Unexpected - Magyar

75.fejezet

Samantha szemszöge
Teszek pár lépést a szobába, mielőtt ismét megállok. Se Harry, se Anne nem veszi észre, hogy ott vagyok. Nem tehetek róla, de a beszélgetésüket hallgatom.
- Harry, pontosan tudod, miről beszélek. Ne tegyél úgy, mintha nem így lenne - mondja Anne, aki nagyon mérgesnek tűnik, és ajkait összepréseli.
- Anya, már nem az az ember vagyok többé, és Sam sem hasonlít rá - válaszolja Harry, és feltűnik, mennyire megmerevedik a válla. Felsóhajt, nagyon próbál higgadt maradni, és nem túlreagálni.
- Figyelmeztetlek - ismétli Anne újból és újból, én pedig eltöprengek, hogy mire is gondolhat.
- Nem kell, hogy figyelmeztess, oké? - fújja ki Harry a levegőt, és úgy hangzik, mintha viccet csinálna az anyjából.
- Tudod, hogy végződött a múlt alkalommal. Ne mondd, hogy most mindent kigondoltál. Ismerlek, Harry - emeli fel Anne a hangját.
- Ez az én döntésem, és nincs sok beleszólásod, nem gondolod? - Harry kezd mérges lenni, és mindkét kezét az asztalra teszi.
- Tök mindegy, Harry, de ne vedd biztosra, hogy az életed magad irányítod - mondja, mire Harry mindkét kezét az asztalra csapja és felpattan.
- Ne bánj velem úgy, mint egy kibaszott gyerekkel, anya. Tudom, mit csinálok - kiáltja rá, és egyenesen a szemébe néz.
Anne visszanéz rá és felemeli a kezét.
- Rendben, azt teszel, amit akarsz - mondja, és elkapja a tekintetét.
Nagyon, nagyon mérgesnek tűnik Anne, de fájdalom is tükröződik a szemeiben.
- Igen, azt is fogok, és most elmegyek és megkeresem a lányt, akit... - Harry megfordul, és elhallgat, mikor meglátja, hogy ott állok mögötte a szobában. - szeretek - fejezi be a mondatot. Ott állok, és nézem őt.
Láttam azt is, hogy Anne ledöbben a háttérben, de a tekintetem Harryre szegezem. Mély levegőt vesz, mielőtt lassan odajön hozzám és kinyúl a kezemért.
- Majd elmagyarázok mindent, megígérem, csak ne legyél rám mérges... Ne most, rendben? - suttogja, és megölel. - Kérlek.
Visszaölelem, de inkább megszokásból, mert most nagy szükségem van az ölelésére. Lehunyom a fejem és megpróbálom visszafojtani a könnyeimet. A gondolataim megőrülnek, és azt kívánom, bárcsak elmondaná most, miről van szó, és miért mérges rá Anne. Mit tett, amitől ennyire haragos és szomorú lett? Igen, Anne szomorúnak látszott. Sokkal inkább szomorúnak, mint mérgesnek, hogy őszinte legyek.
- Fejezzük be a vacsorát, kérlek - suttogja a fülembe, mire aprót bólintok.
Megfogja a kezem és elvezet az asztalig, ahol leülök a helyemre. Nem nézek egyikőjükre sem, hanem tovább eszem. Már nem is vagyok éhes, de az ételt rágom, és úgy teszek, mintha a tányéromon lévő dolgokra koncentrálnék. Anne nem szól egy szót se, és látom, hogy Harry időről időre rám pillant. Csak tovább eszem, és mikor végzek, hátradőlök a székben. Most először nézek Harryre, mióta visszajöttünk az asztalhoz. Megfogja a combom és gyengéden megszorítja, de nem reagálok.
- Szólsz a házvezetőnőnek? - kérdezi Anne Harrytől ridegen.
- Igen, van egy elektromos csengő az asztalon, csak nyomd meg - feleli Harry, rá se nézve.
Anne a csengőt keresi, és megnyomja a gombot, mire Rosy jelenik meg másodpercekkel később.
- Mit hozhatok? - mosolyog Annere.
- Egy pohár bort szeretnék - mondja Rosynak.
- Természetesen. Harry, Samantha, ti is kértek egy pohárral? - mosolyog Harryre, majd rám néz.
- Igen, kérlek, Rosy - válaszolja Harry, és nem sokkal később Rosy kimegy a szobából.
Kíváncsi vagyok, Anne miért döntött úgy hirtelen, hogy iszik egyet, mikor percekkel ezelőtt elutasította. Tényleg tudni szeretném, mi történt, mert valami fontosnak kell lennie.
Rosy három pohár borral tér vissza, és leteszi mindhármunk elé a poharakat.
- Köszönöm - mosolygok rá, és Harry végignézi, ahogy magamra erőltetem a mosolyt.
- Egészségetekre - emeli fel Harry a poharát, hosszan elidőzve rajtam, mielőtt végre az anyjára pillant.
Anne is felemeli a bort és rá néz, majd rám.
- Egészségetekre - mondja erőltetett mosollyal.
Még így is gyönyörűen néz ki, hogy boldogságot tettet.
- Szeretlek, Sam - mondja Harry, mielőtt összekoccintjuk a poharainkat.
Nem tudom neki visszamondani, de elmosolyodom és mélyen a szemébe nézek. Ezután Harry Annere néz, és látom győztes tekintetét, míg az anyja lepillant kilakkozott körmeire.
Nem tetszik, ahogy Annere nézett, és nem is tudom, miért, de megijeszt. Egyre kellemetlenebbül érzem magam, ahogy telnek a percek.
- Jöhet a desszert? - kérdezi Harry hangosan, mire Anne felkapja a tekintetét.
- Igen, persze. - Fel akar állni, de Harry int, hogy üljön vissza.
Megnyomja a csengőt, és Rosy jön, hogy elvigye a használt tányérjainkat a konyhába. Ezután tér vissza a desszertjeinkkel, és a szobát ismét csend tölti meg közöttünk, míg lefoglaljuk magunkat az evéssel. Időnként belekortyolok a boromba, és már nagyon szeretnék felmenni az emeletre, hogy kikerüljek ebből a kínos csendből és a szobából, amit megválaszolatlan kérdések töltenek be.
Amint befejezzük a desszertet, Harry megköszörüli a torkát és Anne felnéz. Most először, hogy kihozták a desszertet, és összevonja a szemöldökét, míg Harryre néz. Harry csak a szemét forgatja, mielőtt szól Rosynak, hogy leszedheti az asztalt, mert átmegyünk a nappaliba. Felállok, ahogy Anne is, és Harry megragad, amint el akarok menni mellette. Magához húz, de próbálok nem tudomást venni a kezemen lévő kezéről. Mikor Anne kimegy a helyiségből, még mindig szorít, de én nem nézek rá. Maga felé fordít és felemeli az államat ujjaival.
- Mindent elmagyarázok, csak nem most, ígérem, Sam. - A hangja gyengéd, de így is hallom, hogy megtört.
Megpróbálja eljátszani, mintha semmi nem történt volna, de túl jól ismerem őt. Nem csinálhat belőlem bolondot.
- Remélem, hogy ez nem olyasmi, amivel ellöksz magadtól - nézek a szemébe. - Ezúttal nem, Harry... Kérlek.
Lehunyja a szemét egy rövid pillanatra. Hosszabb időre, mint szokta, de mégis kevésnek tűnt.
- A tőlem telhető legjobban próbálkozom. - És ezzel lassan kisétál, kezével még mindig az enyémet fogva.
Anne a nappaliban ül a kanapén, és Rosy már fel is szolgálta az italokat. A dohányzóasztal közepén van egy hamutartó. Látom, hogy Harry beharapja a száját, és először az anyjára néz, majd a hamutartóra, aztán ismét az anyjára.
- Visszaszoktál? - kérdezi, és leül egy fotelbe vele szembe.
- Nem igazán hibáztathatsz, nem gondolod? - válaszolja, elővéve a cigarettát és egy öngyújtót.
Harry nem mond erre semmit, hanem megfogja a kezemet és azt javasolja, hogy üljek az ölébe. Magamra erőltetek egy mosolyt, tudván, hogy Anne minket figyel, és leülök Harryre. Körém fonja karjait és magához szorít alig láthatóan, mielőtt arcát a vállamnak dönti. Az anyjára figyel.
Senki nem mond semmit, mikor Rosy belép a szobába, majd ki is megy, mikor rádöbben, hogy nem tehet semmit. Nem hibáztatom, én is legszívesebben és a leggyorsabban elhagynám a nappalit, ha lehetne.
- Mikor mész el megint, Harry? - kezdeményez beszélgetést Anne, és úgy érzem, hogy hangsúlyt fektet a nevére, csak hogy meggyőződjön róla, Harry beszéljen.
Kínosan mozgolódni kezdek Harry ölében, mert ez egyre furább lesz. Harry kissé kiegyenesedik mögöttem és a vállam felett ránéz az anyjára. Nem enged el, érzem, hogy egyre közelebb von magához, gyakorlatilag kényszerít, hogy dőljek hátra.
- Holnap megyünk, ahogy már mondtam - mondja, és Anne bólint.
- Mikor kezdődik a turné? - Anne nem áll le a kérdésekkel.
- Két szabadnapunk van, mielőtt ismét színpadon leszünk - mondja, magához szorítva.
Érzem a leheletét a bőrömön, és kissé neki dőlök. Jó érzés így ülni. Még egy ilyen helyzetben se tudom leplezni, mennyire jól érzem magam mellette. Harry a legrosszabb pillanatokat is megnyugtatóvá teszi, sőt, még annál is jobbá. Megpróbálom elfelejteni a kínos beszélgetést Harry és Anne között, ahogy azon kapom magam, hogy azt kívánom, bárcsak ne is hallottam volna azt. Sokkal könnyebb lenne akkor. Harry múltja mindig közénk férkőzik. Kezdek kételkedni magamban, és kezdem kétleni, hogy Harry a Nagy Ő számomra. Tudom, hogy mindig én vagyok az, aki túlreagálja, de csak mert félek.
Csak azért, mert őrülten szerelmes vagyok belé.
A szerelem őrült dolgokra képes néha, annyiszor olvasom ezt az idézetet, sőt, még többször hallom, és most végre kezdem megérteni, mit jelent. Sosem képzeltem volna, hogy az a személy leszek, aki most vagyok. Aki olyan dolgok miatt aggódik, amiért nem kellene. Itt ülök, egy tökéletes férfinak dőlve, egy rendkívül jóképűnek, aki a szemembe néz, és azt mondja, hogy megpróbál tökéletes lenni számomra. Megpróbálja, és kétlem, hogy ez igaz lenne. Néha be tudnék húzni magamnak, amiért ennyire furcsa és hülye vagyok. Nem tudom, miért érzek így, miért bocsátok meg neki újból és újból, vagy miért hiszem el, hogy a hibái nem fontosak, lényegtelenek. Talán mindezt azért, ahogy a hüvelykujjával köröket rajzol a kezemre, vagy talán a gyengéd csók, amit a vállamra nyom, mikor az anyja figyel, vagy amikor érzem, hogy mosolyog, mikor rájön, hogy észreveszem tetteit. Talán azért van, mert kezdek rádöbbenni, hogy engem választott, és szerencsésnek és boldognak kell lennem, amiért velem van. Talán azért, mert tudom, hogy a világom csak akkor teljes, mikor vele vagyok. Talán erről szól a szerelem.
Kissé még jobban Harrynek dőlök, remélve, hogy veszi az adást, és ismét simogatni kezdi a bőrömet. Az orrán keresztül fújja ki a levegőt, aranyosan nevet, és tovább rajzolja a köröket a kezemen. Érzem puha ajkait a vállamon, és a mosolyát a bőrömön. Harry még mindig az anyjával beszélget, és fogalmam sincs, miről, de beszélgetnek. Nem igazán figyelek rájuk, de az feltűnik, hogy a hangjuk visszatért a normálishoz.
Egy kis idő elteltével már jobban figyelek, hogy mibe mélyedt el ennyire Harry és Anne. Rájövök, hogy Anne hangja újra csiripelős és édes, Harryé pedig higgadt, és ekkor értem meg, hogy a golfról beszélgetnek. Sosem gondoltam, hogy Harry ennyire szereti azt a sportot, de mindketten izgatottan beszélnek róla. Hallgatni kezdem őket, nézem, ahogy az anyja beszél hozzá, és nézem, ahogy mosolyog. Ugyanolyan gödröcskéi vannak, mint Harrynek, mikor mosolyog, és érzem, hogy Harry karjaival magához szorít. Nem szólok semmit, csak elmosolyodom titokban, leginkább azért, amiért annyira súlyos akcentussal beszélnek, hogy vigyáznom kell, nehogy elnevessem magam. Belekortyolok az italomba. Anne is ezt teszi, és Harry megszorítja a csípőmet, ahogy előredőlök, hogy visszategyem a poharat az asztalra.
Amint Anne megissza az italt, feláll, és Harry finoman előretol. Meggyőződik róla, hogy mögötte maradjak, mikor hátrafordul, és kezei közé veszi az arcom és megcsókol. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrja, mikor elhúzódik. Elmosolyodom, kissé el is pirulok az édes gesztus miatt. Rám mosolyog, mielőtt az anyjához fordul.
Anne megköszörüli a torkát, mielőtt odajön hozzám és kinyújtja a kezét.
- Örülök, hogy találkoztunk, Samantha - mondja, és fogalmam sincs, hogy ezt komolyan gondolja, vagy azért teszi, hogy Harry nyugodt legyen. - Jó utat holnapra! - teszi hozzá halványan mosolyogva.
- Köszönjünk. Én is örülök, hogy találkoztunk - mondom neki, és megpróbálok elmosolyodni.
Harry és Anne kimennek a szobából, én pedig úgy döntök, hogy itt maradok és megvárom Harryt, míg nem jön vissza. Örülök, hogy képesek voltak ismét normális emberekhez méltóan beszélni egymással; úgy tűnik, hogy a golf rádöbbentette őket, hogy összetartoznak. Hallom, hogy nyílik az ajtó, és pár másodperccel később be is záródik, majd Harry lép be a nappaliba. Rám néz azokkal a gyönyörű zöld szemeivel és mély levegőt vesz, mielőtt odasiet hozzám és szorosan megölel. Nem mond semmit, meg sem mozdul, csak ölel, ami egy örökkévalóságnak tűnik. Nincsen semmilyen zaj, leszámítva a szívdobogásunkat, és hogy még egyszer vesz egy mély levegőt, mikor elhúzódik és mélyen a szemembe néz.
- Nagyon sajnálom, bébi. Nagyon, nagyon sajnálom.