Megérkezett a sivatagba, követte a kő fényét. Napokig sétált, éppen csak egy kis időre megállva. Az éjszaka közepén megremegett a lába alatt a föld.
-Szóval erre vagy. - moslyodott el. Elővett egy tőrt és megvágta a karját. Hagyta, hogy a vérét beigya a homok. Várt, de nem jött el semmi. Megindult tovább, a sötétben csak a Hold adott némi fényt, előtte gyíkok szaladtak át a homokon, farkasok üvöltése lengte be az éjszakát, mégsem félt hiszen nem tehetnének vele semmit.
Megint érezte a rengést, most erősebben. Megint megvágta a kezét, hátha. Hallotta, hogy a közelben lévő állatok elmenekültek, vagy lecsendesültek. Reménykedett a giliszta érkezésében. Ami most be is jött. A föld egyre jobban rengeni kezdett, a távolban hatalmas repedés nyílt a homokban, a lény háta is megjelent, majd a fejét is kidugta. Ocsmány óriás kukac volt, 1000+1 foggal. Jack felvette a páncélját és várta, hogy a kukac megegye. Csak állt ott és várta. A kukac belsejében elővette a kardját és ketté szelte keresztbe. Csupa zöld sűrű folyadék jött ki belőle, beterítve ezzel őt is. Lerázta magáról a nagyját, előszedte a követ, de a kő nem a kukac belsejében volt a legfényesebb, hanem mikor elfordult egy irányba.
-Nem ebben az ocsmányságban van? Pedig azt mondta a kukacot kell keressem. - elindult a fény irányába. A fény egy lépés után elaludt. Vissza lépett, ott erős volt. Körbe nézett, nem látott semmit, még energia mozgást sem. Akkor jött rá, hogy amit keres, az a föld alatt van. Magához hívott egy hatalmas hurrikánt, a közepében állva a homok eltűnt, de ott kellett tartania a hurrikánt, mert a csapóajtót azonnal eltemette volna a homok. Nehezen, de sikerült neki kinyitnia, ahogy magára zárta a homok el is rejtette újra.
Egy sötét folyosón találta magát, mintha egy piramis belsejében járna. A falak téglákkal vannak kirakva, dohos szag és hideg fogadta.
A kő végig vezette a labirintuson, nem tudja mi lett volna, ha rossz irányba megy, de nem is akarta megtudni. Csak ment és ment,mikor elért egy hatalmas teremhez. Lesétált a lépcsőn, körülötte felgyúltak a fáklyák, végre világosság volt a teremben. A másik felében egy kőszobor volt, telis teli pókhálóval. Óvatosan leszedte, egy női alakot ábrázolt, magas koronával a fején.
-Mit keres itt egy ilyen alak a szentélyemben? - hallott egy női hangot a teremben.
-Van valamid, ami kell nekem.
-Ugyan mi kellene tőlem, mikor mindenki számára halott vagyok?
-Azt még nem tudom, de ha megjelennél nekem, örülnék.
-Megjelenni? Évszázadok óta nem látott senki, nem most fogok megjelenni valakinek.
-Pedig muszáj lesz, vagy erővel hozlak magamelé!
-Te? Ugyan hogyan tudnál... - állt el a nő hangja, ahogy Jack megfordult és nyakon ragadta.
-Mondtam, hogy jelenj meg magadtól. - fogta tovább. A nő nem tudott szabadulni se megszólalni. Jack végig vezette rajta a követ, a szívénél volt a legerősebb a fény.
-Sajnálom, de muszáj lesz elvinnem a szíved.
-V... Várj... - nyögte a szavakat.
-Vissza akarok térni valakihez minél hamarabb, a hasonmása pedig remélem nem valami játékot űz belőlem, hogy ezeket a tárgyakat össze szedeti velem.
-Kérlek... Várj...
-Jó, de nem engedem a nyakad. - finomított szorításán.
-Ki vagy te, hogy így hozzám tudtál érni?
-Egy másik dimenzió Angyala.
-Nem adom a szívem akárkinek. - moslyodott el. Vörös ajkai csillogtak a tűz fényében. - Árat kell adj érte.
-Miféle árat?
-Kellek hozzá én és kellesz te, meg egy ágy.
-Biztos, hogy nem! - fogott rá a nyakára.
-Jó! Nem kell! Csak... Had tudjam meg a történeted. - rakta hirtelen Jack homlokára kezét. Látta... Látta, ahogy megismerte Elvirát, érezte ahogy beleszeretett, érezte a fájdalmát ahányszor távol voltak egymástól. Érezte a boldogságát, amikor Elvira a közelében lehetett, érezte a vágyat, ahogy hozzá ér a lány arcához, a vágyat, hogy örökké az ő bőrét simíthassa. A fájdalmat, amikor elváltak és megtudta, hogy külön világba ragadtak. A dühöt, amit azóta folyamatosan érez. A nő elengedte Jack homlokát, azt vette észre, hogy patakokban folyik az arcán a könny. Egyszerűen nem tudja abba hagyni a sírást.
-Vedd el. - tette le kezeit oldalához. - A tiéd lehet a szívem, de kérlek vidd magaddal a másik világba és ott temesd el a szíved választottjával együttesen. Had érezzem a boldogságotokat az utolsó pillanatokban.
-Rendben. - szedte ki a másik kézével a nő szívét. A test fekete masszává változott, a szív még mindig dobogott a kezében. Elrakta egy kis táskába, majd vissza indult.
-Ez tovább tartott, mint gondoltam. - üdvözölte Eric, ahogy Jack oda teleportált elé.
-Igen. Odafelé vonatoztam.
-Dehát... A karkötő.
-Tudom, de valami azt súgta vonatoznom kéne.
-Talált is vamit a sugallat?
-Igen. Egy régi hazug ismerőst.
-Hazug? - nevetett Eric.
-Azt hitte anno beveszem, hogy az enyém a gyerek, pedig úgy csináltam, hogy véletlenül se lehessen az enyém a gyerek. Ráadásul tudtam, hogy megcsal. - nyomta a nő szívét a kezébe.
-El kellett volna nekem hoznod őt. Kihúztam volna belőle az igazat.
-Így is tökéletes volt. Viszont azzal a szívvel lesz még dolgom, úgyhogy ne játszd el.
-Minek?
-Megkért valamire a tulajdonosa.
-Egy Istennő megkért valamire?
-Istennő?
-Igen. Az utazók egyik istene volt.
-Ahhoz képest könnyen adta magát.
-Persze, mert elfelejtett volt. Így szinte már bármit megadnak, hogy meghaljanak.
-Értem. - fogta fel a nő szavait és fájdalmát.
-Mit kért tőled?
-Hogy temessem majd el a másik veled a ki világunkban.
-De édes. Megakar szabadulni ettől a világtól. Vicces... - tette egy dobozba a szivet.
-Megyek az utolsó darabot össze szedni.
-Jack... - állította meg Eric. - Feltétlen ezzel a kesztyűvel érj ahoz a csonthoz. Nagy bajt hozol a fejedre, ha nem így teszel. - nyújtott egy kesztyűt.
-Miért?
-Csak... - hagyta faképnél.
-Őrült vagy. - vette fel.
-Mondták már! - kiabálta oda messziről.
