-Azta! De rég haltam meg! - nézek körbe. - Itt meg mi történt? Mit keres Gem Mephisto mellett? Michael? Miiii???-nézek a srácokra. Mindenki törölgeti a szemét.
-Elvi! Vissza kaptad az életed! - mosolyog Nami.
-Hát persze! Mondtam már, hogy ha meg halok, vissza jövök. Nem ússza meg a világ nélkülem. - kelek fel. - Most viszont, menjünk és segítsünk Arázielnek.
Fel ugrottam az óriás hátára.
-Jó életben látni Elvira! - köszön Aráz.
-Téged is angyalként! - vettem fel démon alakom, bele nyúltam a démon húsába, fel üvöltött, én meg ki szedtem az egyik csigolyáját. Le ugrottam róla, néztem, ahogy fájdalmak közepette ki leheli lelkét. Vagy legalább is az utolsót rúgja. Jó érzés volt vissza térni. Nosztalgikus emlékek éledtek fel bennem.
-Vigyázz már! - ért mellém egy ismerős alak. A vámpír srác volt az osztály társunk. Ahogy ki mondta, meg rengett a föld, hátulról menet szél lökött meg. Hátra nézek, a másik óriás csapódott a földre.
-Ez te voltál? - kérdezem a vámpírt.
-Ki más? - hagyott ott. Akkor látom a többieket is az osztályból. Farkasok, angyalok, varázslók. Hiába mondták nekik a vadászok, hogy térjenek vissza, nem mentek.
Élvezet volt a küzdelem. Fölénybe kerültünk.
-Vége Mephisto! - gyűltünk Michael köré, miután le vertük az összes démont. - Dugd vissza a segged az alaksorba!
-Ennek még nincs vége. - emelte fel kezét. Az összes démon a piros energia kör segítségével vissza mentek. Kifulladva a földre hulltunk. Jack mellém ült és át karolt.
-Reméltem, hogy vissza jössz.
-Én is. - nevettem.
-Szép volt Kála. - tűnt el Michael. Kála? Honnan tudja a régi nevem? Ezt 100 évvel ezelőtt használtam. Várjunk csak. Szőke haj, kék szemek. Miii?
-Kála? - néz rám Jack értetlenül.
-Egy... Régi nevem a régi időből.
-Honnan tudja?
-Hát... Én voltam a szeretője. 100 évvel ezelőtt egy nagy vállalat vezér igazgatója szeretője voltam. Ezek szerint...Michael volt az. - döbbent arcomon kívül nem olvashattak le mást.
-Nem is te lennél Elvi. - kezd el nevetni Nami. Mindenkinek tetszett.
-Hol vagyok? - hallunk egy női hangot. Oda nézünk, Britney tápászkodik fel éppen. Egy villám csapott le mellé, majd ott hagyott egy alakot.
-Te velem jössz. - mondta a pasi és egy ugyanolyan villámmal el is tűntek.
-Ez meg ki volt? - néztem a villám csapta helyet.
-Britney apja volt. - szállt le mellém a barna bőrű barátnője. - Meg próbálják vissza változtatni.
-Miből áll?
-Nem tudom. De nem is akarom meg tudni.
Akkor jutott eszembe!
-Aráz! - hívtam oda hozzánk. - Miből áll egy vissza változtatás?
-Ne akard meg tudni. Elég, hogy fájdalmas. De nagyon.
-Meg is érdemli. - tettem keresztbe a kezem.
Vissza tértünk a hétköznapokhoz. A takarítók el intézték, hogy egy ember se emlékezzen erre, a maradványokat is el tűntették. Nem maradt semmi, csak a mi emlékünk.
A suliban mi lettünk az Átkos osztály, akik nem hallgatnak a szóra.
Nem érdekelt minket ilyen apróság. Hirtelen fel emelkedett az osztály átlag. Meg tetszett mindenkinek a vadászat, így el kezdtek tanulni.
Az egyik nap valami ünnepségen kellett részt vennünk egy templomban.
-Jaaack nem akarok menni. - dünnyögöm a párnába nyomva a fejem.
-Pedig mennünk kell. - veszi fel zokniját. - Valami feh... világosat kéne fel venned.
-Jól értettem? Fehéret?
-Nem akartam ki mondani, de igen. Én is fehér ingben leszek.
-Mostmár tuti nem megyek.
-De jönnöd kell. Ha én szenvedek, te is. Nem maradhatsz ki. - kapott egy párnát a hátára. - Szóval így állunk? - dobta el pólóját. Apró borostás arccal, boxerben és zokniban közeledik.
-Mit akarsz csinálni? - mosolygok, ahogy fölém hajolt.
-Van még egy kis időnk. Rá veszlek, hogy gyere. - csókolt meg.
Ülök a Mustangban, hosszú autópályán mentünk keresztül egy másik városba. Az emelkedők tavakon íveltek át, a nap erősen sütött, ablakot le húzva bámultam kifelé, napszemüvegen keresztül.
Tényleg egy templomhoz érkeztünk. A suli busz már ott várt minket.
-Sziasztok! - láttam meg Namiékat.
-Szi... - kerekedett ki Nami szeme. Meg látta milyen ruhában vagyok. - Te, fehér blúzban? És szoknyában?
-Ne már, így is kellemetlen. - szégyenltem el magam.
-Elvi! Szép vagy! - fogja meg Nami a kezem.
-Igen?
-Mondhatod neki, nekem sem hitte el. - legyintett Jack.
-De el hittem, csak... Nem szeretem.
Be léptünk a templomba. Hatalmas, díszes és hideg épület. Mindenhol apostol és angyal szobrok. Előttem rengeteg ülő hely, még előrébb régi, barna fa padok két oldalt, mégis egymás felé néz. Hatalmas Jézus szobor előtt állt egy nagy sapkás emberke.
Még mindig nem szeretem az ilyen helyeket. Hamis igazságot tanítanak.
-Elvi, hogy tudtok bent maradni anélkül, hogy szénné égnétek? - suttog Nami.
-Nem minden pletyka igaz. Mi is be jöhetünk ide, de nem ajánlatos használni az erőnket, mert angyalok figyelik a templomokat. Azonnal ide jönne egy rendet tenni. Természetesen inkognitóban.
-Mi van a horror filmekben? Ott nem is jön ilyen inkognitós angyal.
-Nami... Az emberek tudnak erről? Akkor hogy tennék bele filmbe?
-Igaz...
Végig mentünk a nagy termen, egy folyosón, majd el értünk egy ebédlőbe. Már meg voltak terítve az asztalok. Jack azt mondta, valami köszönet nyilvánítás miatt jöttünk ide. De nem úgy érzem. Mióta be léptünk, valaki figyel.
Le ültünk egy asztalhoz. Előttem egy fiatal apáca növendék. Szürke ruhája csak az arcát és a kezét nem takarta.
-Jack hozol nekem valamit inni? - kértem meg. Kezdtem kényelmetlenül érezni az egészet.
-Persze. - tapadt az ajkamra. Alig tudtam el húzni magam.
-Mit csinálsz? - mosolyogtam. Imádom, mikor a tűzzel játszik. De nem kéne feltűnőnek lennünk. Szegény növendék vörös arccal fordult el. Valami furcsa energia lengte be az egész helyet. Én is rosszakat kezdtem el gondolni.
-Végre friss levegő.-mentünk ki ebéd után.
-Hé Elvi...-húz magához Jack. -Nincs kedved félre menni? Keresünk egy nyugodt zugot és...
-Fejezd be! Mi van veled?-szorítottam meg kezét.
-Nem is akarsz velem lenni?-bújik a nyakamba. Próbálom el tartani magamtól, de nem megy. Nincs más lehetőség...
-Térj már észhez!-fejeltem meg. Szerencsére erősebb a koponyám.
-Elvi?-pislogott Jack.
-Végre magadhoz tértél.
-Mikor jöttünk ki?-nézett vissza a templomra.-Mintha fátyol esett volna a szemem elé.
-Sss... Ne itt beszéljük meg. A falnak is füle van. Vége a rendezvénynek?
-Igen.
-Akkor üljünk be egy kávézóba.-indultam el messzire a helytől.
-Mi volt odabent Elvi?-kérdezte Nami.
-Nem tudom pontosan, de tényleg angyalok védik a helyet. Nem véletlen, hogy Jack úgy viselkedett.
-Amit sajnálok. Szegény növendékek...-temetkezett a bögre teájába.
-Semmi baj.-próbálta nyugtatni Nami.
-Tényleg! Mi van Willel?-nem érkeztem meg kérdezni érkezésünkkor.
-El utazott valahova. Valami családi ügy.
-Te jól vagy?
-Kezdem ki heverni.-szomorodott el Nami.
-Sajnálom,hogy az elő szerelmi szálad így sikerült.
-Inkább hagyjuk.-törölte meg a szemét a szemüveg alatt.
-Áááá!!!-hallottunk kintről egy sikítást.
