Unexpected - Magyar

13.Fejezet

Szemeim nagyra nyílnak, mikor kinyitom az ajtót és meglátom, hogy ki áll ott. Magamra erőltetek egy mosolyt, mire ő megköszörüli a torkát.
- Szia, uhm - kezdi és egyik lábáról a másikra áll. - Danielle itt van?
Kérdése megmosolyogtat és bólintok.
- Kint van az erkélyen - mondom és szélesebbre nyitom az ajtót, hogy be tudjon jönni.
Utánanézek, miközben a nyitott erkélyajtó felé sétál és hallom, hogy Danielle sikolt. Egyáltalán nem számított Liamre, hogy ma idejön. Mosolygok kettejükre, olyan boldognak tűnnek, és kis idő múlva nem hallom őket beszélni többet. Inkább nem nézem meg, mit csinálnak, mert nem akarok megzavarni semmit. Hallok még egy visítást és lábdobogást közeledni, ahogy bemegyek a konyhába. Úgy tűnik, egyenesen a hálóba sétálnak. Kínosan érzem magam, hogy szemtanúja vagyok mindennek, ezért úgy döntök, hogy elmegyek sétálni, csak hogy magukra hagyjam őket.
Ahogy felveszem a telefonom és kulcsom, hallom Daniellet kuncogni. Mosolygok, és tényleg azt kívánom, hogy ezek ketten örökre együtt legyenek. Nyilvánvaló, mennyire szeretik egymást, mégha Danielle még mindig csak annyit vall be, hogy kedveli őt.
Egy pillantás az órára elárulja, hogy nincs sok időm, mielőtt el kell indulnunk az arénába, úgyhogy lesétálok a hotel éttermébe, hogy igyak valamit. Látom, hogy a lányok őrülten rohangálnak az előtérben és a sikításokat a hotel előtt még jobban lehet hallani az étteremben. Azon csodálkozom, hogy a többi vendég mit gondolhat, amiért nem élvezhetik a nyaralásukat, vagy bármit, amit itt csinálnak. Néhány lány elmegy mellettem, egyenesen rám néznek, aztán egymás fülébe sugdolóznak. Kínosan érzem magam, hogy egy magazin mögé próbálok meg elbújni, amit olvasok, míg az italomra várok.
Nem sokkal az után, hogy megkapom az italt, a biztonságiak az étterem bejáratához állnak és a lányoknak el kell hagyniuk az előteret. Nézem, ahogy a biztonságiak lassan vezetik a kijárathoz egymás után a lányokat, és amiért nem történik semmi több, elkezdem olvasni a magazint ismét. Nem is veszem észre Niallt és Louist belépni a hotel éttermébe, miután a lányok kimentek. Ahogy felnézek, akkor találkozok két kíváncsi kék szempárral.
Zavartan nézek rájuk, ahogy közelednek felém és az asztalomnál ülnek le. Mindkettejük kezében sör van.
- Uhm, hello? - mondom nekik kérdőn, mire nevetni kezdenek.
- Szia, Samantha - mondja Louis, egész fehér fogsorát kimutatja.
- Mizu? - kérdezi Niall.
Vállat vonok. - Semmi különös, csak iszom és olvasok. - Próbálom elrejteni idegességem, amiért engem néznek és minden mozdulatomat, amit csinálok.
- Hova mentél tegnap este? - kérdezi Louis és a mosolya még nagyobb lesz.
A szívem megáll a kérdése hallatára és tudom, hogy mind arra gondolnak, hogy lefeküdtem Harryvel. Annak a fiúnak annyira jó hírneve van, hogy még mindig nem tudom elhinni.
- Visszajöttem a hotelhez - válaszolom, míg próbálom rejtegetni az ijedt hangom, ami elhagyja a számat.
- Lám-lám - kuncog Niall és kortyol egyet a söréből.
- Nem történt semmi - mondom nekik, de inkább a magazint bámulom, és úgy teszek, mintha valami érdekes lenne beleírva.
Megint hallom a kuncogásuk, de úgy döntök, inkább nem nézek fel. Utálom, hogy az arcom azonnal elpirul, és ettől azt hiszik az emberek, hogy hazudok.
- Amúgy, hol is van Harry? - Niall kérdezi nem sokkal később és felnézek.
- Ki?
- Harry? - kérdezi Louis és körbepillant a szobában.
- A szobájában van Lindával - mondom nekik és legyűröm a dühöt, ami egyre csak nő bennem, akárhányszor Lindára gondolok.
- Oh, értem - mondja Louis és hirtelen megkomolyodik.
- Ez szégyen - bólint Niall és feláll. - Hát, Samantha, jó volt veled beszélgetni, mennem kell zuhanyozni, ne feledd, hogy egy óra múlva indulunk - mosolyog rám és észreveszem, mennyire kékek a szemei. Még sosem láttam ilyen kék szemeket.
- Majd találkozunk - válaszolom, közben mindkettőjükre nézek.
- Szia - integet Louis.
Amint elhagyják az éttermet, hátradőlök és félrerakom a magazint. Mély lélegzetet veszek és kortyolok egyet az ásványvizemből, miközben megpróbálok megnyugodni. Nem tehetek róla, de a gondolataim mindig Harrynél kötnek ki. Nem akarom elképzelni őt Lindával, de nem tudom kitörölni a képet a fejemből, mikor ölelkeztek előttem. Valami furcsa érzés van a mellkasomban, akárhányszor arra a képre gondolok, és azt kívánom, bárcsak kitörölhetném. Nem akarom ezt érezni, nem akarok Harryre gondolni. Még csak nem is kedvelem őt.
Felállok és felmegyek az emeltre, vissza a szobánkba. Remélem, hogy Liam elment, vagy legalább már kijöttek a hálószobából. Amint bemegyek a szobába, megkönnyebbülten sóhajtok, mert hallom Daniellet zuhanyozni, és Liam cipői is eltűntek. Bemegyek a hálóba, hogy magamhoz vegyem a ruháim, és ekkor jön ki Danielle a zuhanyzás után, egész arcát beteríti a mosolya.
- Szia, bébi - mosolyog, nekem meg vigyorognom kell.
- Szia, Dani. Készen kell lennünk egy óra múlva - mondom, mire bólint.
- Tudom, ezért ment el Liam - pirul el a neve említésére és én alig tudok visszatartani egy „awwww"-t. Egyszerűen csak aranyos, amikor elpirul Liam miatt.
***
Ahogy két órával később az arénába sétálunk, próbálom figyelmen kívül hagyni Lindát, aki Harryről áradozik, hogy mennyire kedveli és milyen nagyszerű. A mosdóba megyek és megpróbálok nyugodt maradni. Nem láttam Harryt, mióta megölelte Lindát és nem is szívesen látnám, mielőtt felmennénk a színpadra. Azt se tudom, hogyan viselkedjek. Nem tetszik az, ahogy tekintete vándorol a testemen és a gondolat, hogy látott már csak a melltartómban, még bizonytalanabbá tesz. Örülök, hogy a gyógyszer, amit adott, tényleg hatásos és már elmúlt a fejfájásom.
Mire bemegyek az öltözőnkbe, Lou, a stylistunk már ott van és Baileyvel beszélget. Suttognak valamit, mielőtt mindketten rám néznek és Lou a székre mutat, hogy menjek oda.
- Oké, azt hiszem, ma veled kezdem - mondja egy bájos mosollyal.
Leülök a székre és a tükörképemet nézem előttem. Megviseltnek tűnök, de annyira nem érdekel. Amíg nem készítenek képeket, addig senki se fog rá emlékezni. Lou elkezdi megmosni a hajam és megcsinálni a sminkemet. Fél órával később be is fejezi és kinyitom a szemem, hogy magamra lássak ismét. Majdnem megfulladok. Még sosem volt ennyi festék az arcomon és látom, ahogy Bailey felmutatja a hüvelykujját Lounak. Zavartan nézek Baileyre, aki csak vállat von és rám mosolyog. Ahogy mindkettejükre ránézek, máris tudom, hogy régóta tervezték ezt, hogy így nézzek ki, de még mindig nem értem, miért. A többi lánynak is készül a sminkje, és én vagyok az első, aki felveszi a szerelését, majd várok rájuk, hogy gyakoroljunk még a show előtt néhány mozdulatot a színpadon.
***
Minden jól ment, és ahogy most itt ülünk az öltözőben pár perccel a koncert előtt, örülök, hogy ma este még nem találkoztam Harryvel. Hallom, hogy az elő zenekar játszik és a rajongók sikítanak. A szívem még gyorsabban ver, pár percünk maradt, mielőtt kimennénk oda és ismét hivatásosan kell viselkednünk.
Abban a percben, hogy a színpadra megyünk, megpróbálok mindent kizárni, de leginkább megpróbálok nem Harryre nézni. Nem is kell ránéznem, hogy tudjam, végig rajtam tartja a szemét. Azt is érzem, hogy Linda zavartan néz, és ez valójában tetszik, de attól még mindig a táncra kell koncentrálnom. Áttáncolunk pár számot és nemsokára a fiúk lemennek a színpadról, hogy átöltözzenek, addig nekünk pedig szórakoztatni kell a rajongókat, míg várakoznak. Éppen helyet kell cserélnem valakivel és Linda mellett sétálok el. Rám néz haragos tekintettel, mire én mosolygok és ez nyilvánvalóan dühösebbé teszi, mert félrelök az útból. Nehezen sikerül nem elbotlanom, és nagyra nyílt szemekkel nézek utána, mielőtt tekintetem találkozna Bailey-ével. Bailey mérgesnek tűnik és csak megrázza a fejét, ezért vállat vonok és úgy teszek, mintha semmi se történt volna. Pedig mélyen legbelül dühös vagyok. Dühös Lindára, hogy félrelökött minden ok nélkül, pedig úgy tudtam egy csapatban vagyunk, legalábbis a színpadon. Örülök, hogy a fiuk visszajönnek és elkezdődik a következő dal, de akkor döbbenek rá, hogy ez az a dal, amire Harry mindig megőrül és össze-vissza rohangál. Azt hiszem, a Rock Me. A helycsere miatt most éppen mögötte állok és körbeugrik, mint egy őrült kisgyerek, miközben én csodálkozom, hogy hogyan marad ilyen tökéletes a hangja. A többi lányra nézek és majdnem tökéletesen táncolunk rutinos mozdulatokkal. Mosolygok, mert annyira imádok táncolni és majdnem mindenről elfeledkezem, amint mozogni kezdek. A tömegre nézek, a sikítozó lányokra, néhányuk sír, néhányuk pedig ugrál telefonnal a kezében. Azon gondolkozom, hogy fog kinézni a videó vagy éppen a kép, miközben ugrálnak. Majdnem nevetek, amikor látom, hogy Harry odamegy az egyik lányhoz és elkéri a telefonját. Visszajön, megfordul és vigyorogva néz rám. Látom, hogy pötyög valamit a telefonon, nem sokkal később pedig futni kezd a színpadon és mindenkit lefilmez. Lindánál megáll és őt filmezi, képeket készít magukról, és be kell valljam, hogy a mellkasom szorítani kezd a látványukra. De úgy teszek, mintha semmi se történne és amint visszaadja a telefont, Baileyre és Daniellere nézek. Mindketten rám néznek, olyan kifejezéssel az arcukon, amit nem tudok mire vélni.
Megkönnyebbülök, amint az utolsó szám elkezdődik, minél messzebbre akarok menni Harrytől és Lindától. A többi fiú mind engem néz aggódó arccal. Mi a problémájuk? Mit csináltam?
Ahogy lemegyünk a színpadról, Bailey megragad és egyenesen behúz az öltözőnkbe.
- Mi történt? - kérdezi, mire zavartan nézek rá. Miről beszélnek? Semmi sem történt.
- Semmi, azt hiszem. Nem tudom, miről beszélsz - motyogom, mielőtt átöltözöm.
- Semmi nem történt? Nem veszel tudomást Harryről, és nyilvánvaló, hogy ő se rólad - mondja egy hangosabban.
- És akkor? Sosem kedveltem, nem szeretem, hogy egy totál seggfej és megmondtam neki, hogy utálom - vonok vállat.
Bailey alig kap levegőt, mire megrázza a fejét. - Szóval mérges mert azt mondtad neki, hogy utálod? - kérdezi nem sokkal később.
- Talán igen, nem érdekel - válaszolom és kimegyek az öltözőből. Nincs szükségem arra, hogy Linda hallja a beszélgetésünket Baileyvel.
***
Néhány perccel később a turnébuszban ülünk, mind csendben és tudom, hogy Linda Harryvel esemesezik, mert akárhányszor csörög a telefonja, mosolyogni kezd és furcsa mozdulatokat tesz, mintha mindenkivel tudatni akarná, hogy ez Harry és hogy az övé. Megrázom a fejem és remélem, senki sem vette észre, hogy mennyire mérges leszek ettől.
- Jössz a ma esti buliba? - kérdezi Bailey, mire megrázom a fejem.
- Nem, határozottan nem megyek ma szórakozni - mondom neki és magamra hagy.
Nincs kedvem megint inni, bár szeretnék partizni a lányokkal, de leginkább nem akarom látni Harryt és Lindát együtt. Bármennyire is próbálok úgy tenni, mintha nem zavarna, még mindig zavar és ezt utálom. Habár, nem tudom, miért zavar. Nem ismerem Harryt és nem ismerem Lindát, de úgy tűnik alakul közöttük valami és néha azon kapom magam, hogy elképzelem, ahogy egy fiú engem választana egy másik dögös csaj helyett.
Ma is ugyanabban a hotelben maradunk, mert a következő nap szabadnapunk van. Örülök, amiért nálam vannak a kulcsok a szobához. A többiek már mind átöltöztek és elhagyták a buszt, hogy fogjanak egy taxit. Még integettem nekik, mielőtt bejöttem a hotelba. A fiúk busza még mindig nincs itt, és örülök, hogy már a rajongók is elmentek, akik kiabálnak. Őszintén, nem szeretem azokat, akik sikítanak, inkább azokat kedvelem, akik csak állnak és néznek, remélem a fiúk is kedvesebbek lesznek azokhoz, akik csendesebbek.
Amint belépek a szobába, leellenőrzöm a telefonom, semmi nem fogadott hívás vagy olvasatlan üzenet. Kinézek az ablakon. A város lenyűgözően néz ki és úgy érzem, ki kell mennem sétálni. Gyorsan átöltözök valami kényelmesebb ruhába és lesétálok. Megkérdezem a hotel személyzetét, hogy meddig lehet használni a hátsó bejáratot, mire odaadják a kulcsokat hozzá és azt mondják, bármikor visszajöhetek. Örülök, hogy mind ilyen kedvesek és kisétálok az épületből. Még mindig meleg van és veszek egy mély lélegzetet. Hallom, hogy rajongók sikítanak a hotel előtt, gondolom, a fiúk visszatértek, de nem érdekel. Tudom, hogy valahol nem messze kell lennie egy folyónak, és a telefonomban keresgélek, hogy megtaláljam az utat.
Berakom a fülhallgatót, amiben szól a zene és elindulok sétálni. Csak sétálok, bármerre is visza a telefonom és ledöbbenek, hogy pár perccel később megtaláltam a folyót. Hát, közelebb volt, mint gondoltam, miközben meglátok egy üres padot, amire ráülök. Azonnal lenyugszom és csak élvezem a természetet. Ez a zene sokkal jobb, mint lerészegedni és fejfájásra ébredni másnap. Nem tudom, mennyi ideig ültem ott, emberek mentek el mellettem anélkül, hogy észrevennének és én nézem őket, nevetni, beszélni, milyen boldogok. Rápillantok a telefonomra, ami elárulja, hogy több mint egy órája vagyok itt. Meglátok egy ismerős alakot elsétálni mellettem. Visszafojtom a lélegzetem és remélem, hogy nem fog észrevenni. Lehunyom a szemem, mire leül a padra mellém. Próbálok úgy tenni, mintha nem látnám meg őt és sétálni akarok, amint meghallom a rekedt hangját.
- Hová mész? - kérdezi.
- Vissza - válaszolom egyszerűen, mire feláll és megragadja a karom.
- Maradj - mondja.
Megpróbálom lerázni magamról a karját, de csak még erősebben fog.
- Engedj el, vagy sikítani fogok - szűröm a fogam között, nem állok rá készen, hogy hozzám érjen.
Pár lépést arrébb sétálok, de még mindig nem eresztette el a karomat.
- Figyelmeztettelek - mondom neki ismét, de nem válaszol.
- Mi bajod van? - kérdezi, ahogy mellettem sétál, kezével az enyémet fogja.
- Nem buliznod kéne valahol a többiekkel? - kérdezem.
- Nem vagyok partizós kedvemben - válaszolja egyszerűen, mire megfordulok a szavai után.
- Hát, ez nem úgy hangzott, mint Mr. Parti éjjel- nappal - gúnyolódom.
Nem tudom, miért, de akárhányszor a közelemben érzem, fel akarom dühíteni. Azt akarom, hogy engedjen el, azért jöttem ide, hogy elfeledkezzek róla, nem azért, hogy beszélgessek vele. Nem veszem észre a fát mögöttem, ahogy hátrálok, ezért hirtelen megállít.
- A fa - magyarázza, mire csak a szemem forgatom.
- Csak engedj el, oké? - próbálkozom még egyszer.
- Miért? - Hangja rekedt és érdes, és ahogy beszél hozzám, kedvem lenne arcom vágni.
- Mert haza akarok menni. Csak ágyba akarok kerülni és aludni. Nincs szükségem arra, hogy megmondd, mit csináljak. Nem is ismerlek. Egyedül akarok lenni anélkül, hogy mindig utánam jönnél. Menj Lindához, és tedd őt...
Nem tudom befejezni, mert Harry erősen a fának nyom és mindkét kezét a fejem mellé teszi. Az arca olyan közel van, hogy visszafojtom a levegőm is, és vigyorogva néz le rám.
- Azt akarod, hogy Lindához menjek? - kérdezi halkan.
- Azt akarom, hogy kerülj messze tőlem, nem érdekel, hogy kivel fekszel le, csak azt tudom, hogy sosem lesz esélyed nálam. Nem kedvellek, Harry. Már megmondtam neked - mondom remegő hangon, ahogy nekem nyomja a csípőjét. - Nem akarom, hogy ilyen közel legyél hozzám - sikerül suttognom. - Menj el, milliónyi lány akar téged, csak engedj el. Menj és érezd jól magad, le merném fogadni, hogy Linda vár rád és azt is tudom, hogy van pár szép története, amit elmond...
Ismét félbeszakít, de ezúttal az ajkait nyomja nekem. Tágra nyílik a szemem, ahogy a fának szorít erőteljesebben, mint ezelőtt. Megpróbálom eltolni magamtól, de még mindig ott vannak a kezei a fejem mellett. A csípője is fogva tart, semmi esélyem kiszabadulni. A száját keményebben nyomja nekem, és érzem a mentolos leheletét az arcomon. Ajkai puhák és melegek. Elmozdítja a száját és rám néz, mielőtt ismét megcsókolna. Ezúttal minden erőfeszítés nélkül. Puha ajkai meglepnek, finoman mozdítja a kezeit az arcomhoz, ahogy hagyom, hogy a karom testem mellé essen. Mozgatni kezdi a száját, és egy halk nyögés hagyja el az ajkaim. Kuncogni kezd, mielőtt a nyakam köré teszi a kezeit és magához húz.