-Hova kell menni? - köröz Wil.
-Ha jól érzem, előre. - válaszolt Nami.
-Látok egy házat. - helyeselt Gem.
-Akkor induljunk. - Lépkedett Nami előre.
Össze kulcsolva a kezem el indultam utánuk. Gyűlölöm a hideget és nem bírom el viselni.
Fújt a szél, esett a hó, Wil nagy vagányan sétált tovább, mintha meg sem érezné. Gem és én kaptunk Namitól egy melegítő pajzsot. Nekem nem ért sokat. Ugyanúgy dermedtem megfele a hidegtől.
-Elvira! - hallom Nami hangját, ki nyitom a szemem, a kezem és a térdem a hóba süllyedt.
-Elvi mi van veled?
-Semmi, csak nem bírom a hideget. - próbálok fel kelni,de nem ment.
-Segítek. - emelt fel Wil. Meleg volt a teste, de nem eléggé. Fáradt voltam és mozogni is alig tudtam.
Nem sokkal később el sötétült minden...
Nami mesélte később:
-Elvi! Elvi! - ébresztettem, de nem ébredt. Nagyon meg ilyedtem! Nem tudtam mit csináljunk. Haboztam, gyorsan vettem a levegőt is. Egyszerűen el vesztem.
-Nami. - tette kezét a vállamra Gem. Bele néztem a szemébe, nem hittem el, de le nyugodtam. Azok a zöld szemek meg igéztek.
-Minden rendben lesz. - szavai nyugalmat áraztottak. - Wil, vedd a karodba és siessünk a házhoz. - irányította a helyzetet. Más lett, mint a próba elején. Magabiztosabb.
Rengeteg séta után meg láttuk a fehér házat. Hosszú volt, egy hegy dalába építették bele. Az ablakaiból fény áradt. Nagyon reméltem, hogy tudnak segíteni Elvinek. A nap le menőben volt, messze tőlünk farkas üvöltés hallatszott, majd nem sokkal halál sikolyok.
-A többiek is erre tartanak. - nézett Gem a hangok irányába.
-Sietnünk kell. - ébredt fel bennem a verseny szellem.
-Nem. A legfontosabb, hogy épségben oda érjünk mielőtt... - akadt el a szava. Meg állt, körbe nézett. - Maradjunk csendben. Hallgatóztam én is, egyre sötétebb lett, szinte nem is láttunk már semmit.
-Mi az? - suttogom.
-Egy farkas van a közelben.
-Miii? - ilyedtem meg. A vérnyomásom az egekbe szökött. - Most mi lesz? - könnyeztem meg a helyzetet annyira féltem.
-Semmi Nami. Wil-lel el intézzük. Wil le tette mellém Elvit. - Vigyázz rá. - szemében az erő sugárzott. Ott maradtam egyedül, Elvi se tud segíteni. Egy védő pajzsot húztam körénk. Néztem körbe, féltem. Nem láttam már semmit. Majd egy nagy fényesség jelent meg előttem 20 lépésre. Wil volt az! Valami tűz féle égett körülötte. Aztán rá jöttem, hogy az energiája szabadult el. Hihetetlen mozdulatokat tett. Kung-fu harcos lett belőle. Nagy szemekkel néztem végig, ahogy le győzi azokat a hatalmas vérszomjas farkasokat. Kezdett szúrni a mellkasom, le kellett engednem a pajzsot. Elfogyott az energiám. Szorosan karoltam Elvit. Nem akartam, hogy baja essen. Ahhoz képest, hogy utál mindent és mindenkit, nagy szíve van. Meleg leheletet éreztem a hátamon. A vér is meg hűlt bennem. Nem akartam hátra nézni,de lassan mégis hátra fordultam. Meg dermedtem a hatalmas vicsorgó farkas láttán.
A farkas támadt, én meg be hunytam a szemem. Vártam a fogakat, a fájdalmat, a véget. Le pergett a szemem előtt az életem. A rövid kis silány életem. Annak örültem, hogy Elvirát meg ismertem. Le akart rázni,de éreztem, hogy nem szabad hagynom magam. Még egy cuki fiúval is meg ismerkedtem. Ezt is neki köszönhetem.
Vártam,hogy el távozzak ebből a világból, de nem jött el.
Ki nyitom a szemem, a farkas a földön feküdt. Nem értettem semmit. Majd egy nagy sárkány fej emelkedett fel a farkas tetem mögül.
-Gem! - örültem. A srác, sárkánnyá változva meg mentette az életünk. Közelebb jött, zöld volt és pikkelyes. Ugyanazt a sárkány formát vette fel, mint a tengerben. Feje tetején fekete szőr húzódott. Fel raktam Elvit magam elé. Én is fel ültem, Elvit karoltam egyik kezemmel,a másikkal a szőrbe kapaszkodtam. Gem el indult. Repült! Repült a levegőben. Spirál alakban le ereszkedtünk Wil-ért. Wil fel ugrott, el kapta Gem lábát, úgy mentünk tovább. Hátra hagyva a félelmet,régi magunkat és a farkasokat.
El értünk a házhoz. Gem le szállt, Wil le vette Elvit, én le ugrottam, Gem térdelt a hóban. Oda mentem és segítettem be menni. Belém karolt! Annyira örültem neki, hogy én is segítetek! Ahogy be léptünk, egy nagy alula tárult elénk. Középen egy fél köríves porta, két sarokban egy-egy ajtó. Ahogy meg látott minket az egyik lány, fel ugrott és meg nyomott egy gombot.
-Gyertek beljebb! - ugrott át a pulton. Közben a bal ajtóból egy hordágyat gurítottak ki hárman. A lány Gem-et vette át tőlem, Elvit fel rakták a hordágyra, én és Wil ott maradtunk.
A másik ajtóból Vivien tanárnő rohant ki, mögötte 2 másik tanárral.
-Normálisak vagytok gyerekek? - szőke össze fogott haja kócos volt, kedves arca most ideges.
-Miért Tanárnő?
-A leg veszélyesebb úton jöttetek!
-Micsoda? - néztem nagy szemekkel.
-Hála az égnek, hogy mindannyian jól vagytok. - ölelt át vékony karjaival. Ugyanolyan jól öltözött, mint szokott lenni. Világos kék póló, rajta egy fehér blézer, bokáig érő sötét kék szoknya és fekete csizma.
-Mi vagyunk az elsők? - kérdezi Wil. Úgy néz ki Wil nem érzett meg semmit ebből a harcból. Olyan, mintha most indultunk volna el.
-Nem. Előttetek értek be a Vér farkasokból álló csapat.
-Ez nem ér. - duzzogott a Majom fiú. Jajj már át veszem Elvi beszédét is.
-De Wil... - hűlt el a tanárnő. - A leghosszabb úton jöttetek! Gyertek, meg mutatjuk.
