Unexpected - Magyar

12.Fejezet

Samantha szemszöge
Az ágyon ülök, és azon gondolkozom, hogy mi Harry baja most, majd meghallom, hogy a konyhában beszél. Felállok és a már becsukott ajtó felé sétálok, hogy halljam, mit mond. Normális esetben nem teszek ilyesmit, de nagyon kellemetlenül érzem magam.
- Igen, oké... Igen, itt van, van egy szabad ágyatok?... Nem... Tényleg nincs?... És egy kanapé, amit használhatna?
Most rólam beszél? Le merném fogadni, hogy igen. A szívem gyorsabban ver. Mégis kivel beszél?
- Igen, tudom - folytatja halkabban, és már alig hallom a hangját. - Oké... Megmondom neki... Igen, tudom, nem fogom... Kösz, Linda, később találkozunk, oké... Szia
Bontja a vonalat és ekkor kinyitom az ajtót, besétálok. Nem fordul felém, vagy néz rám, miközben a konyhaasztalhoz megyek, ahol ül. Kiegyenesedem, amint elé állok és megköszörülöm a torkom.
- Nincsen szabad ágyuk, de cserélhetsz Lindával, és ő maradna itt - mondja és a mellkasom összeszorul, amint meghallom Linda nevét.
- Oké - mondom és megfordulok, hirtelen elönt a féltékenység és fájdalom. Úgy hangzik, mintha ő örülne, hogy Linda marad vele és fáj, hogy őt választja helyettem.
- Ugye tudod, hogy itt maradhatnál, ha akarsz - hallom a hangját, miközben visszaülök az ágyra.
Nem válaszolok, hanem magamhoz veszem a topot, hogy átöltözzek. Nem hinném, hogy követne, úgyhogy felállok és a fal felé fordulok, hogy átvegyem Danielle felsőjét. Miután megfordultam látom meg Harryt az ajtóban állni és a szívem is megáll. A szemei le-fel vándorolnak rajtam és már tudom, hogy végignézte, ahogy átöltözöm.
- Sajnálom - mondja hirtelen és a földet nézi.
Még mindig nem válaszolok, lenézek a földre, miközben visszarakom a pólóját az ágyra. Közelebb jön hozzám, még így is hallom a lépéseit, hogy nem visel cipőt. Nem tudom, mi van vele, de a hangulata egyik pillanatról a másikra változik meg. Megáll a szívem, ahogy csak pár lépésre áll meg tőlem. Kényelmetlenül érzem magam, ahogy szemei még mindig rajtam vándorolnak, de mélyen legbelül, tetszik. Nem tudom miért, de a jelenléte csinál velem valamit, amit még sosem tapasztaltam meg.
- Itt akarsz mara-? - Harry kezdi, de félbeszakítom.
- Nem, ez így jó - mondom, és remegő hangom cserbenhagy. Megköszörülöm a torkom és megfogom a kézitáskám ismét.
- Oké. - Rekedt hangja ismét visszatért a normálishoz és próbálok nem ránézni.
- Mikor jön? - kérdezem.
- Bármelyik pillanatban - mondja és az ajtó felé kapja a fejét, amint meghallunk valakit kopogni.
Az ajtóhoz megyek, Harry pedig mögöttem jön, megragadja a kezem és megállít. Még mindig nem nézek rá, egészen addig, amíg nem rakja az ujjait az állam alá és kényszerít, hogy a szemébe nézzek. Ismét kopognak az ajtón, mire meg akarok fordulni, de fogása erősödik a kezemen és maradásra kényszerít.
- Mi az? - kérdezem alig suttogva.
Behunyja a szemét, majd vesz egy mély lélegzetet, mielőtt újra kinyitná. Sokkal lágyabbnak tűnik most már. Ledöbbent, amint hirtelen ajkait az enyémre helyezi és erőn nekem nyomja. Meglepettségemben a szemeim nagyra nyílnak és próbálok hátra lépni, de a nyakamnál fova magánál tart. A mellkasára helyezem a kezem és hátranyomom, még nem állok készen erre. Mit képzel magáról? Elenged, miután eltoltam magamtól és a földet nézi, ajkaiba harap. Nem várom el tőle, hogy megszólaljon, megőrülök. Kinyitom az ajtót, ahol Linda áll. A ruha, amit visel, lesokkol, de azt hiszem, Harrynek tetszik, mert hallom, ahogy megköszörüli a torkát mögöttem. Kimegyek, anélkül, hogy bármit is szólnék. Linda átadja nekem a kulcsokat és Harryre mosolyog.
- Szia, bébi - mondja és bemegy. Megfordulok, hogy lássam, ahogy megöleli Harryt. Azonnal a nyakába rakja kezeit és a vállára simul. Harry rám néz, szemei csillognak és csak egy szemforgatást követően kezdek sétálni a szobám felé. Hallom, hogy hangosan becsapják az ajtót és nem akarok belegondolni, hogy mi fog ott történni az elkövetkezendő órákban.
A folyosón sétálva megtalálom a szobám, és nagy gombócot érzek a torkomban. Mi a gond velem? Nem is kedvelem őt, egyáltalán nem.
Amint belépek a szobába, rájövök, hogy Daniellel osztozom. A nappali fele sétálok, és a gondolatom bebizonyosodik. Ott ül a nagy kanapén és rám néz, amint megállok.
- Hol voltál, kedves? - kérdezi és feláll, hogy felém sétáljon.
- Túl részeg voltam, hogy átgondoljam, mit csinálok - mondom neki és a földet kezdem nézni.
- Jól vagy? - kérdezi aggódva, mire bólintok.
- Tudod, hol van a telefonom? Tényleg fel kéne hívnom anyát - mondom és mosolyog.
- Nálam van, ott az asztalon.
- Köszönöm - mosolygok vissza és az asztalhoz megyek, hogy felvegyem.
- Amúgy, a bőröndöd a szobában van, Linda idehozta - folytatja.
Linda nevének hallatától felfordul a gyomrom, és azonnal megjelenik előttem az a kép, ahogy Harry öleli őt az ajtóban, és az, ahogy rám nézett közben. Ahogy az ajkait az enyémen éreztem, és a tekintete, miután azt mondtam, hogy utálom. Tényleg összezavar a tetteivel és a hangulatingadozásai pokolian idegesítenek. Az egyik percben hozzám se szól, a másikban pedig megcsókol. Mégis mit gondol? Amint felnézek, Danielle aggódva tekint rám, ezért kénytelen vagyok mosolygást színlelni.
- Köszönöm. Megyek és felhívom anyát - sikerül kinyögnöm, mielőtt kimennék az erkélyre.
Leülök és hagyom, hogy egy mély sóhaj elhagyja a számat, mielőtt anya számát tárcsázom.
***
Miután bontottam a vonalat, úgy döntök, hogy inkább kint maradok a teraszon egy kicsit, összekuporodva a kényelmes székben.
Utálom, hogy hazudok anyának, de annyira boldognak tűnt, miután elmondtam, hogy az előadás remekül ment. Tényleg azt hiszi, hogy remek balett táncos vagyok és talán igaza is van, de arra már nem lenne büszke, ha elmondanám neki, hogy valójában másmilyen stílust táncolok és hogy olyan részeg voltam tegnap éjjel, hogy egy félmeztelen sráccal kellett egy ágyban aludnom. A gondolataim maguktól térnek vissza Harryhez. Megrázom a fejem és megpróbálok másra gondolni, de nem működik. Mit csinálhat most? Le merném fogadni, hogy Lindával osztozik néhány igen intim perceken. Gyakorlatilag rávetette magát Harryre. Ő és a női népesség fele tenné ugyanezt ezen a világon. Lenézek a teraszról, és látom, hogy rengeteg lány vár a fiúkra, hogy kimenjenek és találkozzanak velük. Mosolygok, ahogy hallom, hogy kiabálják, mennyire szeretik őket, és hogy azt kívánják, bárcsak velük lehetnének. Szomorú leszek, ahogy meglátom, néhányuk milyen gyönyörű. Azon csodálkozom, hogy miért gondoltam én valaha, hogy Harry valami különlegeset lát bennem, egyáltalán miért gondolok én rá? Nem az a fiú, akivel anyám akarná, hogy randizzak. Randizni. Furcsán hangzik ez a szó, mikor rágondolok. Az anyám megölne, ha megtudná, hogy megcsókolt. Harry megcsókolt. Vagyis, az ajkait erősen az enyéimre nyomta, miközben a szemeim tágra nyíltak a sokkoló mozdulata miatt. Az ujjaim maguktól vándorolnak a számra, ahogy megérintem ,még mindig emlékszem, milyen puhák voltak az ajkai. Puhák, de mégis kemények. Már attól is felgyorsul a szívem, ha csak rá gondolok. Mi a gond velem? Néha már magamra sem ismerek.
- Samantha, minden oké? - hallom Danielle hangját mögülem, mire megfordulok.
- Persze, minden rendben - mondom és próbálok mosolyogni.
- Nem kell ilyennek lenned - mondja és kijön hozzám az erkélyre. - Elmondhatod nekem.
- Semmiség - vonok vállat, mire összehúzza a szemöldökét és nagy barna szemekkel néz rám.
- Nem hiszek neked - mondja, majd lenéz a sikítozó lányokra és a mosolya odafagy az arcára. - Furcsák, mi? - nevet halkan. Bólintok.
- Sajnálom, hogy olyan részeg voltam tegnap éjjel - mondom egy pár pillanat múlva, és a hangom gyengébbnek tűnik, mint ahogy akartam, hogy hangozzon.
- Ne tedd, jól szórakoztál, nem? - Tekintetünk találkozik.
- Nem tudom - vonok vállat ismét.
- Nem tudod? - néz rám meglepődve. - Leléptél Harryvel. - Nem szólal meg pár pillanatig. - Linda azt mondja, hogy jó a...
- Elég - kiabálom majdnem, mire szemei kikerekednek.
- Szóval, nem volt olyan jó? - kérdezi egyre komolyabban.
- Danielle, még szűz vagyok, nem is csókolóztam még fiúval, vagy úgy igazán nem - vallom be neki, s közben a földet nézem.
- Ó, Istenem. Sajnálom - mondja és elpirult. - Csak szokatlan, hogy Harry egy szobában alszik egy lánnyal anélkül, tudod, hogy...
- Semmi baj, nem vagyok olyan - mondom neki, mire gyengén rám mosolyog.
- Szóval, nem is csókolóztatok? - kérdezi kis idő múlva.
- Nem, mármint nem igazán - kezdem, és látom, hogy nehezen vesz levegőt.
- Ezek szerint, mégis? - mosolyog rám.
- Nem, ez nem olyan - mormolom.
- Mondd el - könyörög, mire sóhajtok.
- Hát, nem igazán mondhatok bármit, mert nem emlékszem sokra a múlt éjjelből, leszámítva azt, hogy egy random sráccal smároltam a tánctéren. Vagyis, arra sem emlékszem, csak Harry mesélte. - Danielle totál ledöbben.
- Megcsókoltál egy vadidegen srácot, és az volt az első? - kérdezi tőlem, szemei hitetlenséget tükröznek.
- Azt hiszem - motyogom és elpirulok. Rosszul érzem magam most már, hogy leesik, amit Danielle próbál mondani, de részeg voltam, nem is igazán emlékszem, és amúgy is ők hagytak magamra.
- Mit csináltatok Harryvel az éjjel? - kérdezi, miután befejezte a kuncogást.
- Semmit, még ahhoz is részeg voltam, hogy egyenesen járjak. Visszahozott a szobájába, átöltöztetett a ruháiba, aztán hagyta, hogy az ágyán aludjak - mondom.
- Ő öltöztetett át? - Látom rajta, hogy azt, hiszi hazudni próbálok azzal kapcsolatban, hogy semmi sem történt.
- Igen, ezt mondta nekem. - Sóhajtok. - Dani, nem emlékszem semmire, még azt se tudom megmondani, hogy miért mentem a szobájába.
Meglepődöm, ahogy megölel hirtelen és a fülembe motyogja: - Nagyon kell kedvelnie téged, normál esetben sosem utasít el egy lehetőséget, hogy lefeküdjön egy lánnyal.
Elhúzódom az öleléséből és kikerekedett szemekkel nézek rá.
- Ő már csak ilyen - mondja, és úgy tűnik, sajnál.
- Mindegy - mondom, több-kevesebb sikerrel próbálom nem mutatni remegő hangom. - Rengeteg lányt talál arra - mutatok le a várakozó lányokra a hotel előtt, miközben csendesen nevetek.
Danielle bólint. Hallom, hogy valaki kopog az ajtón.
- Majd én - mondom, és megkönnyebbülök, hogy nem kell Harryről beszélnem többet.
Az ajtó fele sétálok, összezavarodott érzelmekkel. Kinyitom az ajtó zárját és a kezem a kilincsre rakom, lassan lenyomva azt.