolkoztam hogyan kapjalak el. Hát most össze jött! - nevetett fel Nami. Katonai ruhában állt a százada élén, a többi ember is fekete egyenruhát viselt, fejükön sisakkal.
-Ezt nem hiszem el. - borultam el. Megint a torkomban volt a gombóc.
-Elvi ne! - tette kezét a vállamra Jack. - Nem érnek annyit.
-Dehát el árult! - néztem Jack szemébe. Teljesen össze törtem belül. - El árult és végig az elfogásom tervelte! - már nem tudtam gondolkodni. Ki eresztettem az egész erőmet. Nem érdekelt ki talál meg ezek után és ki sérül meg. Fekete füst vett körül, Jack is hátrébb lépett. A testem fekete lett, a hajam az égbe hullámzott, bőröm csillagként csillog a fényben.
-Kapjátok el! - adta ki Nami a parancsot. A vadászok el indultak nagy sebességgel, hogy el kapjanak, de minden egyes próbálkozást egy apró mozdulattal félre löktem. Az emberek a falaknak csapódtak, néhány újra fel állt és újra nekem indult, de nem értek sokat.
Nami ki adta a varázslóknak a parancsot, hogy mindenféle erővel támadjanak engem. Tűz, víz, szél. Semmi sem hatott ellenem. Az elektromos csapások néha megtántorítottak, de nem állított meg semmi. Dühöt érzek, semmi sem állíthat meg, Nami megfizet.
A varázslatok után nagy lélek erővel rendelkező harcosok szálltak alá a magasból. Ellenük már mozognom kellett, annyira gyorsak voltak, néha nem tudtam követni 3 kard csapást, de nem adtam fel. Karom csapásokkal félre löktem őket, de nem sebeztem senkit, inkább a földre érkezés nagy csattanása okozott kárt bennük. Néhány törött csonttal többek lettek.
-Nem tudnál egyszerűen el pusztulni? - süvítette Nami. Intett a nagyobb varázserővel rendelkezőknek, hogy fogjanak el. Körbe vettek egy erő térrel, elkezdtem ütni, alig tudták fent tartani.
Miközben engem vissza tartottak, láttam, hogy Jacknek is és Marynek is neki estek. A mandula szemű már nem volt sehol.
-Hagyjátok őket! Engem akartok!
-Azt csak hiszed! Mindenki kell nekem!
-Minek?
-Így sokkal több kísérleti alanyom lehet.
-Mit akarsz?
-Ki szedni a démon lelket a testből és emberit bele tenni.
-Beteg vagy teljesen! - undorodtam a helyzettől.
-Nem. Csak titeket akarlak el törölni a föld felszínéről! Nem kelletek! Mocskot hoztok a világra és szenvedést!
-Igen? Akkor nem ezt mondtad, mikor át vittelek titeket az iskola próbáján!
-Bocsi. Jó eszköz voltál.
-Ebből elég! - törtem atomjaira a pajzsot. A varázslók mind a földre estek.
-Miből is? Gondold meg mit teszel! - mosolygott Nami. Amint meg láttam, hogy fegyvert tart Jack fejéhez, akit le fog egy pasi, azonnal vissza húztam az erőmet.
-Engedd el. - tartottam vissza a dühöt.
-Még mit nem! - biztosította ki a fegyvert. - Add meg magad!
-Ne! Elvi ne! - szólalt meg Jack. Arcán folyt a vér.
-Nem fogok el futni! Nem futok tovább! - szorítottam össze szemeim.
-Te tudod! - húzta meg Nami a ravaszt.
Meglepődött, ahogy ott álltam előtte, a golyót fogva.
-Ennek vége. - szorítottam rá a nyakára. Meg próbált belém lőni pár golyót, de egyik sem ment a bőrömhöz közel. Mind meg állt az aurámban.
-Lehe...tet...len.-szorította a szavakat. Addig fogtam a nyakát, míg lilulni nem kezdett a szája, a szemei kezdtek fent akadni, a légzése egyre szakadozottá vált. Az utolsó lélegzetnél el engedtem. Ájultan feküdt a földön.
-Engedd el. - fordultam a pasihoz, aki Jacket tartotta. El engedte, így fel tudtam segíteni.
-Jól vagy? - Ölelt meg Jack.
-Igen. - szorítottam meg. - De nagyon elrontottam valamit. Ne haragudj kérlek.
-Mit? - engedett el, de még a karjaiban tartott.
-Megszegtem egy ígéretet, így büntetést kapok.
-Nem értem. - fűrészte arcom.
Dörgött egyet az ég, egy fény csóva világított a felhők között. Hatalmas fényű valami érkezett le mellénk.
-Elvira. - szólított meg valaki. Tudtam ki az. Azt is tudtam miért jött el. - Megszegted az ígéreted. Kérlek gyere velem.
-Micsoda? Elvira! - nézett rám Jack.
-Sajnálom. Meg ígértem régen valakinek, hogy önös érdekből nem bántok többé embert. De most megszegtem.
-Dehát meg akart ölni.
-Az nem lényeg. - indultam el.
-Ne! Ne menj! Nem lehet valahogy ezt el kerülni?
-Egy Angyal ígéretet szegtem meg Jack. - fordultam vissza könnyes szemekkel. - Sajnos nem tehetek semmit.
-Ez... - nézte a földet Jack,közben ökölbe szorította kezét. - Ez igazságtalan! Kérlek ne vigyétek el.
-Sajnálom. - nézett Jackre az angyal. - Indulunk. - fogta meg a fel karomat.
-Várj meg. - néztem utoljára Jackre. Majd minden fehér lett.
