Unexpected - Magyar

64.Fejezet

Samantha szemszöge

Másnap reggel felébredve, kinyújtózom Harry után kutatva, de rá kell döbbenjek, hogy nincs mellettem. Lassan kinyitom a szemem, és apránként jut eszembe, hogy mi történt múlt éjjel. Fura, hogy nem Harry mellett ébredtem, fura érzés, hogy nem bújok az erős karjaiba, és az is furcsa, hogy nincs itt, hogy közelebb húzzon magához, és egy apró csókot nyomjon a homlokomra. Az órára nézek, ami az éjjeliszekrényen van és látom, hogy reggel hét óra. Elfordulok, a fejem a párnába rejtem, hogy megpróbáljak visszaaludni, de nem tudok. Az agyam kattog, és az emlékképek az estéről nem hagynak nyugodni. Az ágyban fekszem, a fejem még mindig mélyen a párnában, ahogy próbálok sikertelenül mindent kizárni. Hallom, hogy valaki kinyitja, majd becsukja a lenti ajtót, és azt hiszem, hogy Harry az. Kíváncsi vagyok, mit csinál ilyen korán. A fejemre húzom a párnám, hogy eltakarjam a fülemet a kezemmel, és dúdolok valamit. Nem akarok a tegnap estére emlékezni, nem akarom, hogy eszembe jusson, a vitánk Harryvel valós volt, és nem is aludtunk egy szobában. Egyedül volt, valószínűleg a nappaliban a kanapén egész éjjel. Megugrom, mikor meghallom, hogy a hálószoba ajtaja lassan kinyílik, és kicsit megemelem a párnát, hogy lássam Harry meztelen hátát. Ledob valami elég nehéz tárgyat az ágy mellé, majd azonnal eltűnik. Ezek szerint, nem vette észre, hogy figyeltem őt, de szerintem nem is lennék képes a szemébe nézni. Amint az ajtó becsukódik ismét, a tekintetem a tárgyra szegezem, amit Harry az ágyam mellé tett. A mi ágyunk mellé. Az ő ágya mellé. Sóhajtok, ahogy erre gondolok. Máris nagyon hiányzik.

Látom, hogy egy nagyon nagy csomag fekszik a földön. Ahogy végre kimászom az ágyból, meglátom ráírva a nevemet a tetejére, és lassan elkezdem kicsomagolni. Kíváncsi vagyok, mi lehet ez, és miért rakta ide Harry anélkül, hogy szólt volna. Amint kinyitottam a csomagot, látom, hogy tele van papírokkal, és arra gondolok, hogy ennek nagyon drágának kell lennie. Mivel kíváncsi voltam, még mélyebbre nyúltam a papírokba és megéreztem valami puhát. Megfogtam és óvatosan kihúztam a dobozból. Eláll a lélegzetem, amikor meglátom végre, hogy ez egy gyönyörű fehér ruha, arany szegéllyel. Már ránézésre is tudom, hogy jobban látszik benne a dekoltázsom, mint én azt szeretném, de attól még ez a ruha gyönyörű. Van még egy pár ezüst cipő is a dobozban, és míg az ablak előtt állok, és megfordulok, magamat nézem, rádöbbenek, hogy ez valószínűleg a ma esti premierre van. A szívem azonnal összeszorul, ahogy eszembe jut, hogy Harryvel úgy megyünk el, hogy nem is nézünk egymásra, nem is szólunk egymáshoz. Ez lenne az első nyilvános megjelenésünk, mint egy pár. De még egy pár vagyunk? Fogalmam sincs, és ez megőrjít. A fejem forogni kezd, és le kell ülnöm, mert nagyon megszédültem.

Bárcsak elég erős lennék, hogy lemenjek és beszéljek vele, de tudom, hogy nem merek, és tudom, hogy ő sem fog beszélni velem. Valószínűleg kerül engem, és máris megutált. Könnyek jelennek meg a szememben, majd mérgesen letörlöm őket. Utálok kisbaba lenni, aki mindig sír mindenért. Miért nem lehetek egyszer erős, csak egyetlen egyszer. Lassan visszamegyek az ágyhoz, a paplanok alá rejtőzöm, és azt kívánom, hogy még egy kicsit aludhassak, hogy elfelejtsek mindent, ami történt. Megőrülök, mert a gondolataim nem mennek ki a fejemből. Az egész ház üresnek tűnik, és nem hallok mást, csak a szelet és a fákat odakintről. Bárcsak hallanék valami jelet Harry felől, de úgy tűnik, hogy újra a nappaliban van, valószínűleg alszik, vagy lemondja a mai premiert.

Kíváncsi vagyok, hogy ki vette ezt a ruhát és a bájos cipőket, és arra is, hogy megyünk-e a filmbemutatóra. Azt hiszem, mennünk kell. Még a management is azt akarta, hogy mi menjünk. Fáj a „mi” gondolata. Van még olyan, együtt vagyunk még? Nem tudom elképzelni, hogy ne beszéljek Harryvel hosszú ideig, hogy ne halljam a hangját, és ezt utálom. A szívem máshogy ver, olyan, mintha túl nagy nyomás lenne a mellkasomon, alig van helye dobogni, és gondjaim vannak a légzéssel, akármikor arra gondolok, ahogy a vacsoránk végződött tegnap. Nem volt törődő vagy szerető a mozdulata. Ez ijesztett meg legjobban, hogy olyan gyorsan átváltozott, egy teljesen más embernek tűnt számomra. Annak az estének nagyon máshogy kellett volna végződnie, az egész hétnek máshogy kellene lezajlania.

Azt kívánom, bárcsak Harry feljönne és beszélne velem, de tudom, hogy nem fog. Ugyanolyan makacs, mint én, és mindketten az őrületbe kergetjük egymást. Kíváncsi vagyok, mit csinál. Bárcsak figyelhetném, ránézhetnék. Kezdek éhes lenni, és fogalmam sincs, hogy mennyi ideig kellene itt fent maradnom és a paplan alá rejtőzni, vagy a fehér falat bámulni körülöttem. Nem tudom, hogy mennyi ideje fekszem már itt az ágyban, és nem csinálok semmit, de az óra elárulja, hogy máris fél tíz van. Ideje felkelnem és szerezni valamit reggelire.

Elveszem a kedvenc pulcsimat és egy pár melegítőt, összekötöm a hajam egy laza kontyba, és veszek egy mély levegőt, mielőtt lemegyek a lépcsőn. Egyenesen a konyhába megyek, és nem tudom, hogy megkönnyebbülök-e, mikor látom, hogy Harry nincs itt, vagy inkább csalódott vagyok miatta. A hűtőhöz sétálok és elveszek egy üveg tejet, szerzek müzlit, mielőtt a tejet kiönteném egy kis tálba. Leülök, és enni kezdek. Még mindig nem hallok semmit Harry felől, és hirtelen egy olyan érzésem támad, hogy nincs is itthon. Mi van, ha magamra hagyott? A szívem őrülten kezd verni. Nem ismerek itt senkit, és azt sem tudom, hogy hol vagyok, csak annyit, hogy kicsit kijjebb Londontól, valahol, ahol nem sokan laknak. Tudom, hogy vissza fog jönni, vissza kell jönnie. Elment egyáltalán? Az agyam annyira kattog, hogy nem is fejezem be a müzlim, hanem Harry után kutatva megyek a nappaliba. Ki nem állhatom a gondolatát, hogy elment és én meg egyedül vagyok itt. Óvatosan a nappali zárt ajtajához lépek és lenyomom a kilincset. A szívem sebesen ver, ahogy meglátom az üres szobát. Látom a takarót a kanapén, és az üres sörös üvegeket az asztalon. Szóval, megint ivott. A szívem sajog, amiért ekkora rendetlenség van a szobában. Úgy tűnik, hogy kemény éjszakája volt, míg én fent aludtam és nem hallottam semmit. Az ablakhoz sétálok, és kinyitom, mert a szag a szobában elviselhetetlen, és fintorgok, amiért ilyen kupleráj van a kis asztalon. Odamegyek és felveszem a sörös üvegeket az üres kajás dobozokkal, mikor megtalálom a cigarettát. Megint dohányzott, pedig azt mondta, leállt vele. Eltakarítom a szemetet, összehajtom a takarót a kanapén, és a párnákat is megfelelő sorrendbe rendezem. Kidobom az üvegeket a cigivel együtt, és lassan kezd nappaliként kinézni ez a szoba. Mielőtt befejeztem volna és leülhetnék, hallom, hogy a bejárati ajtó lassan kinyílik. A szívem majdnem megáll, mikor Harry besétál két nagy zacskóval a kezében. Részegnek tűnik és a haja kis lófarokba van hátrakötve a fején. Szakadt fekete pólót és a fekete farmerját viseli, mint mindig. Tekintete halottnak tűnik, mikor rám néz, nincs is arckifejezése, ahogy szeme végigvándorol a kitakarított nappalin. Rám vár, hogy arrébb menjek a kanapétól, mielőtt a zacskókat az asztalra rakja és leül. Rápillantok, és tudom, hogy még több sörért és szarságért ment, amit megehet. Azt akarom, hagyja abba. Eszembe jut a filmbemutató, ami ma este van, és ahogy viselkedik, mikor részeg.

- Harry, abba kéne hagynod – sikerül kimondanom, mire lassan felém fordul.

Tekintete megijeszt, rideg és ajkait keskeny vonallá préseli össze. Megfog egy sörös dobozt és óvatosan kinyitja, miközben engem néz. Úgy tűnik, hogy tényleg szeretne felbosszantani. Tekintete még mindi rajtam, mikor a dobozt a szájához emeli és kortyol belőle.

- Harry, ma van a filmpremier, amire el kell mennünk – emlékeztetem, és látom, hogy kissé meglepődik.

Talán elfelejtette, vagy már le is mondta.

A testem lefagy, mikor beszélni kezd. Van benne valami más, valami, ami kényszerít, hogy elfussak innen az elkövetkezendő másodpercben.