Unexpected - Magyar

78.fejezet

Samantha szemszöge
- Sam, mennünk kell - kiáltja Harry.
- Jövök - mondom.
Az idióta bőröndömön ülök, és próbálom azt bezárni.
- Készen áll a bőröndöd? - kiáltja Harry ismét.
- Igen, megyek - kiáltom vissza, és felkapom a bőröndömet, majd lerohanok a lépcsőkön.
Harry a földszinten vár; fekete szűkszárú nadrágot visel megint, fekete inggel és sállal a fején. Még sosem láttam őt kendőt viselni, de lenyűgözően néz ki. Nem bírom megállni, hogy ne bámuljam, míg a lépcsőn megyek lefelé. Miközben rám mosolyog, elvétek egy lépcsőfokot, és letámolygok, mielőtt sikerül megkapaszkodnom a korlátban. A bőröndöm önálló életre kelve esik le a lépcsőn, és Harryre nézek, akinek szemei nagyra nyílnak, de felnevet, mikor rádöbben, hogy velem minden rendben.
- Lám-lám - rázza meg a fejét szórakozottan.
- Meg se szólalj. - Lemegyek végre, és hátrafésülöm a hajamat az arcomból.
Harry még mindig nevet. Felveszi a bőröndöt és az ajtóhoz viszi, majd felém siet vigyorogva. Mindkét kezét felajánlja, amit én elfogadok.
- Jól vagy? - kérdezi, és feltűnik, hogy próbálja visszafogni a nevetését.
- Igen, jól - vonom fel a szemöldököm, nagyra nyílt szemekkel rá nézve.
- Rendben - kuncog.
Játékosan rácsapok a vállára.
- Áú. - Eljátssza, mintha tényleg fájdalmat okoztam volna neki, mire a végén mindketten nevetni kezdünk. - Mennünk kéne a kocsihoz - teszi hozzá, mire bólintok és felveszem a kézitáskámat. - De először... - mondja Harry, és közelebb von magához. - Gyere ide. - Körém fonja karjait és ajkaink gyengéden találkoznak.
- Szeretlek - suttogja, mikor hátrahúzódik és elmosolyodom, őt ölelem.
- És én is szeretlek téged - mondom neki.
Harry lemosolyog rám, és megböki az orromat az ujjával, mielőtt a nyitott ajtó felé fordul.
- Menjünk, késésben vagyunk - mutat a kijárat felé.
Egy mély lélegzetet veszek és kilépek. Nem akarok visszamenni Amerikába. Örökre itt akarok maradni, csak Harryvel. Imádom Amerikát és hiányzik is, de azt hiszem, félek a sok drámától, ami majd az újságokban és a tévében fog zajlani.
Épp időben érkezünk meg a reptérre. Még mindig sietnünk kell, hogy becsekkoljunk. Fogalmam sincs, mit csinálunk, mert még sosem csináltam ez előtt. Figyelem Harryt, ahogy különböző emberekkel beszél, odaadja nekik az útleveleinket. Ámulok, mert annyira hivatásosnak látszik.
- Menjünk - fogja meg a kezem, és húz magával.
- Harry - suttogom, de nem felel.
Látom, hogy az emberek felismernek minket, őt. Sutyorogni kezdenek, és megfordulnak, fényképeket csinálnak kettőnkről. Harry gyorsabban megy. Nem tudom, hogy merre tartunk, de Harry szorítása a kezemen erősödik, és tudom, hogy nincs időm kérdezgetni, csak utána megyek.
Keresztülmegyünk a biztonsági kapun, amennyire gyorsan csak tudunk, majd egyenesen a VIP váróterembe. Harry néhány furcsa dolgot mormol a srácnak, aki a bejáratnál áll, és pénzt ad neki, mielőtt végre felém fordulna.
- Megvagy? - kérdezi, mire elmosolyodom.
- Jól vagyok, de mi van veled? - Gyengéden simítom meg az arcát, de Harry hátrahúzódik, és én is olyan gyorsan veszem vissza a kezem, amennyire tudom. Most összezavarodtam. - Kissé stresszesnek tűnsz - teszem hozzá, és lesütöm a szemeimet a lábamra.
- A fotósok mindenhol ott vannak - suttogja Harry, mire bólintok. - Kérsz kávét, vagy valamit? - kérdezi.
- Nem, köszi. - Magamra erőltetek egy mosolyt.
- Csak menjünk oda és üljünk le. Még mindig van fél óránk, mielőtt felmehetünk a gépre - javasolja Harry, mire bólintok megint.
Előttem sétál, és elnézést kér, mielőtt elmegy egy kávéért magának, amint leülök. Kissé összezavarodtam, amiért így viselkedik, de ráveszem magam, hogy arra gondoljak, mennyire stresszes. Ugyanannyira bizonytalan a helyzettel kapcsolatban, mint én.
Harry pár perccel később tér vissza, és látom, hogy lenyugodott kissé. Velem szemben foglal helyet, és végre leveszi a napszemüvegét. Belekortyol a kávéjába és mély levegőt vesz, mielőtt mindkét kezét az asztalra helyezi és egyenesen a szemembe néz.
- A hajaddal játszol - jelenti ki.
A szemöldökömet ráncolom, és zavartan nézek rá.
- Mindig a hajaddal játszadozol, ha titkolsz valamit, vagy nem érzed magad kényelmesen - teszi hozzá, mire a kezeimet az asztal alá kapom.
- Azt hiszem, csak kissé ideges vagyok - mondom neki, mire bólint.
- Én is ideges vagyok - vallja be.
- Beszéltél Paullal? - kérdezem tőle, még ha tudom is, hogy utálja ezt a témát.
- Nem, nem beszéltem. - Az arca megmerevedik.
- Utál engem, ugye?
- Nem, nem utál - mondja Harry, de biztos vagyok benne, hogy csak meg akar nyugtatni. - Paul rendes ember, csak túl sokat gondolkodik és aggódik - rázza meg a fejét, majd előveszi a telefonját.
Nem szólok hozzá, míg nem teszi el a készüléket és sóhajt fel.
- Nem annyira mérges, mint gondoltam - mosolyodik el halványan.
- Nem annyira, mint te gondolod - motyogom, és a szemeim nagyra nyílnak.
- Nos, amint landoltunk, beszélni akar velünk, és nem írta az üzenete végére, hogy „csók", ami annak a jele, hogy mérges!
A szám elé kapom a kezem, hogy ne nevessek fel hangosan.
- Mi az? - kérdezi Harry vigyorogva.
- Semmi - nevetek halkan.
- Olyan fura vagy - rázza meg a fejét, mire még inkább nevetek.
- Oké, de te vagy itt a legfurább - mondom neki, mire felnevet.
- Tökmindegy - mosolyog Harry, mielőtt ismét belekortyol a kávéjába.
Órákkal később értünk földet, és elfáradtam, annak ellenére, hogy a repülő út nagy részét átaludtam Harry vállán. Olyan biztonságban érzem magam mellette. Mindketten úgy döntünk, hogy eszünk valamit a reptéren, mielőtt a hotelbe indulunk. Paul megüzente Harrynek a részleteket, és úgy tűnik, tényleg visszatérünk a valós turnéba. Minden megváltozik, amint lelépünk a repülőről és megvárjuk a csomagjainkat. Az emberek most is felismerik Harryt, aki megpróbál a kendője és a napszemüvege mögé rejtőzni. Akkor is felismerik őt. Kihúzza kezét az enyémből, amint ez feltűnik neki, és most is valami furát érzek a gyomromban. Úgy tűnik, a csomagunk nem fog megérkezni, és látom, hogy Harry a száját harapdálja. Ideges. Azt kívánom, bárcsak megfoghatnám a kezét és éreztethetném vele, hogy biztonságban van, de nem akarom, hogy mérges legyen. Mélyen felsóhajt, mikor mindketten megpillantjuk a bőröndjeinket, és amint meg is kapjuk, Harry a kijárat felé indul. Megfordul, mintha eszébe jutna valami, mondjuk, hogy vele vagyok. Megáll és megvárja, míg beérem.
- Sajnálom, bébi - suttogja.
- Semmi baj - mondom neki. - Menjünk innen!
Bólint, és ismét elindul. Követjük a kijáratot jelző táblát, és azt kívánom, bárcsak betérhetnénk a legközelebbi hotelbe. Ahogy átmegyünk a kijáraton, rengeteg emberrel találjuk szembe magunkat, és a sok vaku villanása majdnem lehetetlenné teszi, hogy lássam magam előtt Harryt. Hirtelen nekimegyek valakinek, de aztán rájövök, hogy csak Harry az.
- Megvagy, Sam? - kérdezi.
- Itt vagyok - válaszolom.
A szívem őrülten ver. Sosem fogom megérteni, hogy szokhatnak hozzá ehhez a felforduláshoz az emberek, a sok vakuhoz és sikoltozáshoz. Azt se fogom megérteni, miért kiabálnak ennyire, és miért nem nézik csendben Harryt, vagy kérnek tőle udvariasan egy képet, ahelyett, hogy fogdosnák, ráncigálnák őt. Annyira sajnálom. Megfogom a kezét és ezúttal megszorítja a kézfejemet, ahelyett, hogy elhúzódna.
- Maradj mögöttem - mondja nekem, mielőtt megindul.
Megszorítom a kezét, hogy jelezzem, hallottam és mögötte maradok.
Az emberek hangosabban kiáltanak, ahogy elhaladunk mellettük, és hirtelen tucatnyian veszik körbe Harryt és engem. Valaki megragadja a kendőjét, és meglök.
- Harry, szeretlek.
- Harry, akarok egy selfiet.
- Harry, erre.
Csak ezeket hallom, miközben nehezen kell dolgoznom azon, hogy ne csússzon ki a kezem Harryéből.
- Ki az a lány?
- Úristen, van barátnőd? - kiáltják a többiek, és hirtelen azt kívánom, bárcsak elrohanhatnék. De gyakorlatilag beragadtunk a sikoltozó lányok közé. Még a két biztonsági férfinek sincs esélye, hogy eljuttasson minket az autóig.
- Lépjetek hátrébb. Menjetek arrébb - mondják a biztonsági őrök a lányoknak.
- Harry, menjél - utasítják őt, én pedig megpróbálom követni.
Óráknak tűnnek, mire végre a kocsihoz érünk.
- Induljon - kiáltja majdnem Harry a sofőrnek, mire a combjára helyezem a kezem.
Elvesztette a fejkendőjét, és most a kezével kell hátrafésülnie a haját.
- Jól vagyok - leheli, és finoman a combját simogatom, ahogy közelebb mászom hozzá.
Körém fonja a karját és neki dőlök. A szíven még most is őrülten ver, ahogy lehunyom a szemem és Harry magához szorít.
Ez minden bizonnyal a legfélelmetesebb dolog volt. Még sosem ijedtem meg ennyire. El se hiszem, hogy a rajongók azt hiszik, ez rendben van. Harry annyira megtörtnek látszik, pedig ő a tőle telhető legjobban próbál találkozni a rajongóival. Nem érdemli meg mindezt.
- Jól vagy? - motyogom a mellkasára.
- Lassan - sóhajtja.
Felnézek rá, mire letolja a napszemüvegét és a tekintetünk találkozik. Szomorúnak és fáradtnak tűnik. Sajnálom őt.
- Itt vagyok neked. - A kezembe fogom arcát és lassan az ajkaimhoz húzom őt. Szenvedélyesen csókolom, megpróbálom vele megértetni, hogy még ilyen időkben is mellette állok. Lemosolyog rám, ahogy elhúzódom, és ismét magához szorít.
- Máris sokkal jobban vagyok - suttogja, majd ismét megcsókol.