-Ne legyél akkora nyuszi! Gyere már! - léptem be a kerítésen, hátranézve James-re.
-Megyek már... - morgott, közben után lépkedett olyan óvatossággal, mintha tojásokon járna.
-Nagyon jól eltalálta a démon a hívást.
-Én nem így fogalmaznék.
-Pedig... Érzed ugye?
-Nem. Én a szenvedést érzem, amiket az áldozatok átéltek.
-Azokat is jó érezni. - szívtam egy nagyot a levegőben.
-Te tényleg egy másik dimenzióból jöttél.
-Ezt meg én fogalmaznám máshogy. Nem csak dimenzióba vagyok más. Ezt ne felejtsd.
-Hogyan is felejthetném, azóta is érzem magamban a dolgokat, mióta hozzád értem.
-Szeretnél még belőle? - nyúltam volna hozzá, de elugrott.
-Nem! Köszönöm! - húzta össze magát tőlem 3 lépés távolságra.
-Nyugi. - nevettem el magam.
-Kérdezhetek valamit? - sétáltunk egyre beljebb az erdőbe. James egyre rosszabbul nézett ki.
-Persze. - mondta szinte suttogva.
-Miért élsz egyedül?
-Tudod... - nevetett zavartan.-Hihetetlen, hogy ezt pont veled beszélem meg... Van egy lány, akiért oda vagyok lassan 1 éve. De sajnos nem érhetem el.
-Miért?
-Mert más körökben mozgunk.
-Csak nem egy bűnöző?
-Mi? Dehogyis! Hova gondolsz??? - emelte fel hangját. - Ő nem egy romlott valaki! Az egyik legcsodálatosabb nő a világon!
-Tényleg? Kicsoda ő?
-Nem... Nem mondom el.
-Naaa ugyan én kinek mondhatnám el?
-Pont te mondhatod el mindenkinek.
-Kösz... - húztam fel egyik szemöldököm. - Igyekszem nem elmondani senkinek, hogy az egyik jelölt a szíved csücske.
-Tessék? Te kutakodtál a szobámban?
-Miii? Dehogy! Elég volt magamra és arra a nőre néznem. És rád. Ne hülyéskedj! Azt hiszed nem tudom egy érintésből én is, hogy mi a lelked kívánsága? Pont hogy ez az egyik erőm. Nekem is idegesítő mindent tudni az emberekről. Minden egyes kis mocskos vágyukat. Szerinted mennyire jó ezeket tudni? - vágtam vissza.
-Elnézést. - húzódott össze.
Csendben folytattuk utunkat, mikor James nekiment valaminek. Én nem éreztem semmit,tovább tudtam menni, de ő nem.
-Mi lehet ez? - nézett körbe?
-Szerintem az a ház.
-Milyen ház?
-Te nem látod?
-Nem,semmit.
-Két lehetőséged van. Vagy hozzám érsz és bejössz velem, vagy kint megvársz.
James nagyon elgondolkodott, többször is körbe nézett, majd a szemeim vizsgálta, végül kinyújtotta a kezét. Megfogtam, ezáltal betudott jönni. Ahogy meglátta a házat, a fejét kezdte el fogni.
-Mi történt? - fogtam vállait.
-Csak... Szét megy a fejem. Mintha valaki belülről szedné szét.
-Máris van egy tippem ki lehet az. Mond ki 3x az Asmodeus nevet.
-Asmodeus... - dörgött egyet az ég, - Asmodeus... - a szél is feltámadt. - Áhh... - omlott a földre a fejét fogva. - Valami itt van és belülről akar szét szedni.
-Mond ki még 1x a nevét, hogy én is lássam.
-As... Asmodeus. - kínok között ordította James. Megjelent mellettünk egy hatalmas árnyék. Feje egy szarvas bika csontja, szarvai emberi bőrrel telítettek, ujjai aszott fekete bőr csontok, teste vékony és csontos. Bűzét nem is említem.
-Helló! Elengednéd az embert? Velem van.
-Te ki vagy? - hörgött nyálát csorgatva.
-Elvira. - tettem zsebre a kezem.
-Hogy? - lépett hátra, elengedve James-t. - Az nem lehet! Te nem lehetsz itt!
-De bizony egy merő véletlen folytán. - mosolyogtam.
-Én... Nem tudtam. - vett vissza kisugárzásából, James is kezdett jobban lenni. - Hogy kerültél ide?
-Dimenziót ugrottam.
-Menjünk be. - mutatta a kunyhóját.
-Jól vagy? - léptem James mellé.
-Persze... - szemei nem ezt mutatták.
A kunyhóba érve elámúltunk. Mintha egy ember rendezte családi faházban találtuk magunkat. Kívülről omladozó, belülről mestermű. Leültetett minket a kandalló elé.
-Hozok meleg italt. - hagyott ott minket.
-Ez... Hogyan lehet? - nézett körbe James.
-Mágia, amit ez a világ nagyon kordában tart. Nem tudom miért maradhat itt életben a mágia,de örülök, hogy eljöttünk ide. - dőltem hátra. Valami más volt itt. Valami könnyebb. Lehunyt szemmel hallgattam, ahogy a démon csontokat törve, ordítások után kilép a konyhából. James ámúlva nézte az idegent, ahogy lehajol hozzánk a bögrénket tartva.
-Köszönöm. - vettem el.
-Köszönöm. - szagolt bele James.
-Nyugodj meg, nincs mérgezve. - állt elénk emberibb alakban. Arca egy japán modellt meghazudtoló szépség volt, haja hátra fésülve, ruhája elegáns öltöny, csokor nyakkendővel.
-Te... Te vagy a démon? - ámúlt tovább James.
-Én bizony. A nevemet már tudod, elnézést kérek az előbbiért, nem tudtam, hogy ő a te embered. - intézte hozzám a szavakat.
-Semmi gond. Remélem nem vetted el az éveit.
-Vissza adtam.
-Helyes.
-Áruld már el, hogyan lehetséges ez itt minden! - mutatott körbe James.
Asmodeus egy halk, mégis jól hallható morgás után elmagyarázta a mágia hatalmát, hogy a ház egy kútra épült és onnan kapja az energiát.
-Szóval ezért van Elvira is jobban. - nézett rám.
-Tessék? - értetlenkedtem.
-Jobban vagy. Éreztem az előbb.
-Hogy mered tegezni! Ő egy Bukott! Add meg a tiszteletet ember! - szólalt meg hörgő hangján Asmodeus.
-Semmi gond. Úgy gondoltam így egyszerűbb lesz beépülnöm. - nyugtattam meg.
-Rendben. - nyugtalankodott tovább James-t bámulva.
-Most, hogy mondod tényleg jobban vagyok. Nem éhezem.
-Hozhatok valamit? - ugrott elém, mint egy jól nevelt kiskutya.
-Nem, köszönöm. Az emberem még zavarba hoznám.
-Embered? Nem vagyok házi állat!
-Hogy... - harapta el dühét visszafolytva Asmodeus.
-James... Kimehetnénk egy pillanatra?
-Hát hogyne! - hangzott megvetően.
-Ne haragudj. - néztem az öltönyös férfira.
-Ugyan! Csak tessék. - mutatott az ajtóra.
-Idefigyelj! - csuktam be magunk után az ajtót. - Odalent van egy hierarchia, amit minden körülmények között bekell tartaniuk. - mutattam be Asmodeusra. - Ha egy bukott megérkezik a területére, azonnal vendégként kell kezelni és királynőként bánni vele.
-Veled? - nevetett zavartan.
-Igen velem. Miért? - kezdtem magam felhúzni Jamesen.
-Mert én segítettem rajtad és én nem kaptam ilyen bánásmódot. Kis híján megölt, te meg zsebre tett kezekkel nézted.
-Muszáj volt, hogy a tekintélyem meglegyen.
-Persze! Tekintély... Szerintem itthagylak vele, nyugodtan beszéljétek meg a démoni dolgokat, de én nem kérek abból a lenézésből, amit attól a valamitől kaptam. - hagyott ott.
-James! Ha most itthagysz, nem biztos, hogy újra látsz.
-Tudod mit? Szerintem végig hazudtál magadról. Te pontosan ez vagy. - mutatott be a házba. - Egy ilyen szörnyeteg! Csak én hittem, hogy más lehetsz. - fordított hátat.
Alakja egyre halványabb lett. Szívem majd' megszakadt, éreztem szavai súlyát. Mégis úgy éreztem ezt muszáj megtennem. Muszáj elüldöznöm magam mellől, hogy túlélje. Nem tudom meddig tudtam volna magam visszafogni. Pont őt nem akartam volna bántani. A házba vissza lépve boldogság és szabadság érzet fogott el. Nem tudom milyen varázskútra találtak rá, de áldom az eget, hogy ide vezettek.
-Az ember? - állt meg mellettem Asmodeus, mint egy komornyik.
-Elment. - ültem vissza a fotelba. - Van egy szabály.
-Bármi!
-Nem nyúlhattok hozzá. Egyikőtök sem. Érted?
-De én egyedül... - nem tudta befejezni, villám lépéssel elkaptam a nyakát.
-Nekem soha ne hazudj. - szorítottam rá. - Azt mondtam hozzá és a szeretteihez nem érhettek, különben levadászlak titeket. Megértetted? - engedtem el. A nyakát nyugtatva bólogatott.
-Honnan tudtad, hogy nem vagyok egyedül?
-Szerinted egy Bukott ennyire buta? Lehet érezni mindent. Főleg a kút energiájával feltöltődve.
-Értem. - ült le mellém.
-Tudsz valamit az itt lévő szövetségről? Akik elbújva lopják az energiát.
-Azt ajánlom ne keresd. Csak mi maradtunk, mikor erre a világra jöttünk. A többieket megölték.
-Kik ezek? Emberek?
-Igen. A vezetőjük pedig egy Bukott erejét használja, úgy tartja kordában a világot.
-Egy bukott erejét használja? Tudjátok hol találom ezt az embert?
-Ne keresd fel. Nem tudjuk kitől kapja erejét.
-Tudod, hogy kivagyok ugye?
-Igen.
-Akkor mitől féltesz te engem? - húzódott gonosz mosoly az arcomra. Alig várom, hogy megismerjem a Varázslót.
