Újra a ringben. Újra látni őt. Újra szét törni...
Mint mindig, én voltam, aki talpon maradt mind közül. Jöhetett akár mekkora ellenfél, akkor is én győztem. Nem hagytam magam. Tudom, hogy mindezt azért tették, hogy én veszítsek. Hogy fel adjam és vissza menjek, ahonnan jöttem.
De egy valamivel nem számoltak...
Én soha nem adom fel!
-Nahát! Ismét találkozunk? Az előző meg lepett, de most nem fog működni ugyanaz a módszer. Meg jegyeztem ám mindent a fekete felhődről.-hencegett Jack.
-Mindent? Akkor nem tehetek mást...-szél sebesen felé futottam, meg lepetten tért ki ütéseim elől, míg egyszer csak egy női hangot hallottunk.
-Hajrá Jack! Te vagy a legjobb! - sikította valaki.
Kapva kaptam az alkalmon, Jack el fordult én meg le csaptam.
-Nem tehetek más, mint meg várom, hogy valaki el terelje a figyelmed. - álltam győztesen a földre került férfi fölött. Jött a vég sziréna. Én győztem.
Csak akkor mentem be harcolni, mikor Mary szólt. Próbáltam a legkevesebb időt tölteni azzal, hogy szembe nézzek a valósággal.
Az egyik csendes nap ki mentem a szobám magányából, kerestem egy lépcsőt és fel mentem az épület tetejére. Meg találtam az utolsó ajtót, de be volt zárva. Elő hívtam az erőm a karomba és ki nyitottam. Bal kezemen volt egy vékony karperec. Még az első napon rakta rám valaki. Egyre hangosabban csipogott, ahogy egyre magasabbra mentem. Az ajtóban állva le szedtem magamról. Ki léptem az ajtón, a szomorú valóság tárult elém.
Benne voltunk a nagy semmiben. Minden fekete volt az épület körül. Mintha csak ez az egy dolog létezett volna. Nem volt föld, nem volt nap, sem hold, sem égbolt. A nagy fekete volt körülöttünk. Egy halvány fényű lámpa pislogott az ajtó mellett. Így láthattam az épület szélét. Le ültem a csendben. Frissebb volt a levegő, ezen kívül semmiben nem volt másabb, mint a szobám. Odabent egyik ajtót sem tudom ki nyitni az én szobám, az ebédlő és a harc mező ajtaján kívül. Még így sem, ahogy ezt nyitottam ki.
Le ültem a ház szélére és próbáltam ki üríteni a fejem.
Még egy szellő sem volt, hogy el fújja a gondolataim. Vajon ha le ugrom, hova kerülök?
-Te meg mit csinálsz itt?
-Ááá! - csaptam ijedtemben a hang felé.
-Nyugi, csak én vagyok. - nevetett.
-Jack? - ismertem fel, de aztán eszembe jutottak a történtek. - Mit akarsz?
-Mi bajod van velem? - támaszkodott mellém.
-Semmi.
-Pedig valaminek lennie kéne, ha nem húztalak meg, vagy ha mégis, akkor az lehet a baj.
-Olyan hülye vagy. Semmi bajom veled. Egyszerűen nem bírlak el viselni.
-Ezért tepersz le a pályán egyből? Mit tettem?
-Te? Nem sokat. Akik ide hoztak, annál többet.
-Miért? Mit tettek?
-El vették az életem. - szomorodtam el.
-Szóval a frusztrációdat rajtam vezeted le? De miért?
-Mert te bírod. Ha a többieket ütném meg így, azonnal meghalnának.
-De ez nekem is fáj.
-Nem érdekel. Nem kell velem harcolni, ha ennyire nem tetszik. - fordultam meg és indultam az ajtó irányába.
-Várj! - fogta meg a kezem. Magához rántott és meg csókolt. Azonnal el löktem magamtól.
-Még egy ilyen baszki és ki nyírlak a pályán. - sírtam el magam majdnem. Vissza rohantam a szobámba.
Nem hiszem el! Ez meg mit csinál? Mit képzel magáról? Csak úgy megcsókolt! Miért ilyen hülye? Miért tör össze még jobban?
Pár óra magány után meg éheztem. Ki mentem a konyhába. Ahogy ki nyitottam az ajtót, az ebédlő egyik részében láttam, ahogy Jack épp egy csajt próbál be hálózni... Jó gyorsan túl tette magát rajtam. Találkozott a pillantásunk, fintorogva el fordítottam a fejem és be mentem a konyhás nénihez. Szegény nőnek mindig el felejtem a nevét. Csoda, hogy Mary meg maradt.
Mosolyodtam el magamon.
-Rég voltál erre. - látott meg a néni. De rossz, hogy nem jut eszembe a neve.
-Sajnálom. Kissé össze zuhantam lelkileg.
-De hát neked nincs is. - nézett rám nagy szemekkel. Jessi? James? Megint fel kuncogtam, eszembe jutott egy mese erre a két névre.
-Meg zápult az agyad is?
-De hogy! Csak eszembe jutott valami.
-Jó lenne, ha figyelnél magadra. - halkult le a hangja. - Nem akarom, hogy ki dobjanak innen.
-Hm? - néztem... JUDY! Meg van! Judyra.
-Nem vagy olyan, mint a többi. Hiába tettél annyi szörnyű dolgot, rá ébredtél, hogy nem jó és tettél ellene.
-Köszönöm. - sírtam el magam. - Köszönöm. - tettem le mindent a kezemből,mielőtt ki ejteném. Le ültem és a kezembe merítettem az arcom. Halkan potyogtak a könnyeim egymás után.
-Ne etesd már az egereket te lány! - vágott hozzám egy rongyot. Meg töröltem a szemem és újra neki indultam a mosogatásnak.
Judy sokat segített rajtam. Komolyan gyenge vagyok, ha már ennyi is ki verte a biztosítékot.
